Multiple award winning, #1 New York Times bestselling author Neil Gaiman returns to dazzle, captivate, haunt, and entertain with this third collection of short fiction following Smoke and Mirrors and Fragile Things—which includes a never-before published American Gods story, “Black Dog,” written exclusively for this volume.
In this new anthology, Neil Gaiman pierces the veil of reality to reveal the enigmatic, shadowy world that lies beneath. Trigger Warning includes previously published pieces of short fiction—stories, verse, and a very special Doctor Who story that was written for the fiftieth anniversary of the beloved series in 2013—as well “Black Dog,” a new tale that revisits the world of American Gods, exclusive to this collection.
Trigger Warning explores the masks we all wear and the people we are beneath them to reveal our vulnerabilities and our truest selves. Here is a rich cornucopia of horror and ghosts stories, science fiction and fairy tales, fabulism and poetry that explore the realm of experience and emotion. In Adventure Story—a thematic companion to The Ocean at the End of the Lane—Gaiman ponders death and the way people take their stories with them when they die. His social media experience A Calendar of Tales are short takes inspired by replies to fan tweets about the months of the year—stories of pirates and the March winds, an igloo made of books, and a Mother’s Day card that portends disturbances in the universe. Gaiman offers his own ingenious spin on Sherlock Holmes in his award-nominated mystery tale The Case of Death and Honey. And Click-Clack the Rattlebag explains the creaks and clatter we hear when we’re all alone in the darkness.
A sophisticated writer whose creative genius is unparalleled, Gaiman entrances with his literary alchemy, transporting us deep into the realm of imagination, where the fantastical becomes real and the everyday incandescent. Full of wonder and terror, surprises and amusements, Trigger Warning is a treasury of delights that engage the mind, stir the heart, and shake the soul from one of the most unique and popular literary artists of our day.
Amikor először olvastam Neil Gaimant, teljesen odáig voltam érte. A Stardust (Csillagpor) a mai napig a kedvenceim közé tartozik, mesterien megírt történet. És szeretem a novellásköteteket, nagyon is. Nagy bánatom, hogy ezekre nem igazán vevő a magyar olvasók nagy része – legalábbis ezzel magyarázzák a kiadók, hogy miért inkább a regényekre koncentrálnak. Persze, ha van egy olyan ismert író, mint Gaiman, akkor tőle bármi jöhet már a népnek, de egyébként ritkán látni novellásköteteket a kiadók kínálatában. (Itt a rend kedvéért azért megjegyezném, hogy nem a szépirodalomról beszélek, hanem a szórakoztató irodalomról.)
Kellett már nekem egy novelláskötet, úgyhogy örültem, hogy belekezdhettem a Trigger Warningba. Azt is tök jó ötletnek tartom, amikor egy író leírja a mű keletkezésének körülményeit, viszont azt vettem észre, hogy itt inkább visszaütött a dolog. Ez egész egyszerűen azért van, mert vannak olyan híres emberek, akiket érdemes követni, és vannak olyanok, akiket nem. Számomra Neil Gaiman azok közé tartozik, akiket nem volt érdemes belájkolni Facebookon, mert egyszerűen nem olyan tartalmakat oszt meg, amitől szimpatikusabbá válna számomra, sőt. Zavar, hogy annyiszor nyomta a feleségét, hiszen én nem azért követem őt, hogy Amanda Palmerről olvassak (akiről egyébként valószínűleg a büdös életben nem hallottam volna, ha nem Gaiman felesége lenne, de így sem érdekel), hanem azért, hogy Gaiman műveivel kapcsolatban tudjam meg a legfrissebb információkat. Épp ezért, amikor az egyik novellánál azt olvastam, hogy „ó, ezt azután írtam, hogy először találkoztam Amandával, és igazából neki szól”, akkor valahogy már nem érdekelt annyira a történet, és csak olvastam tovább, várva, hogy véget érjen a sztori. Talán jobb lett volna utólag olvasni a keletkezésről szóló részt, bár szerintem azt a novellát még ez sem mentette volna meg.
Voltak csodálatos írások, olyanok, amiért igazán szeretem Gaimant: ilyen volt például az A Calendar of Tales októberi története. De nagyon tetszett a The Sleeper and the Spindle is, ami Hófehérke és Csipkerózsika történetét ötvözte, méghozzá egy meglepő csavarral. Már a csavar nélkül is nagyon tetszett volna a történet, így viszont tényleg igazán eredeti és kreatív volt. Amit még érdemes kiemelnem, az a kötet utolsó kötete, ahol ismét Shadow egy történetét olvashatjuk. Érdekes, hogy róla már olvastam egy novellát, még azelőtt, hogy elolvastam volna az Amerikai isteneket, aminek érik az újraolvasása most, hogy közeleg a sorozat és rádöbbentem, már jóformán semmire sem emlékszem belőle.
Egyébként voltak elgondolkodtató történetek, olyanok, amiket szívesen végigolvastam, de annyira azért nem tetszettek, meg olyasmik is, amik egyáltalán nem érintettek meg. És az a baj, hogy ezek voltak többségben. Mintha át kellett volna túrnom egy nagy halmot, hogy igazi kincsekre bukkanjak, és nem rémlik, hogy Gaiman korábbi novellásköteteinél is ezt éreztem volna. Nem mondom, hogy rossz volt vagy unalmas, egyszerűen csak nem az, amiért Gaimant annyira szeret(t)em. Ebben biztosan az is benne van, hogy jó pár év eltelt már azóta, hogy először találkoztam Neil Gaiman írásaival, és én is sokat változtam, de szerintem ez most nem sikerült annyira jól.
Összességében 7/10-et adok neki, de ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, kellemes olvasmány, csak valahogy saját magához nem ért fel.
Borító: 6/10
Sztori: –
Kedvenc történet: Az októberi, dzsinnes az A Calendar of Talesből
Amit leginkább élveztem: Azt a pár gyöngyszemet, amit eldugva találtam a kötetben, illetve magát azt, hogy novelláskötetet olvastam. És persze Gaiman stílusát.