Ahogy a Részlegesek végső lejárati ideje vészesen közeledik, a túlélők sorsát eldöntő háború immár elkerülhetetlennek látszik. Mindkét fél elszánta magát a végső pusztításra, abban a biztos tudatban, hogy birtokában van a fegyver, amellyel megsemmisítheti a másikat.
Samm és Kira Walker a két háborúban álló fél között ragadt, egymástól ezer mérföldnyi távolságra. Samm a kontinens túlsó végén az amerikai közép-nyugat hatalmas mérgező pusztaságain túl, Kira pedig dr. Morgan markában, akinek eltökélt szándéka megmenteni a még megmaradt Részlegeseket, akár Kira élete árán is. Ekkor egy rejtélyes lény bukkan fel, sem ember, sem Részleges, és komoran figyelmezteti a harcoló feleket egy újabb apokalipszisre.
Kirának egyetlen esélye van, hogy megmentse mindkét fajt és velük együtt a világot. De lehet, hogy ez az életébe kerül…
A sorozatok befejező kötetére jellemző módon a Romoknál is kettős érzésem volt: egyrészt örömmel tértem vissza (azaz, folytattam utazásomat) Kira, Samm, Marcus és a többiek világába(n), másrészt viszont szomorúsággal töltött el, hogy tudtam, ez az utolsó rész, és minden egyes lappal közelebb kerülök az elkerülhetetlen véghez.
Ezt a kötetet egy kicsit zsúfoltnak éreztem a rengeteg szereplő (nézőpont) miatt. Talán fel sem tudnék mindenkit sorolni, akinek a szemszögéből az eseményeket láthattuk. Mindenki szimpatikus, érdekes karakter volt, tehát ezzel nem volt gond, viszont sokan idegennek tetszettek azután, hogy ennyi időt töltöttem már Kira, Samm és Marcus társaságában (hiszen eddig főleg ők szerepeltek). A legkevésbé talán Arielék szála mozgatott meg, de ez valószínűleg azért volt, mert nem nagyon ismertük meg ezeket az embereket. Amennyit lehetett, átadott az író velük kapcsolatban, de ez számomra kevés volt ahhoz, hogy igazán közel érezzem őket magamhoz.
Annak azért örültem, hogy Heron is kapott egy kis figyelmet, bár egy kissé klisének éreztem az ő életében bekövetkezett fordulatot, illetve a lezárást, amiben aktív szerepet játszott. És ezzel el is érkeztem a második nagyobb problémához: sokszor úgy éreztem, hogy ezerszer láttam már ezeket a jeleneteket, és nem lepett meg, ami történt, már előre sejtettem. Abban persze csak reménykedtem végig, hogy Kira azt választja majd, akit én választottam volna, de ezzel valószínűleg csak a romantikusabb lelkületűek fognak egyetérteni. Ami azt illeti, nekem elfért még volna több lelkizés, romantika, stb. is, de tudom, hogy ez nem egy olyan történet volt.
A végét egy nagyon kicsit gyorsnak éreztem. Az összecsapott jelzőt nem használnám rá, de szívesen láttam volna még többet, illetve szerintem nem érződött eléggé az, hogy mekkora teher került le a szereplők válláról, és milyen félelmetesen gyönyörű az előttük álló szabadság. Persze, annak a fiúnak is be kellett dobni gyorsan egy kis szerelmi szálat, aki végül hoppon maradt a Kira-Samm-Marcus trióból, és bár nem magával az ötlettel, vagy a kivitelezéssel volt a gondom, bennem volt az érzés, hogy ezt most azért kellett, mert vége a trilógiának. A fent említettek miatt 8/10 pontot adok a történetre.
A borító ezúttal is gyönyörű, tökéletesen illeszkedik a sorozatba – emellett nem mehetek el szó nélkül. :) Nagyon örülök, hogy a magyar kiadásban is megtartották őket, lenyűgözőek.
Összességében csak jókat tudok mondani a trilógiáról. Megvoltak a maga tökéletlenségei, de ezekkel együtt nagyon szerethető és kifejezetten komolyan vehető volt. Teljesen valóságos, hiteles jövőképet festett, és bár néha unásig ismételt klisékkel operált, ezeket sikerült eltompítani annyira, hogy ne legyen fájó az ottlétük. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a posztapokaliptikus történeteket. Most már csak egy vágyam van: szeretném a mozivásznon is látni a történetet, méghozzá könyvhű adaptációban.
Borító: 10/10
Sztori: 8/10
Kedvenc karakter: Samm, ki más? Na jó, Heront is szerettem. :)
Amit leginkább élveztem: Fény derült minden titokra, minden szál el lett varrva, és végig éreztem, hogy valamiféle megoldás felé tart a történet.