Ha még egyszer így nevezel – nevetett fel -,akkor olyan gyorsan keresek másik kísérőt az évnyitó bálra, hogy csak pislogsz. Öt srácot dobtam miattad. Emlékezz erre! Ötöt!
– Ötöt – ismételtem. De miért pont azt választottad, aki arról álmodozik, hogy megöl?Dan Wells hátborzongató regényeiből már jól ismert John Wayne Cleaver élete legkomolyabb kihívásával néz szembe.
A Nem vagyok sorozatgyilkosban szárnyait bontogató szociopataként követhettük nyomon, aki megszegte az összes saját maga által felállított szabályt, hogy megmenthesse szülővárosát a gonosztól. A Szörnyeteg úrban lélegzetvisszafojtva figyeltük, ahogy őrült küzdelmet folytat önmagával. John időközben tökélyre fejlesztette beteges képességeit, és felvállalta a gyilkosok gyilkosának szerepét ám rá kell döbbennie, hogy egy természetfeletti képességekkel rendelkező lénnyel folytatott macska-egér játékban mindig az ember kényszerül az egér szerepébe.
A Nem akarlak megölni cselekménye gyanakvással, ámokfutással, és holttestekkel telve száguld a mellbevágó végkifejlet felé.
Az előző rész után természetesen rögtön bele is kezdtem is a sorozat harmadik darabjába – amelyről, ugye, tudjuk, hogy nem a legutolsó, hiszen egy újabb trilógia van készülőben, sőt, lesz film is! Ahogyan az eddigieket, ezt is nagyon élveztem.
Egy kicsit talán más volt, mint az előzőek, mégpedig olyan szempontból, hogy sokkal nagyobb hangsúly került John lelkivilágára. Különösen élveztem, hogy Dan Wellsnek sikerült ezt úgy megoldania, hogy ne érezzem karakteridegennek az összes ilyen jelenetet. Igen, John szociopata, és igen, vannak sorozatgyilkosos tendenciái, de ettől függetlenül ő is gondolkodik, neki is vannak szükségletei.
Eleinte nem tetszett, hogy Mary nagyobb szerepet kapott a harmadik regényben, mert az első kettőben elég semmilyennek tűnt, és azt hittem, hogy csak egy idióta lesz. Viszont ahogy haladtak előre a fejezetek, úgy sikerült egyre jobban megkedvelnem. Azt nem mondom, hogy a kedvenc szereplőmmé lépett elő, de kezdtem várni azokat a jeleneteket, amelyekben ő is benne volt.
A gonosz is érdekesre sikerült – ismét, úgyhogy ezen talán meg sem kellene lepődnöm. Egy kicsit kuszának tűnt ugyan a regény közben a nyomozás, és valahogy nem is ezen volt számomra a hangsúly, de a végkifejletnél már nagyon is érdekesnek találtam a gyilkolási módszert és indíttatást.
A fülszöveg nem csak a mézesmadzagot húzta el előttünk, valóban megdöbbentő a végkifejlet, és nagyon kíváncsi leszek, hogy merre tovább innen. Rengeteg lehetőség van még a sztoriban, és annak is örülök, hogy John egyfajta társat is kapott. Vajon mit fog kezdeni ezzel Dan Wells? Várom a következő regényt, és nagyon igyekszem majd türtőztetni magamat a magyar megjelenésig, mivel a kivitelezés ezúttal sem hagyott kívánnivalót maga után. :) 9/10.
Borító: 10/10
Sztori: 9/10
Kedvenc karakter: John
Amit leginkább élveztem: John karakterfejlődése.