Jazz Bashara is a criminal.
Well, sort of. Life on Artemis, the first and only city on the moon, is tough if you’re not a rich tourist or an eccentric billionaire. So smuggling in the occasional harmless bit of contraband barely counts, right? Not when you’ve got debts to pay and your job as a porter barely covers the rent.
Everything changes when Jazz sees the chance to commit the perfect crime, with a reward too lucrative to turn down. But pulling off the impossible is just the start of her problems, as she learns that she’s stepped square into a conspiracy for control of Artemis itself—and that now, her only chance at survival lies in a gambit even riskier than the first.
Jazz Bashara bűnöző.
Vagy valami olyasmi. Az élet ugyanis elég kemény Artemisen, a Hold első és egyetlen városában, hacsak nem vagy gazdag turista vagy excentrikus milliárdos. Némi ártalmatlan, de tiltott áru becsempészése nem eget verő bűn, ugyebár? Főleg, ha különböző adósságokat kell törlesztened, mivel a hordári munkádért kapott fizetés a lakbért is alig fedezi.
A dolgok akkor kezdenek megváltozni, amikor Jazznek páratlan lehetősége adódik a tökéletes bűntény elkövetésére, amely akkora nyereséggel kecsegtet, hogy képtelenség lenne visszautasítani. A lehetetlen végrehajtása azonban még csak a kezdet: ráébred, hogy egyenesen egy összeesküvés kellős közepébe csöppent, amelynek célja nem kevesebb, mint átvenni a hatalmat egész Artemis fölött.
Ha pedig túl akarja élni, bele kell mennie élete legbrutálisabb játszmájába, olyan tétekkel, amelyek már egyáltalán nincsenek az ínyére.
Nagyon kíváncsi voltam erre a regényre, a The Martian, A marsi hatalmas meglepetésnek bizonyult számomra. Más könyvekkel együtt karácsonyra meg is kaptam.
Tetszett, hogy lány a főszereplő, ahogyan az is, hogy okos és találékony. Megvoltak a maga hibái, sokszor ostobán viselkedett, de mégis, együtt tudtam vele érezni és drukkoltam a sikeréért. Sokan támadják a könyvet, hogy nem hiteles a női hang és Weir inkább ne írjon női főszereplővel regényt, de nekem semmi gondom nem volt ezzel. Talán itt is érvényes az, hogy teljesen más elvárásokat támasztunk az ellentétes nemmel szemben. Persze, nem tipikus nő volt, de higgyétek el, több olyan lányt is ismerek (magamat is beleértve), aki sok szempontból egyáltalán nem sztereotipikusan viselkedik.
”Were you followed?”
”Of course,” I said. ”And I led them straight to you. Turns out I’m not very bright.”
”Smartass.”
”Dumbass.”
Egy kicsit nehezen indult be számomra a sztori olyan szempontból, hogy több fejezet után sem igazán láttam át, mi lesz a főszál. Szerencsére nem aggódtam túlzottan, bíztam benne, hogy Weir tudja, hova akar kilyukadni ezzel az egésszel, és tudta is, a történet koherens egészet alkot, az eleje nem csupán random kaland, hanem a megalapozása mindannak, ami később történik.
Tetszett a környezet és az, hogy az író az előző könyvhöz hasonlóan most is úgy magyarázott, hogy nagyjából még én is megértettem. Itt is sok a technikai részlet, de úgy érzem, ebbe itt most kevésbé kell belemerülni ahhoz, hogy az ember élvezze a könyvet, itt ugyanis egy kicsit több problémára fókuszál az író, mint A marsiban, ahol csupán az életben maradás és a hazajutás volt a cél. Jazznek ott az apja és a kissé komplikált kapcsolatuk, vannak barátai (meg egykori barátai, akik azért még mindig a barátai), ismerősei, ellenségei. Egy kicsit komplexebb ilyen téren ez a mű, bár azt el kell ismernem, hogy épp csak annyira merült bele Weir ebbe az egészbe, amennyire muszáj volt.
A történet néha mintha egy kicsit leült volna, de olyankor mindig hirtelen fel is gyorsult, szóval összességében nem panaszkodom. Lendületes volt, sok minden történt, és jól esett néha megpihenni. A kedvencem egyébként Jazz és a földi barátja fejezetek között megbúvó levelezése volt. Imádtam erről olvasni, egy kicsit jobban megismertük a főszereplőt és a világot is, ahol él, ugyanis a Földről innen tudjuk meg a legjobbat. Nem szép jövő, amit Weir lefest, viszont érdekes és elgondolkodtató.
A humor nekem továbbra is bejött, ezek a nekem való poénok! :)
Lucky for me it’s easy to set up a false identity here. Mainly because nobody cares who you are. Things here are set up to prevent identity theft, not aliases. If you tried to steal a real person’s identity you’d fail miserably. As soon as your victim found out they’d report it and Rudy would use your Gizmo to track you down. Where would you run? Outside? Hope you can hold your breath.
Egy nagyon apró szerelmi szál is akad, bár őszinte leszek, ez így totál felesleges volt. Ha jobban ki lett volna fejtve, akkor még tetszett is volna, mert egyébként totál aranyos volt maga az elgondolás és szimpatikus volt a srác.
Nem volt tökéletes a regény, de szórakozásnak kiváló. Hiba magas elvárásokkal nekikezdeni egy könyvnek, itt pedig A marsi nagyon magasra teszi a lécet. Ez egy másfajta könyv, itt máson van a hangsúly, más a cél, más a karakterek jelleme, megítélése. Ez itt mocskos, aljas, igazságtalan, amilyen a világ valójában. De szerintem pont ezt teszi érdekessé a regényt.
That’s the thing about crying yourself to sleep. When you wake up, the problems are still there.
Azt viszont kicsit nehezményeztem, hogy a magyar szereplő totál úgy törte az angolt, mint valami szláv. Komolyan mondom, oroszos akcentussal a fejemben olvastam Zsóka mondatait. Ez vajon csak az én hülyeségem, vagy tényleg jól éreztem?
I pulled up next to the workshop of Dad’s colleague Zsóka Stróbl, who was apparently named during a severe vowel famine.
A borítót imádtam, gyönyörű volt. Maga a könyv már annyira nem tetszett, kicsit nagy volt, nehezen lehetett tartani, meg fura volt a tapintása, de hát ez van. Angolok, na. :) Viszont a borítón látható frontszöveggel azonnal megvettek:
You grew up on the moon, of course you have a dark side.
Borító: 10/10
Sztori: 8/10
Kedvenc karakter: a főszereplőt, Jazzt is kedveltem, meg Svobodát, az egyik hű csatlósát :)
Amit leginkább élveztem: érdekes, fordulatos történet, karakterrajz és világkép, jó humor