Teljesen jellegtelen a hajó, amihez közelítünk.
Többet vártam volna a kalózkirály flottájától, de talán pont ez a lényeg. Senki sem feltételezné, hogy egy hercegnő pont egy ilyen kicsi, jelentéktelennek tűnő hajón utazik.
– Lassan odaérünk – jegyzem meg a bátyámnak, és egyben kapitányomnak, Draxennek. – Még a végén beválik a gyalázatos terved.
– A terv zseniális. Hamarosan meggazdagszunk.
– Miután elrabolunk egy hercegnőt. Kiszedjük belőle, hol van a kalózkirály rejtekhelye. Ahova aztán betörünk. Elviszünk minden mozdíthatót. És aztán egyszerűen kisétálunk, anélkül, hogy bárki elfogna minket. Biztos zökkenőmentesen megy majd minden.
Draxen karon vág.
– Jobb, mint a te ötleteid!
– Nem emlékszem, hogy előálltam volna bármivel is a kalózkirály kapcsán.
Draxen az övére teszi a kezét.
– Nem, te azzal álltál elő, hogy költsük a drága, halott apánk pénzét szajhákra és szerencsejátékra ahelyett, hogy legénységet fogadunk, és megcsináljuk a szerencsénket.
– Szajhákra nem akartam költeni – javítom ki. Nem fizetek a társaságért. Jobb szeretem kiérdemelni.
Draxen alaposan szemügyre veszi a hajót, amitől már csak egy kicsi választ el bennünket. Meglegyintem a kapitányi sapkát a fején, ami végül a földön landol.
– A fene essen már beléd, Riden! El kell játszanom a kegyetlen kapitány szerepét. Ne csinálj ilyeneket!
Pont ez aggaszt. Draxen nem éppen eljátssza a kegyetlen kapitány szerepét, sokkal inkább azzá válik. Van benne valami sötétség, ami apánkra emlékeztet. És ha valaki túlságosan kihúzza nála a gyufát, előtör belőle.
Azóta támogatom mindenben, hogy fellázadtunk, és győzelmet arattunk az Éjvándor előző legénysége felett közel fél éve. Azelőtt jó néhány alkalommal táncoltam a halállal, de Draxen mindig megmentett apánk öklétől, az éhhaláltól a szívtelen matrózokkal teli hajón, és neki köszönhetem, hogy nem mondtam le az életről.
Épp ezért tartom kordában a benne élő sötétséget – bármi áron. Draxen megmentett, úgyhogy én is mindig mellette leszek, hogy megmentsem saját magától. Draxen álmodozhat, amennyit csak akar, én majd ügyelek rá, hogy azért mindig észszerű döntéseket hozzon.
Elképzelni sem tudom, miféle kalamajkát okozhat egyetlen lány a hajón, de készen állok rá, hogy szükség esetén közbelépjek.
Ellentmondó történeteket hallottam a hercegnőről. Van, aki azt mesélte, hogy kegyetlen kalóz, éppolyan vérszomjas, mint az apja. Másoktól azt hallottam, hogy egész életében az apja rémuralma alatt élt, és valójában áldozat, aki rossz helyre született.
Ez utóbbiért éppenséggel nem hibáztathatom. Osztozom a sorsában.
A legénység minden tagja feszült az utolsó egy percben. A fegyver a kezük ügyében, és mind a hajóra mered, aminek most már a nevét is le tudom olvasni: Sirály.
Nem egy rettegést keltő név. Nyilván ez is része az álcának, amivel a kalózkirály híres lányát, Alosa Kalligant védik.
Pillanatnyi némaság borul ránk, miközben a Sirály mellé hajózunk. A vihar előtti csend pillanata.
Az ágyúink lyukakat ütnek a másik hajón, és a matrózok kampókkal átugranak rá. Néhány lépés távolságból figyelem az összeütközés első pillanatait. A kalózkirály emberei felkészültek Draxen támadására. Lövések dörrennek, kardcsörgés hallatszik.
Amint a palló összeköti a két hajót, előreszegezett karddal átlépek az ellenséges területre.
Elmosódó, harcoló párosok között kutatok ellenfél után. Egy nagyjából kétszer olyan idős kalózra rontok rá, akinek kendő fogja hátra a haját, a foga fekete. Hátrahúzom a karomat, már sújtanék is le, és arra számítok, hogy ő is hasonlóképpen tesz majd.
Ehelyett sarkon fordul, a hajó túloldalára rohan, és átveti magát a korláton.
Hát jó.
Egy másik ellenséges kalózhoz sietek, aki mintha igyekezne kivonni magát a harcból. Felemelem a kardomat, mire eldobja a fegyverét.
Egész egyszerűen eldobja.
A magasba emeli a kezét.
– Megadom magam.
A hajó oldalához rúgom a tengerészkardját, majd végignézek a harcoló kalózokon. Nem kifejezetten képzett kardvívók. Draxen emberei egyesével lefegyverzik, majd térde kényszerítik őket.
Ezzel a legénységgel őrizteti a kalózkirály a lányát? Lehet, hogy téves információt szereztünk? Talán Alosa nincs is a fedélzeten? Egy kalózhercegnőt nyilván a legbátrabb, legjobb harcosok védelmeznek, hogy biztosan célt érjen.
És miért vetnek ideges pillantásokat a lefelé vezető csapóajtóra?
– Fegyvert letenni! – kiáltja valaki a Sirály legénységéből, egy eléggé nőiesen csengő hang.
A kalózkirály emberei azonnal eldobják a fegyverüket, és térdre rogynak. Kiszúrom azt, aki az előbb megszólalt.
Kistermetű. Barna haját két fonatban hordja. Csinos, de nem a kalózkirály lánya.
Több lány is van a fedélzeten?
Egy másik, hollófekete hajú, gyilkos pillantású lány is letérdel, kezét a magasba emeli. Minden izma megfeszül, mintha valami nagy erőfeszítésébe kerülne. Talán az, hogy nem harcolhat tovább?
És van egy harmadik lány is, szintén sötét hajjal, aki Eridale felé fordul – meg a rászegezett pisztoly csöve felé. Olyan megvető pillantást vet rá, hogy az ember azt hinné, pont ellentétes a felállás.
Odakiáltok a hozzám legközelebb álló kalóznak, Kearannek. Csodálkozom, hogy elég józan a harchoz.
– Nézzetek szét odalent, nehogy valaki rejtőzködjön!
Kearan elindul, hogy engedelmeskedjen, én pedig a többiek felé fordulva elkiáltom magam:
– Sorakozó!
Liomen és Brennol könnyedén egy csoportba rendezi az ellenséges legénységet. Senki sem mond ellent, senki sem harcol. Még mindig a csapóajtót figyelik.
Követem a tekintetüket Kearanig, aki épp lefegyverez egy hajóinast. Nyilván odalent bujkált eddig. Térdre kényszeríti a fiút. Bizonyára mindenkit összetereltünk már, úgyhogy ismét végignézek rajtuk, vörös hajú lányt keresek. Egy pillanatra összefonódik a tekintetem a csinos barna hajú lánnyal, és rákacsintok.
Draxen pont ebben a pillanatban lép színre.
Még nem néz fel, elhúzza a pillanatot, feszültséget gerjeszt. Korábban már bevallotta nekem, hogy még apánknál is félelmetesebb kalóz hírében akar állni.
És ha ezt akarja, hát segítek neki elérni.
– Kapitány, a legénységet mind egy szálig felsorakoztattuk – jelentem neki.
– Helyes, Riden. De azért remélhetőleg nem mind legény.
– Eddig három lányt találtam, egyikük sem vörös hajú.
Draxen bólint.
– Na ide hallgassatok! – kiáltja a foglyoknak. – Mind hallottatok már Koponyatörő Jeskorról. A fia vagyok, Draxen. És higgyétek el, én még apámon is túlteszek.
Kénytelen vagyok elfojtani a mosolyomat, amikor a bemutatkozás végére ér. Láttam ma, ahogy a tükör előtt gyakorolja a mondókáját, de ezt persze nem kötöttem az orrára. Nehogy odalegyen a büszkesége.
Várom, hogy folytassa a fenyegetőzést, ám ekkor nevetés harsan. Dallamos, nőies nevetés, mégpedig attól, akit korábban inasnak néztem.
– Kearan – biccent felé Draxen.
Kearan fejbe vágja a lányt a kardja markolatával.
Nem tehetek róla, összerezzenek. Talán Kearan nem hallotta ki a nevetésből a női hangszínt. Nyilván nem tudja, hogy egy lányt ütött le, akinek most valószínűleg vérzik a feje a sapka alatt. Előrelépek, de mint kiderül, teljesen feleslegesen.
A lány két mozdulattal eléri, hogy Kearan a hátán landoljon, és már a kezében is van a fegyvere. Olyan gyorsan mozdult, hogy szinte fel sem fogtam.
Azonban amikor Draxenre fogja a pisztolyt, azonnal magamhoz térek. A fegyverem után nyúlok.
– Takarodj a hajómról, és vidd az embereidet is! – vakkantja a lány.
Ha korábban egyszerű kalózlánynak néztem volna, hát most már teljesen biztos lehetek benne, hogy Alosa az. Hallom a hangján, hogy hozzászokott a parancsolgatáshoz.
Kearan próbál talpra kecmeregni mögötte, azonban Alosa belekönyököl, és a kalóz ismét a földön végzi.
– Menjetek innen! – húzza hátra a ravaszt.
Szemügyre veszem a kezét, megfigyelem, hol kulcsolódnak az ujjai a markolatra, majd lövök. Épp ahogy terveztem, Alosa kezéből kirepül a pisztoly, ám ő maga sértetlenül megússza. Visszateszem a fegyveremet a tokjába, majd elmosolyodom a tökéletes lövés után.
Alosa ekkor rám néz, de a matrózsapka miatt alig látszik valami az arcából. Látom az orra, a szája és a szeme körvonalát, de ennél többet nem. Milyen színű lehet vajon a szeme, amiben nyilván düh tombol?
Előhúzza a kardját, és merészen felém lép.
– Eltalálhattad volna a kezem!
Nem kellene válaszolnom. Hiszen ez Draxen terve. Úgyis a kezében akarja tartani az irányítást, de Alosa a jelek szerint úgy gondolja, hogy csak szerencsém volt a lövéssel. Jobb, ha helyre teszem.
– El is találtam volna, ha úgy akarom – felelem.
Két kalózunk megragadja őt, és kicsavarja a kezéből a kardot.
– Túl sokat beszélsz egy olyan hajóinashoz képest, akinek még a hangja sem mélyült el – jegyzi meg Draxen. – Vegyétek le a sapkáját!
Lekerül a fejéről a fekete sapka, mire futótűz hullik alá.
Szemügyre veszem Alosa Kalligant, a kalózkirály lányát.
Nem sötétvörös a haja, mint azoknak a vörösesbarna lányoknak, akikből annyit láttam már Anerdisa szigetén. Ahogy nem is a ritka narancssárgás árnyalatban játszik.
Nem, Alosa haja a perzselő lángokat idézi. A vállára omlik, keretbe foglalja hangsúlyos járomcsontú arcát. Az orra keskeny, a szeme pedig olyan kék, hogy még a tenger is megirigyelhetné.
Bár tengeri életmódhoz vagyok szokva, gyakran kikötünk. És bár rengeteg nőt láttam már, sokat ágyba is vittem, azonnal tudom, hogy…
Alosa Kalligan a legszebb teremtés, akit valaha láttam. Már-már nem is evilági, olyan magával ragadó.
Draxen javára szóljon, hogy a szemesem rebben, amikor meglátja Alosát.
– Alosa hercegnő! Végre megtaláltalak. Kissé fiatalabb vagy, mint hittem.
Én rengeteg egyebet is másképp hittem vele kapcsolatban. Azon tűnődöm, mi rejtőzhet a borzalmas, bő ruha alatt. Vajon piszkafa vagy domborulatokkal megáldott test lapul az anyag alatt?
– Attól tartottam, hogy ízekre kell szednünk a hajót érted – folytatja Draxen. – Velünk jössz.
– Azt hiszem, hamar megtanulod, kapitány uram, hogy nem szeretem, ha megmondják, mit csináljak.
Erre felkapom a fejem, már nem nézek oda, ahova nem is illett volna, hanem az arcát figyelem, hátha bepróbálkozik valamivel.
Ezúttal több időbe telik, mert ketten is fogják, ám a végeredmény ugyanaz. Kiszabadul, én pedig előkapom a másik pisztolyt a kabátomból, és rászegezem. Elmosolyodom. Határozottan domborulatokkal megáldott a leányzó. Megfelelő izomzat és súly nélkül nem lehet ilyeneket ütni és két férfit is lerázni.
– Feltételeim vannak, kapitány – jelenti ki.
– Feltételeid? – ismétli Draxen döbbenten.
– Megtárgyaljuk a fegyverletétel feltételeit. Először is, add a szavad, hogy a legénységem szabadon és sértetlenül távozhat!
Gyönyörű, tehetséges kardvívó, aki még tüzes is. Alosát határozottan az apja képezte ki. Véletlenül sem egy kegyetlen apa szegény sorsú foglya. Igazi kalózlány.
És feldühítette Draxent, aki a pisztolyáért nyúl, az egyik ellenséges kalózra fogja, majd tüzel.
A fenébe!
– Ne feszegesd a határokat! – dörren rá Draxen. – A hajómra! Most azonnal!
Alosa kardja, mintegy varázslatra, megjelenik a kezében, és elvágja Gastol torkát.
Egy pillanatra ledermedek, képtelen vagyok bármit is tenni, csak figyelem az előttem kibontakozó jelenetet. Draxen egy másik pisztoly segítségével még egy ellenséges kalózzal végez, mire Alosa Moll szívébe döfi a tengerészkardját. A kalóz hangos puffanással a fedélzetnek csapódik, és ettől végre magamhoz térek.
– Megállni! – kiáltom el magam.
Draxen megváltozik, amikor gyilkol. Elzárkózik. Eltávolodik tőlem.
Olyan lesz, mint apánk.
És Alosa tudtán kívül ingerli.
Előreszegezett pisztollyal a hercegnő felé lépek, hogy tudja, komolyan gondolom.
– Ha a halálomat akarnátok, már megöltetek volna – jelenti ki. A jelek szerint a legkevésbé sem zavarja a pisztolyom látványa. – Tekintve, hogy élve akartok, kénytelenek lesztek elfogadni a feltételeimet.
Mivel tudja, hogy csak blöffölök, oldalba rúgja, majd térdre kényszeríti Kearant. Egyik kezével a haját markolja, a másikkal pedig szorosan a nyakához nyomja a kardot, és várakozva engem figyel.
Szerinted én is blöffölök? Mintha ezt mondaná a pillantásával. Én könnyedén megteszem azt, amit te nem.
Draxenre nézek, és rádöbbenek, hogy ő bizony nem fog meghátrálni. A lányhoz lép, akire korábban rákacsintottam, és felkészül a lövésre.
– Ahhoz képest, hogy a legénységed épségét kérted, nem igazán veszed a szívedre, hogy elhullanak – jegyzi meg.
– Mert minden egyes emberemért a sajátoddal felelsz – válaszolja. – Ha mindegyikükkel itt helyben végezni akarsz, miután átmentem a hajódra, akkor mit számít, ha néhányuk meghal, miközben a többiek életéért alkudozom? Foglyul akarsz ejteni, kapitány uram. Ha azt akarod, hogy önként lépjek át a hajódra, akkor jobb, ha meghallgatod az ajánlatomat. Vagy kíváncsi vagy, hány embered életét oltom ki, mire rám tudod kényszeríteni az akaratodat?
Elég jól csinálja.
Ha Draxent nem ragadta volna épp magával a sötétség, bizonyára ő is hallgatna az észérvekre. Csakhogy teljesen elborult az elméje, így kénytelen vagyok közbelépni. Odasietek hozzá, és a fülébe súgok.
– Ne feledd a tervünket, Draxen! Csak annyi kell, hogy átvigyük. Mi van akkor, ha a legénység többi részét elengedjük? Úgyis megkapjuk, amit akarunk.
– Nem bánhat velem így – súgja vissza. – Példát kell statuálnom.
– Hagyod, hogy halomra gyilkolja az embereidet. Ha el akarjuk kerülni a lázadást, akkor az ő biztonságukat kell előtérbe helyeznünk. Ez nem mehet így tovább! De ne aggódj! Majd én kiszedem belőle, amit tudni akarunk, csak előbb vigyük át őt az Éjvándorra.
Draxen szája vékony vonallá préselődik, és igyekszem rezzenéstelen arccal kivárni a döntését.
– Halljuk a feltételeket, hercegnő! – szólal meg. – De igyekezz!
Megkönnyebbülten felsóhajtok. Sikerült visszarántani. Nem tudom, mit teszek, ha egy nap még rám sem hallgat majd.
– A legénységem szabadon és sértetlenül távozik – jelenti ki Alosa. – Én ellenkezés nélkül átmegyek a hajódra. Ezenfelül átviszed a holmimat az Éjvándorra.
– A holmidat?
– Igen, a ruhatáramat és az egyéb személyes holmimat.
Draxen felém fordul.
– A ruháit akarja.
– Hercegnő vagyok, és elvárom, hogy úgy is kezeljenek!
Gyakorlatilag érzem, ahogyan Draxenből sugárzik a vágy, hogy rálőjön, úgyhogy közbeszólok:
– Mit számít, kapitány? Ha ki akarja magát cicomázni nekünk mindennap, ám legyen! Én nem fogok panaszkodni.
Pedig valójában kevésbé izgat most az, hogy kiderítsem, hogy fest testhezállóbb ruhában, mint az, hogy eltávolítsam őt Draxen közeléből. Még alig pár perce tartózkodnak egy fedélzeten, és máris kihozta a bátyámból a legrosszabbat.
– Jól van – enged Draxen. – Még valami, felség?
– Ennyi.
– Akkor húzd át az elkényeztetett valagad a hajómra! Ti ott, hozzátok át a cuccait! A hercegnő legénysége pedig másszon be a csónakokba. Elsüllyesztem ezt a hajót. Ha gyorsan eveztek, két és fél nap alatt a legközelebbi kikötőbe értek. Azt ajánlom, siessetek, mielőtt szomjan haltok. Amint partot értek, elviszitek a váltságdíj-követelésemet a kalózkirálynak, és közlitek vele, hogy nálam van a lánya.
Az én dolgom lenne felügyelni, hogy a legénység átkutatja a hajót és csónakba kényszeríti az ellenséges kalózokat.
De egyre csak Draxent és Alosát nézem. Innen nemhallom, miről beszélnek, azonban Alosa undorodó arckifejezéséből ítélve nem alakulhat jól a beszélgetés.
Ismét közbe kell lépnem, de még mielőtt odaérnék, Draxen visszakézből felpofozza Alosát.
Egy pillanatra mozdulni sem tudok, újra és újra magam előtt látom ezt az egyetlen mozdulatot. Még sosem láttam, hogy Draxen megütne egy lányt.
És gyerekkorunk óta most először legszívesebben behúznék neki egyet.
– Ne kíméld! – kurjantja Draxen, mire szorosan megragadom Alosa felkarját, és amint lehet, átcibálom őt a saját hajónkra, nehogy véletlenül én tegyek valamit Draxennel, amit később megbánnék.
Draxen túlságosan vágyik a sikerre. Nem hagyja, hogy bármi is az útjába álljon. Minden tőlem telhetőt meg kell tennem, hogy semmi se tegyen keresztbe neki. Másképp nem menthetem meg.
Ez azt jelenti, hogy még csak szemügyre sem vehetem Alosát, hogy kitaláljam, hogyan tudnám a legkönnyebben az ágyamba csalogatni.
Az ellenségem. Veszélyes Draxenre nézve, azonban kulcsfontosságú a tervet illetően. Ki kell szednem belőle többek között azt is, hogy hol rejtőzik a kalózkirály. Hiszen azt gondolja, váltságdíjért raboltuk el, de ennél sokkal többről van szó.
Letaszítjuk az apját a trónról, és minden kincsét elvesszük.
És ha meg akarom akadályozni, hogy a bátyám halott apánk nyomdokaiba lépjen, akkor gondoskodnom kell róla, hogy beváljon a terv.
Alosa csupán eszköz ennek elérésében. Semmi több. Draxent ugyan kihozta a sodrából, de rám semmiképpen nem lesz ilyen nagy hatással.
A magyar fordítás Tricia Levenseller, a Macmillan és a Könyvmolyképző Kiadó engedélyével készült. Fordította: Szabó Krisztina A szöveget gondozta: Benedek Dorottya