Szeretem a book tageket, még ha néha fura dolgokat is kérnek tőlem (például írjam le, hogy melyik könyv miatt zokogtam tele a kispárnámat… umm what?), meg ugye nagyjából mindenhova Az éhezők viadalát írnám, ami szintén nem segít. De most találtam ezt Az éjszaka teremtményei book taget, és rögtön megtetszett. Remélhetőleg mindenhova tudok majd mit írni… :)

Vámpír

Ezen nem kellett olyan sokat gondolkodnom, és véletlenül megegyezik azzal, amit az a blogger írt, akinél ezt a taget láttam. A kedvenc vámpíros történetem. Mindig ezt emlegettem régebben, amikor szóba került a Twilight, mert ez ugyanaz a műfaj, mégis fényévekkel jobb. Nem is értem, hogy miért kevésbé ismert és szeretett. Na jó, talán ennek köze van ahhoz is, hogy a Twilight nagyot dobbantott a filmmel, a Vámpírakadémiából pedig egyrészt túl későn lett film, másrészt pedig pocsékul sikerült. Azóta is próbálom túltenni magamat azon a moziélményen…
Lényeg a lényeg: Lissa, Rose, Dmitrij, Adrian és Christian történetét mindenkinek el kell olvasnia, aki szereti ezt a műfajt. És szerencsére nem ér véget a történet, hiszen az írónő sem szívesen hagyta el ezt a világot, és belekezdett a Vérvonalak-sorozatba is. Magyarul ezeket valószínűleg anyagi okokból már nem jelenteti meg az Agave, de angolul mindenképpen magamévá teszem majd a sorozatot.

Vérfarkas

A Mercy Falls farkasai trilógia egyetlen kötetének sem sikerült volna elérnie, hogy azt említsem vérfarkasos sztoriként, maximum végszükség esetén. Tele volt szerelmi huzavonával meg üresjáratokkal. Viszont a Sinner… Amikor megtudtam, hogy Isabel és Cole a főszereplők, azonnal tudtam, hogy ez egy jó könyv lesz. Jónak kell lennie. És az is volt. Jelenleg is benne élek, úgyhogy többet nem is nagyon tudok most elfogultság nélkül írni. Azt nem tudom, milyen élmény lett volna az első három könyv nélkül, de így legalább volt összehasonlítási alapom. Olvassátok!

Zombi

Hú, ez a kategória megizzasztott egy kicsit! Nem igazán olvastam zombis könyveket. Az Anita Blake sorozat néhány kötete volt talán az egyetlen, ahol zombik is voltak. Úgy általában nem vagyok odáig a komolyan vett, karakterre építős zombis drámákért (pl. The Walking Dead), a Zombiháborút abbahagytam (a film jó volt, a könyv annyira nem kötött le). Úgyhogy marad Anita Blake, ami úgy általánosságban véve pont olyan, mint amit az első könyv címe ígér: guilty pleasure. Ha nem lennének meg az értékeléseim, amiket ide írtam, az égvilágon semmit sem tudnék visszamondani a konkrét történetekről. Viszont arra emlékszem, hogy a Véres csontok meglepően jónak bizonyult, ezért ezt a borítót választottam.

Szellem

Szellemes könyveket sem igazán olvasok. (Ez a tag elgondolkodtatott, hogy akkor mégis mit olvasok én?!) Nincs velük semmi bajom, egyszerűen csak nem vetette őket utamba a sors. Kivéve a Bad Girlst. Csak azt tudom mondani, hogy még ha az első kötet néhol elnagyoltnak és a célközönség miatt nem elég félelmetesnek tűnik, a másik kettőben már fokozódnak az izgalmak. Tényleg mindenkinek ajánlom, aki tud angolul, hogy olvassa őket! (Arról még nincs hír, hogy a kiadó tervezi-e folytatni a trilógiát.)
Nagyon jó könyvet kellene olvasnom, hogy ezt leszorítsa a trónról. :)

Varázsló/boszorkány

Csak hogy ne a Harry Pottert írjam, aminek a végében úgyis csalódtam. Meg az egész csinnadratta a filmekkel… Nem nekem való ez a hype.
Nagyon szeretem a Csillagport, és bár a filmet láttam először, a könyv egy kissé másfajta élményt nyújtott. Mindenképpen elolvasom angolul is. Szerintem még jobban fog tetszeni, mint magyarul. Erről a regényről tényleg nem lehet mást mondani, mint hogy olvasd el, hidd el, téged is elvarázsol majd!

Tündér

Na, most megint majdnem bajba kerültem, mert nem olvastam semmiféle tündéres dolgot, de aztán eszembe jutott az Ella Enchanted, amit még tavaly ősszel olvastam egy egyetemi kurzusomra, és valamiért azóta sem kritizáltam itt meg a blogon. Pedig öt csillagos élmény, igazi telitalálat. Talán a vége egy kicsit túl nyálas, de hát na, ez egy ilyen könyv. Minden korosztálynak ajánlott, kedves, szórakoztató történet. És még tündérek is vannak benne! :)

Démon

A Georgina Kincaid sorozatból egyelőre csak azt a kettőt olvastam, amit magyarul megjelentetett az Agave, viszont azt már tudjuk, hogy anyagi okokból nem folytatják sem ezt, sem a Vérvonalakat. A kiadó sajnos már teljesen átállt a krimi-sci-fi vonalra, és abból is inkább a felnőtteket, illetve a férfi olvasókat célozzák meg, nem pedig az én korosztályomat. (Mondjuk, lassan elgondolkodhatok rajta, hogy igazából mi is az én korosztályom… Hiába, az idő vasfoga…) A könyvre visszatérve: vicces, szexi, és még ha véletlenül kiszámítható is, hát üsse kavics, akkor is jó szórakozás! A sorozat többi kötete is rajta van a to-read listámon Richelle Mead többi könyve mellett. (És igen, a szukkubusz démon!)

Angyal

A legjobb angyalos történet, amit eddig olvastam, mindenképpen egy novella Neil Gaiman tollából. Egy fura felütéssel kezdődő sztori, ami végül hihetetlenül gazdag fantáziáról ad számot. A Tükör és füst (Smoke and Mirrors) című novelláskötetben megtalálható, és tényleg arra biztatok mindenkit, hogy olvassa el! A történetben a mennyországba nyerhetünk bebocsátást, ahol is egy angyalt megdöbbentő feladattal bíznak meg: meg kell oldania egy gyilkossági ügyet.

Földönkívüli

Ennek a könyvnek megvannak a maga hibái; erről hosszasan írtam az értékelésemben is. Viszont az alapötlet szerintem igazán zseniális. Nagyon-nagyon tetszenek az ilyen felvetések. Még ha Meyernek sikerült is nyavalygós szerelmi háromszögféleségbe taszítani is a regényt, akkor is megérte elolvasni a világ miatt. Még ilyet nekem! (Csak lehetőleg ne Meyertől, mert ki vagyok akadva a problémamegoldási stílusán.)

Természetfeletti erővel rendelkező ember

Ebben a kategóriában most arra vetemedek, hogy nemcsak, hogy természetfeletti erővel rendelkező szereplőről szóló könyvet ajánljak – egyenesen természetentúli karaktert hozok. Az ötrészes sorozatból ugyan még csak kettőt olvastam el, a harmadik épp folyamatban van, sikerült megnyernie magának a sorozatnak. Még akkor is, ha nagyon túlságosan is britek és rengeteg teát isznak. Brr. Humoros, könnyed olvasmány felnőtteknek. Irány London!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük