Zóra egy fiatal lány, aki géntervezett és tökéletes – lenne.
Csakhogy selejtes, így kénytelen versenyt futni az idővel, pár hónap maradt már csak az életéből.
Különleges bűnöző: más testébe töltik a tudatát, így végez küldetéseket.
Új feladatot kap, az utolsó természetesen született kislányt kell megmentenie.
Vajon igaz, hogy a szerelem mindent legyőz? És mi történik, ha a szerelmünk lesz az ellenségünk?
A biotech cégek átvették a családok szerepét. Ardan csak egy virtuális szobában találkozik a gyerekét szimuláló programmal, nem ismeri a lányát, ám megtudja, hogy elrabolták.
Mi a fontosabb, túlélni egy nehéz világban, vagy az ősi késztetés, maga a család?
Tarik mélyen sebzett. Öt éve keresi hasztalan Zórát, képtelen elfogadni, hogy elvesztette őt. Elrabolja az utolsó természetesen született gyereket, ám a helyzet kicsúszik az irányítása alól.
Képes lesz jó döntést hozni? Szembeszállni a saját elveivel?
Ez volt az a könyv, amit megláttam, és úgy éreztem, nekem való. Mert tetszett az alapkoncepció, mert csodás a borító (mindkettő, bár nekem a VP keltette fel előbb a figyelmemet), és mert úgy tűnt, ez végre fiatal nőknek szóló SF. Nem csak valami disztópiába ágyazott cukormázas lányregény, mint A Párválasztó, hanem valami menő, mint Az éhezők viadala, csak annál esetleg több hangsúly fektet a technológiai változásokra és a világépítésre.
Hatalmasat csalódtam ebben a könyvben. Az a helyzet, hogy ez VP-nek kevés volt, nem volt benne elég magával ragadó érzelem, nem ismertük meg eléggé a karaktereket, Hard Selectionnek meg túl nyavalygós és nem tudtunk meg eleget a világról. Kicsit az volt az érzésem, hogy az írónő nem tudta pontosan belőni, kinek írja ezt a könyvet, a kiadó meg rátett még egy lapáttal azzal, hogy két kategóriába is berakta, de szerintem egyik rajongóinak sem igazán tett vele a kedvére.
Az alaptörténettel nem volt gond, a gondolat tetszett. Viszont… rengeteg mindent nem tudtunk meg. Én elhiszem, hogy az írónő fejében kidolgozott volt a világ, de ebből nem mutatott meg eleget az olvasóknak, amit igen, azt is csak darabosan, el-elhintve. Van olyan könyv, aminél ez jól működik (pl. a The Handmaid’s Tale, azaz A szolgálólány meséje), de számomra itt most a több tényleg több lett volna. A világrendnél nem feltétlenül volt világos, hogy miért úgy alakult, ahogyan, viszont túl nagy és döbbenetes változások voltak ahhoz, hogy ezt ne fejtse ki. Miért pont a Közel-Kelet? Ezt csak úgy fogadjuk el? A társadalmi változások is jók lettek, lehettek volna, ha több mélység van bennük, ha jobban értem. Honnan jöttek ezek a különböző csoportok, az ádámisták meg a kramhisták meg a tudja a jó ég, micsodák? Miért lettek olyanok, amilyenek, hogyan törtek előre? Nem azt mondom, hogy ezt több száz oldalban kellett volna taglalni, de így belevetettek egy olyan világ közepébe, amiről semmit sem tudtam, és úgy keveredtem ki belőle, hogy továbbra is homályosan értettem csak a dolgokat.
Ennek következtében olyan szereplőket kaptam, akiket nem mindig értettem, akikről szinte semmit sem tudtam és akikkel nem tudtam azonosulni, nem tudtam őket megszeretni. Ardan érdekes lehetett volna, de egy gyenge, semmilyen alakká vált. Hirtelen előjöttek az apai érzelmei, amivel a legkevésbé sem tudtam azonosulni. Meg szerintem ez nem így működik. Oké, járkált abba a holobigyóba, de valójában semmit sem tudott róla és nem érdekelte. A társadalmi szokások alapján annak lett volna értelme, ha ez így is marad. Minek vetette bele magát ebbe az egészbe? Nem logikus. Attól nem fognak hirtelen szülői érzelmei támadni az embernek, hogy simán csak tud róla, hogy van egy gyereke. Attól lesz, ha foglalkozik vele, gondolkozik rajta, ha szereti, ha gondoskodik róla. Mindegy, ez még elcsúszott volna, de az írónő misztifikálni akarta a apai érzelmeket, és nekem nagyon visszás volt.
A nagy szerelmi dráma a legkevésbé sem hatott meg. Annyira nem érdekelt, hogy rendezik-e a problémáikat vagy sem, hogy összejönnek-e vagy sem. Túl sokat ömlengtek a szereplők, még akkor is, ha némileg kordában volt tartva, de amikor előjött, borzalmasan untam. A regény második fele másról sem szólt, mint hogy Zóra és Tarik egymás után nyáladzottak. És közben nem lehetett eldönteni, hogy most Zórát felnőttnek tekintsem-e vagy inkább gyereknek, mert mindkettő volt és egyik sem. Néha úgy csinált, mintha a vállán cipelné az egész világ fájdalmát, aztán meg átment neveletlen tizenéves taknyosba. Csak így egyik szerepet sem tudtam neki elhinni. Olyannak tűnt, mint egy tudatzavaros. És nem a Nóra-Zóra dologra gondolok, hanem csak és kizárólag Zórára. Lehet, hogy ez volt a cél, de akkor meg nem volt rendesen kifejtve, és nem éreztem azt, hogy ezzel mondanivalója lett volna a könyvnek. Csak könnyű volt így drámázni.
Sok helyen szerkesztetlennek éreztem a könyvet, mintha nem lett volna jó a szórend. Persze, ez egyéni ízlés kérdése, sok esetben nekem így tetszik, másnak meg máshogy; én mindenesetre sokszor szívesen átszerkesztettem volna a mondatokat.
A stílus egész jó volt. (Felmerült bennem, hogy talán jót tett volna a karakterekkel való azonosulásnak az E/1, mert így az abszolút érdektelen karakterek még távolabb kerültek az olvasótól.) Olyankor nagyon festőiek volt a kifejezésmód, de ezt sajnos néha sikerült túlzásba is vinni. A megjelenő gondolatok sok helyen sablonosak voltak és nem érintettek meg. Az akciódús jelenetek viszont tök jól sikerültek, sokszor csak villanásokat, képeket érzékeltünk belőle, mégis egyértelmű és izgalmas volt.
Összességében sajnos csalódtam, egyáltalán nem „ragadott magával” a könyv, hiába ígérte ezt a hátlapon, és így utólag már nem bánom annyira, hogy eddig halogattam az olvasást, pedig rögtön a megjelenés után megrendeltem. 5/10. Őszintén szólva nem csodálom, hogy nem áll olyan jól a molyon, és higgyétek el, hogy nem azért, mert nem értik az olvasók a benne rejlő zsenialitást. Egyszerűen nincs konkrét célközönsége, amire rátettek még egy lapáttal azzal a rossz marketingdöntéssel, hogy két kategóriába is beleerőltették, és egyik be sem illett igazán.
Borító: 10/10
Sztori: 5/10
Kedvenc karakter: nem volt
Amit leginkább élveztem: A futurisztikus világot, csak nem volt eléggé bemutatva.