In the sleepy English countryside of decades past, there is a town that has stood on a jut of granite for six hundred years. And immediately to the east stands a high stone wall, for which the village is named. Here in the town of Wall, Tristran Thorn has lost his heart to the hauntingly beautiful Victoria Forester. One crisp October night, as they watch, a star falls from the sky, and Victoria promises to marry Tristran if he’ll retrieve that star and bring it back for her. It is this promise that sends Tristran through the only gap in the wall, across the meadow, and into the most unforgettable adventure of his life.
Neil Gaiman könyve is úgy kezdődik, ahogyan a legjobb történetek általában: egy fiúval, egy lánnyal meg egy beteljesületlen szerelemmel. De aztán egyáltalán nem úgy folytatódik, ahogyan a mesék folytatódni szoktak. Neil Gaiman ezzel a regényével is bebizonyítja, hogy nem véletlenül tartják őt a modern fantasy egyik legnagyobb alakjának.
Falva falva egy aprócska település Angliában. Arról a falról kapta a nevét, amely a falu határában húzódik, és elválasztja az emberi világot a varázslatok birodalmától. Egy hűvös októberi estén a fiatal Tristran Thorn hullócsillagot lát a falon túl a földre zuhanni, és hogy elnyerje a gyönyörűséges Victoria kezét, megígéri a lánynak: elhozza neki a lehullott csillagot. Tristran elindul hát élete nagy kalandjára a falon túli varázslatos világba, amelyet a legfurcsább teremtmények és soha nem látott lények népesítenek be. Hűséges társak, halálos ellenségek várják, és ha Tristran elég kitartó, olyasmit találhat meg, amire egyáltalán nem számított.
Nem most olvastam először ezt a könyvet, viszont ezúttal angolul tettem. Szeretem Neil Gaiman stílusát, úgy tud gyönyörű lenni, hogy közben nem akar mindenáron bonyolult mondatszerkezeteket, ritkán használt szavakat lenyomni a torkunkon. Nem próbálja görcsösen megmutatni, mennyire sokat tud, és nem is kell: minden szavából árad, hogy mennyire jó író.
Talán elfogult vagyok a Stardusttal kapcsolatban, mert ez az egyik kedvenc könyvem, de tagadhatatlan, hogy rengeteg pozitív tulajdonsága van. Több embernek is ajánlottam már, férfiaknak is, és mindegyiküket elvarázsolta ez a „modern” mese. Modern, hiszen nem is olyan régi, csupán 17 éves, ám mégis idézőjelben használom a jelzőt, ugyanis maga a történet egy régebbi korba kalauzol vissza bennünket, majd át a Falon túlra, a varázslat birodalmába.
Hogy miért szeretem annyira ezt a történetet? Azért, mert bár a mesei alapokra épít, mégsem érzem klisének. Mert fantasztikus az alapötlet. Mert Yvaine egy nagyszerű női (fő)szereplő – bátor, önálló és bármely férfivel egyenrangú. Mert csodálatos, ahogyan a történet végére összeérnek a szálak, amelyeket Gaiman a viszonylag bonyolult kapcsolati háló ellenére gyönyörűen elvarr. Mert egyszerűen, ám mégis nagyszerűen végződik egy-egy történetszál. Mert keserédes, egyszerre valóságos és mesés.
Szerettem a főszereplők történetszálát: bár egy kissé elnagyoltan, mégis a maga teljességében sikerült megmutatnia, hogyan alakul a kettejük kapcsolata. Most, másodszori olvasásra sokkal jobban értékeltem a Stormholdért folyó küzdelmet, minden egyes momentumát élveztem. És most, hogy nem akartam minél gyorsabban falni a lapokat, jobban kiélveztem a háttértörténetet is, azt, amelyik a könyv elején indul, a háttérben folydogál, és aztán a végén egy kissé előtérbe tör, hogy befejeződhessék.
Szerintem mindenkinek meg kell próbálkoznia egyszer ezzel a történettel. Magabiztosan állítom: ez az egyik legjobb könyv a világon. 10/10.
Borító: 8/10
Sztori: 10/10
Kedvenc karakter: Yvaine
Amit leginkább élveztem: Ahogyan a történet végén összeértek a szálak.