Six days ago, astronaut Mark Watney became one of the first men to walk on the surface of Mars. Now, he’s sure he’ll be the first man to die there.
It started with the dust storm that holed his suit and nearly killed him-and that forced his crew to leave him behind, sure he was already dead. Now he’s stranded millions of miles from the nearest human being, with no way to even signal Earth that he’s alive-and even if he could get word out, his food would be gone years before a rescue mission could arrive. Chances are, though, he won’t have time to starve to death. The damaged machinery, unforgiving environment, or plain-old „human error” are much more likely to get him first.
But Mark isn’t ready to give up yet. Drawing on his ingenuity, his engineering skills-and a relentless, dogged refusal to quit-he steadfastly confronts one seemingly insurmountable obstacle after the next. But will his resourcefulness be enough to overcome the impossible odds against him?
Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?
A tavalyi év egyik legolvasottabb könyve, amelyből film is készült. Sokat hallottam már róla, de valahogy nem tudtam elképzelni, hogyan lehet annyira érdekesen megírni azt, hogy valaki a Marson ragad egyedül. Amolyan modern Robinson Crusoe-ként. Viszont láttam a film előzetesét, és úgy gondoltam, hogy ez nekem tetszeni fog. Elmentünk a moziba, és valóban nagyon tetszett. Úgyhogy elkerülhetetlenné vált, hogy belefogjak a könyvbe is… :)
Mostanában jóval kevesebbet olvasok, mint szeretnék, úgyhogy majdnem egy hónap kellett ahhoz, hogy a The Martian végére érjek. Olvastam olyat, aki azt írta, hogy két délutános könyv, nem kell rajta gondolkozni, stb. Én nem így gondolom. Szerintem pont, hogy az a fajta könyv, amit kisebb adagokban kell olvasni, és igenis el kell gondolkozni rajta. Oké, hogy a szánkba rágják a tudományos részeket, és oké, hogy baromi szórakoztatóan van megírva, de szerintem pont az az érdekes benne, hogy megfigyelhetjük az emberi leleményesség ilyen mértékű megnyilvánulását, és közben elgondolkozhatunk azon, hogy mi vajon hány solt élnénk meg.
Bár science fiction, erre a könyvre tényleg igaz az, hogy inkább science, mint fiction. Rengeteg tudományos leírás van benne, és mind hiteles. Minden mondatából érződik, hogy mennyi kutatómunkát fektetett ebbe a regénybe az író, és ezt nagyon díjazom. Szerintem leginkább itt csúszhat el sokaknál a dolog, mert igen, néha oda kell figyelni arra, hogy mit magyaráz Mark Watney. Végig kell követni a gondolatmenetét, különben az ember lapozhat vissza, hogy ez most miért is mondta. Az elején még egyszerűbb, később már bonyolultabb dolgokat taglal.
És itt jön be a könyv legnagyobb erőssége: a stílusa. Ironikus humorral magyarázza a lehető legegyszerűbb dolgokat is, és ennek köszönhetően nincs olyan érzése az embernek, hogy hülyének nézik, vagy hogy valóban hülye lenne, hiába halnánk meg legtöbben egy-két sol után.
The solar cell array was covered in sand, rendering it useless (hint: solar cells need sunlight to make electricity).
Imádtam Watney humorát. Valószínűleg azért, mert nekem is van egyfajta smartass humorom, és sokszor nagyon közel éreztem magamhoz emiatt a főhőst, holott egyébként közel sem vagyok egy szinten vele, a tudomány nem az én világom, hiába tartom lenyűgözőnek.
I summoned up the courage to return to the Hab. Once I got there, I felt a little more confident. Everything was how I’d left it. (What did I expect? Martians looting my stuff?)
Itt szót kell ejtenem egy másik kritikus pontról is, ugyanis ahogy láttam, több ember is nehezményezte, hogy Mark Watney mindenhez ért. Erre történetvezetési okokból szükség volt, viszont nem tűnt olyan hihetetlennek számomra, hiszen mégiscsak a világ legjobbjai közül válogattak, amikor kitalálták, hogy melyik hat embert küldik fel a Marsra. És előtte éveken keresztül mást sem csináltak, mint erre készültek, amibe nemcsak a fizikai kiképzés és a rengeteg gyakorlat tartozott bele (mindkettőt többször is említette az író), hanem az is, hogy minél többet megtudjanak magáról a bolygóról, hiszen bármikor történhet valami, amikor hasznukra válhat a Földön abszolút haszontalan tudás. És történt is, hiszen Watney ottragadt. Watney egyébként botanikus és gépészmérnök, ugyanis a csapat minden tagjának kettős feladata van – ez a kettő az övé.
Hell yeah I’m a botanist! Fear my botany powers!
Szóval igen, a főhős egy kicsit polihisztor, de szerintem ezt elnézhetjük neki a fent említett okokból. Ennél nagyobb gondok is szoktak lenni regényekben.
Az is sokat segített, lazított a történeten, hogy egy idő után már nem csak Markot láthattuk, hanem a NASA embereit is, ahogyan próbálták megmenteni Watneyt. Rengeteg jó karakter volt ott is, aki nekem különösen tetszett, az Mindy és Annie volt.
Mindy read the Morse code aloud. “ROLLED. FIXING NOW.”
“What? That’s it?” Venkat said over the phone.
“That’s all he said,” she reported, cradling the phone as she typed out an e-mail to the list of interested parties.
“Just three words? Nothing about his physical health? His equipment? His supplies?”
“You got me,” she said. “He left a detailed status report. I just decided to lie for no reason.”
“Funny,” Venkat said. “Be a smart-ass to a guy seven levels above you at your company. See how that works out.”
“Oh no,” Mindy said. “I might lose my job as an interplanetary voyeur? I guess I’d have to use my master’s degree for something else.”
“I remember when you were shy.”
“I’m space paparazzi now. The attitude comes with the job.”
“Yeah, yeah,” Venkat said. “Just send the e-mail.”
“Already sent.”
“How’d I do today?” Venkat asked.
“Eeeh,” Annie said, putting her phone away. “You shouldn’t say things like ‘bring him home alive.’ It reminds people he might die.”
“Think they’re going to forget that?”
“You asked my opinion. Don’t like it? Go fuck yourself.”
“You’re such a delicate flower, Annie. How’d you end up NASA’s director of media relations?”
“Beats the fuck out of me,” Annie said.
Tetszett a Hermesen lévő csapat is, és – bár a film után nem okozott nagy meglepetést – különösen aranyosnak találtam, hogy volt egy icipici románc is. De mindenki más is tök érdekes volt, és bár nem volt igazán idő egyik karakter kidolgozására sem, mindegyikük abszolút hihetőnek tűnt, mintha Andy Weir fejében ezeknek az embereknek évre pontosan ki lett volna dolgozva az életrajza és ezáltal a személyisége is.
Remélem nem hagy fel az írással Andy Weir, bár az biztos, hogy a The Martiant nagyon nehéz lesz ismét megközelítenie, ugyanis egy nagyszerű könyvről van szó. Igen, néhol az én agyamnak egy picit sok volt a tudomány, de mindezt tökéletesen ellensúlyozta az ironikus humor, amivel az első néhány mondatnál megvett.
I’m pretty much fucked.
That’s my considered opinion.
Fucked.
Aki nem tiltakozik kézzel-lábbal a tudomány ellen, és nem érzi azt a fizika, a biológia és a kémia említésére, hogy mindjárt elalszik, az mindenképpen tegyen egy próbát ezzel a könyvvel. Higgyétek el, hogy nem véletlenül lett a tavalyi év legolvasottabb könyve a molyon, és nem hiába van mind angolul, mind magyarul 90% feletti értékelése. A filmet is megéri megnézni, nekem az is nagyon tetszett, de mindenképpen újranézem majd, hogy lássam, mit változtattak meg a könyvhöz képest. Nekem ez egy 10/10-es élmény volt, még sok-sok ilyen könyvet!
A borító is nagyon tetszik, egyébként, kifejező, letisztult, tényleg nagyon jól el van találva. A filmes viszont nem igazán jön be, se a többi, amit láttam. A magyar sem rossz, majdnem ugyanolyan, mint az, ami itt a bejegyzésben van, de azért csak ez a legjobb. :)
Borító: 10/10
Sztori: 10/10 (Nem is konkrétan maga a sztori a 10/10, de a stílus nagyon felhúzza.)
Kedvenc karakter: Mark Watney (duh)
Amit leginkább élveztem: Mark ironikus humorát, ami megadta a könyv alaphangulatát.