In the future envisioned in the novel, many children are born with severe physical handicaps, the result of toxic environmental conditions. Their brains, however, are perfectly healthy. Scientists place the infants’ stunted bodies in mechanical shells, then train them to perform complex technical tasks. At adolescence, their brains are removed from their bodies and placed in machines. Their machines are their bodies, over which they have complete control. The Ship Who Sang is the story of one of these children who is placed inside the hull of a space ship. She falls in love with one of the fleshly men who board her. The resulting trauma is resolved when it is decided that they will be partnered forever.
Anne McCaffrey-ről először 2015-ben hallottam, akkor kellett elolvasnom az egyik egyetemi órámra (Másság a science fictionben) a kötet címadó és egyben első novelláját, a The Ship Who Sanget. Ez a könyv nem regény, hanem novellafüzér: öt hosszú novella kapott benne helyet.
Azonnal megfogott a történet, ugyanis nagyon tetszik a bizonyos emberek által kritizált alaptörtént: a fogyatékossággal született Helvát olyan iskolába adják a szülei, ahonnan kikerülve egy űrhajó agyaként funkcionálhat. Csakhogy Helvát kis méterben konzerválják, titániumburokba zárják, és úgy teszik be a hajóba. Nincs szüksége alvásra, hozzáférhet a különböző adatbázisokhoz, irányíthatja az egész hajót (gyakorlatilag ő maga a hajó), viszont gyakorlatilag életképtelen a burok nélkül. Erre persze rögtön felkapták a fejüket bizonyos emberek, akik szerint ez negatív a fogyatékossággal élőkre nézve, de számomra ez a szokásos túlzásnak tűnik. Nem kell rögtön magunkra kapni a „triggered” jelzőt, itt az égvilágon senki nem bántotta a fogyatékossággal élőket, ez csupán egy science ficton történet ötletes – és logikus – alapja. Ennyi.
Tetszett, hogy volt kapcsolat a történeteket között, nem csak különálló sztorik voltak Helva életéből. Az előző novellákban történtek kihatással voltak a következőkre. És nagyon tetszett, ahogyan az írónő felépített bizonyos kapcsolatokat. Szuper volt, hogy az x történettel azelőtt megismert szereplőből végül kiemelt fontosságú személy vált.
Lehet, hogy az én hibám, de a nyelvezet néhol kissé homályos volt. Olyan érzésem volt, mintha csak megemlített volna valamit az írónő, amiből aztán mintha kész tény lett volna a következő mondatban. Olyasmire gondolok, mintha például azt írná, hogy „ott állt egy szép, bársonybevonatú szék a terem közepén”, a következő mondatban pedig a szereplő már felkel belőle. De mondom, előfordulhat, hogy én olvastam túlságosan felszínesen.
Számomra ez nem az a fajta könyv, amit egy ültő helyében elolvas az ember, inkább olyan, amit kisebb adagokban tesz magáévá, olyankor, amikor éppen kedve van hozzá.
Tetszett a könyv, szívesen olvasnék még az írónőtől, szerintem fogok is. :) 8/10
Borító: 8/10
Sztori: 9/10
Kedvenc karakter: Helva
Amit leginkább élveztem: Az alapötletet, Helva humorát és stílusát.