A lélektelen Lady Alexia Maccon ismét alaposan felforgatja Londont…
Ezúttal azonban nem a saját hibájából szakadt a nyakába a baj. Amikor egy őrült kísértet megfenyegeti a királynőt, Alexia veszi kezébe az ügyet – és a nyomok a férje sötét múltjába vezetnek.
Mindezt megtetézi a húga (döbbenetes!) csatlakozása a szüfrazsett-mozgalomhoz, Madame Lefoux legújabb találmánya és tarajos zombisülök áradata – Alexiának arra sem marad ideje, hogy saját előrehaladott terhességével foglalkozzék.
Vajon sikerül rájönnie, ki akarja megölni a királynőt, mielőtt túl késő lenne? Megint a vámpírok szervezkednek, vagy az áruló ezúttal farkasbundát visel? És egészen pontosan micsoda fészkelte be magát Lord Akeldama második legjobb szekrényébe?
Régóta itt volt nálam a könyv, valahogy mégsem jutott eszembe elkezdeni, pedig szeretem a sorozatot, kellemes az alternatív viktoriánus korban kalandozni. A harmadik könyv annyira nem tetszett, jobb Alexiának, ha a Brit Birodalom területén marad. De hogy rátérjek a jelenlegi kötetre: a sorozat továbbra is egyedi és vicces. Alexia előrehaladott terhessége is a humor forrásaként szolgál, még épp a határán volt annak, hogy ne csapjon át fárasztóba, de tényleg megfeszítette azt a bizonyos húrt.
Kiderült néhány érdekes részlet Alexia titokzatos apjáról, valamint Lyall professzorról is, aki visszafogottsága ellenére (vagy épp pont azért) elég érdekes szereplő. Biffy beilleszkedési problémái szintén érdekesnek bizonyultak, sokkal érdekesebbnek, mint maga a főszál, ami…
Jól indult, nagyon is jól. Megjelenik egy szellem, hogy homályos utalásokat tegyen egy, a királynő ellen tervezett merényletre. Alexia lélekőrként persze azonnal magára veszi a feladatot, mit számít, hogy mindennapos terhes. Egy ideig ment a nyomozgatás, volt egy félrevezető, ám igazán érdekes szál, ezt élveztem. Aztán abban a pillanatban, hogy kiderült, ki akarja meggyilkolni a királynőt (a csavar jó volt!) és miféle okból kifolyólag… Mit ne mondjak, jó nagyot csalódtam. Nem szeretem az ilyen oktondiságot, nem, nem és nem! Ráadásul akkora felfordulás és hosszú távú problémák kerekedtek ki belőle, hogy csak na! Rossz volt róla olvasni. Fel nem foghatom, hogy egy intelligens, jó kapcsolati rendszerrel rendelkező egyén miért azonnal mindenki másra fittyet hányva, erőszakkal akarja megoldani a problémáit. Ebből még soha, semmi jó nem sült ki, és ezt bizonyára már az 1800-as években is tudták az emberek.
A könyv végére a gyerek is megszületett, hála a jó égnek, és igencsak érdekesnek tűnik, kíváncsi vagyok, mi sül még ki ebből! Várom a következő részt, talán jövőre végre megjelenik.
Egyébként szívem szerint néha átszerkesztettem volna egy-két mondatot, de persze más munkáját könnyű kritizálni. Mindenesetre most nem éreztem azt, mint a korábbi részeknél, hogy tök jó volt a fordítás, bár természetesen azt sem állíthatom, hogy olyan sok kívánnivalót hagyott volna maga után. Ez tényleg csupán egy aprócska, szakmai ártalomból túlságosan szőrszálhasogató érzés.
Borító: 7/10
Sztori: 6/10
Kedvenc karakter: Lord Akeldama, Lyall professzor
Amit leginkább élveztem: A stílust, a bohókás hangulatot.