Szédítően szellemes!
Viktória királynő elbocsátja Alexiát az árnyékkormányból, és az egyetlen személy, aki bármiféle magyarázattal szolgálhatna – Lord Akeldama – váratlanul elhagyja a várost. Mindennek tetejébe Alexiára gyilkos gépkaticák támadnak, jelezve (ahogy azt csak a katicák képesek), hogy immár London minden vámpírja igencsak érdekelt Lady Maccon meglehetősen alapos halálában.
Mindeközben Lord Maccon szeszben pácolja magát, Lyall professzor pedig kétségbeesetten igyekszik összefogni a Woolsey-falkát. Alexia végül elmenekül Angliából, és meg sem áll Itáliáig, hogy megkeresse a titokzatos templomosokat; csak ők tudnak eleget a természeten túliakról ahhoz, hogy feltárják előtte növekvő mértékben terhes állapotának titkait. Csakhogy ők még a vámpíroknál is rosszabbak lehetnek – és pestót hordanak maguknál.
A szezon botránya – Lady Maccon elhagyta a férjét, és visszaköltözött rémes családjához!
Bár az előző rész végével nem igazán voltam kibékülve, nem volt rossz a Szégyentelen eleje. Alexia visszaköltözött a családjához, a hölgyek kinézték őt a teázóból, Lord Akeldama eltűnt… Aztán Alexia fogta magát, és elindult Olaszországba, és ekkor elindultunk egy kicsit a lejtőn. Nem nagyon, de egy kicsit.
Ebben a részben érdekes módon sokszor viszonylag hosszabb részeken át nem Alexiát követtük, és hála a jó égnek, hogy így volt, mert Lyall professzor történetszála sokkal, de sokkal érdekesebb volt, mint Alexia menekülése. Azt viszont meg kell hagyni, hogy az írónő ügyes volt: sikerült úgy tálalnia az egyelőre még meg nem született gyerek körüli rejtélyt, hogy a könyv végére úgy éreztem, megtudtunk valamit – holott a valóságban szinte semmit sem tudtunk meg.
A Franciaországon és Olaszországon átívelő szál egyszerűen unalmas volt, hiába volt eseménydús. Nagyjából annyi történt, hogy egyik helyről a másikra rohantak. A német, illetve a francia pasas (Trouvé?) sem volt szimpatikus. A templomosok viszont jól lettek megírva, kellően tenyérbemászóak voltak, legszívesebben leütöttem volna őket.
Határozottan a leggyengébb rész az első három kötetből, de azért tovább fogom olvasni a sorozatot – immáron angolul, mert csupán az első három rész lett lefordítva. Erre most 7/10-et adok, remélem, a következő jobb lesz. Jobb helyzettel ért véget, mint a második rész, úgyhogy reménykedem.
A borítón a kép egy fokkal jobb, mint az első kettőn látható, viszont ez a szöveg még mindig borzalmas.
Borító: 8/10
Sztori: 7/10
Kedvenc karakter: Lyall professzor
Amit leginkább élveztem: Ahogy Lyall professzor próbálta megoldani a rejtélyt, és közben egyúttal Lord Maccont is terelgetni.