[su_box title=”Fülszöveg” style=”bubbles” box_color=”#5d1e5f”]

Bryce Quinlan had the perfect life-working hard all day and partying all night-until a demon murdered her closest friends, leaving her bereft, wounded, and alone. When the accused is behind bars but the crimes start up again, Bryce finds herself at the heart of the investigation. She’ll do whatever it takes to avenge their deaths.

Hunt Athalar is a notorious Fallen angel, now enslaved to the Archangels he once attempted to overthrow. His brutal skills and incredible strength have been set to one purpose-to assassinate his boss’s enemies, no questions asked. But with a demon wreaking havoc in the city, he’s offered an irresistible deal: help Bryce find the murderer, and his freedom will be within reach.

As Bryce and Hunt dig deep into Crescent City’s underbelly, they discover a dark power that threatens everything and everyone they hold dear, and they find, in each other, a blazing passion-one that could set them both free, if they’d only let it.

[su_accordion][su_spoiler title=”A magyar fülszövegért kattints ide!” open=”no” style=”default” icon=”plus” anchor=”” class=””]

Bryce Quinlan nappal kemény munkával, éjszakánként pedig bulizással töltött élete egészen addig tökéletes volt, amíg egy démon meg nem gyilkolta a legjobb barátait, magára hagyva őt a veszteségével és a fájdalmával. A tettes rács mögött ül ugyan, a gyilkosságok mégis folytatódnak, és Bryce hirtelen egy nyomozás kellős közepén találja magát. Bármire készen áll, hogy megbosszulja a barátai halálát.

Hunt Athalar, a hírhedt bukott angyal most kényszerből azokat arkangyalokat szolgálja, akiket egykor le akart taszítani trónjukról. Brutális képességeit és elképesztő erejét egyetlen ügy szolgálatába állították – meg kell gyilkolnia a főnöke ellenségeit, vitának helye nincs. Amikor démon dúlja fel a városukat, ellenállhatatlan ajánlatot kap: ha segít Bryce-nak megtalálni a gyilkost, karnyújtásnyira kerülhet a szabadsága.

Miközben Bryce és Hunt Crescent City legsötétebb részeiben nyomozva rájön, hogy egy gonosz erő mindent és mindenkit halálos veszéllyel fenyeget, ami és aki csak kedves a szívüknek, arra is rádöbbennek, hogy perzselő szenvedély lakozik a másikban, ami mindkettejüket felszabadíthatja – már ha hagyják.

[/su_spoiler][/su_accordion][/su_box]

Ez a regény egy igazi érzelmi hullámvasút volt számomra. Ízig-vérig Sarah J. Maas-regény, annak minden jó és rossz tulajdonságával.

Lelkesen kezdtem bele, mert tudtam, hogy ez most urban fantasy lesz, hogy felnőtt regény, és úgy általában, egy kicsit más, mint az Üvegtrón. Ez részben így is volt, részben viszont nem.

A történetről dióhéjban annyit érdemes tudni, hogy a féltündér Bryce Quinlanről és a bukott angyal Hunt Athalarról szól. Bryce élete darabokra hullik, amikor elveszt egy számára nagyon kedves embert, de legalább tudja, hogy a gyilkos rács mögött ül. Csakhogy két évvel később folytatódnak a gyilkosságok, és Bryce kénytelen lesz a szabadságáért küzdő Hunttal összedolgozni, ha meg akarja fejteni a rejtélyt.

A fülszöveg alapján viszonylag sok nyomozásra és izgalomra számítana az ember, de a House of Earth and Blood egy hamisítatlan SJM-regény, és ennek megfelelően rengeteget foglalkozik a karakterek lelki világával és szerelmi életével, olyan sokat, hogy néha szinte el is felejti az ember, miről szól a főszál. Nem véletlen, hogy többen is azt írták, a könyv közepén leült a nyomozás és túlírt volt a regény — ez volt az oka.

De lássuk a regény „alkotóelemeit” egyesével is:

Háttérvilág

A háttérvilág eredetét tekintve érdekes egyveleg. A világ a Római Birodalom mintájára épül fel, aki emlékszik még a történelemórán tanultakra, annak rengeteg koncepció és latin kifejezés ismerős lehet. A mitológia és a helynevek főleg görög eredetűek, de akadnak skandináv és egyéb hatások is. Összességében véve semmi sem túl eredeti, sőt, de az írónő ügyesen kigondolta és eggyé gyúrta a részleteket.

Számomra izgalmas volt az urban fantasy jelleg, és mindaz, amit az írónő egyedül talált ki. Itt sajnos meg kell említenem, hogy akadt, ami már az Üvegtrónban is szerepelt, ezeket annyira nem tudtam örömujjongással fogadni.

Összességében azonban elégedett voltam, tetszett a világ, szívesen időztem benne, még akkor is, ha jó lett volna egy kicsit tágabb képet kapni Midgard bolygóról. Bizonyos földrajzi dolgokat nem tudok egészen pontosan elképzelni, a könyv elején lévő térkép ugyanis csak a sorozatcímet adó Crescent Cityt ábrázolja.

Információadagolás

A háttérvilághoz szervesen kapcsolódik a regény információadagolása, ami helyenként elég otrombára sikeredett. Összetett világról van szó, és az első néhány fejezetnél óriási infobombákat dobott le az írónő, hosszú-hosszú bekezdéseken keresztül taglal olyan dolgokat, amik nem kapcsolódnak szorosan a jelenet eseményeihez, ez roppantmód fárasztó, és zavaros az elején a világ. Hunt első fejezetében gyakorlatilag SEMMI nem történik, az egészet arra használja, hogy meséljen. Ez azért problémás, mert olvasóként csak kapkodja a fejét az ember, nem emlékszik az összes olvasott részletre, és nem áll össze a kép.

Főszereplők

Egy regény alapköveit a karakterek adják. A főhősnő, Bryce Quinlan első ránézésre nem egy kifejezetten szimpatikus karakter. Nincsenek hosszú távú tervei, folyamatosan bulizik, nem mer szembenézni a saját érzéseivel, és úgy általában, csak él bele a világba. Mindezt Maas-hoz méltóan tökéletes külsővel és hatalmas pofával teszi. Utóbbi nem zavart, akadtak kifejezetten vicces jelenetek, szeretem, ha egy szereplőnek felvágták a nyelvét. A mindenki elképesztően gyönyörű dologból viszont tök jó lenne lejjebb tekerni egy kicsit, mert már az Üvegtrónban is baromira untam. Bocsi, de ha már annyira TÖKÉLETES, akkor kezdjünk is ezzel valamit, legyen valami lelki folyománya, mondjuk az, hogy mindenki csak a szexi nőt látja benne, nem pedig az embert… akarom mondani a félig tündért, félig embert. De nem így van. Bryce egyszerűen csak szexi, mert szexinek kell lennie és kész. Egyébként pedig rengeteg ember van/volt körülötte, akik mind látják benne a rokont, a barátot, a személyét.

De ezen még túltettem magam. És alapvetően nincs bajom Bryce-szal. Néha nagyon ostoba és nagyon idegesítően ostoba, de legalább konzisztensen az. Viszont nagyon-nagyon sok van belőle Aelinből, ha nem egy az egyben ugyanaz a szereplő. Meg Selina Kyle a Macskanőből. Meg le merném fogadni, hogy Feyre is ilyen, de az ACOTARt még nem olvastam. Gyönyörű, felvágták a nyelvét, súlyos titkokat és sebeket hordoz, igazi kiválasztott, csak ő mentheti meg a világot és persze mindent, de tényleg mindent magára vállal, akkor is, ha nem kellene. Ráadásul titkon mindenért magát hibáztatja és elzárkózással „oldja” meg a problémáit, ahelyett, hogy beszélne róluk. Bah.

Kattints a spoilerért!

De legalább azon a téren minden rendben ment, hogy Bryce nem volt kiválasztott. Szinte semmi ereje nem volt, egyedül attól számított értékesnek, hogy a tündérek királya az apja. Aztán kiderült, hogy Danika a hátára tetováltatta a Hornt, ami még mindig oké volt, mert továbbra sem a saját erejétől volt olyan nagyon fontos, hanem mert valahogy azzá tették.

Aztán jött a pofon, miszerint Bryce Starborn. De nem csak kicsit, mint Ruhn, hanem nagyon. Évszázadok óta nem látott, döbbenetes hatalommal rendelkezik.

És én ezt úgy, de úgy unom már! Miért nem lehetett Bryce egyszerűen csak az Autumn King lánya? Ruhn húga? Oké, a Horn, jó, még ez is rendben volt. Nem, kiválasztottá kellett őt tenni. Helló, Aelin, nem is értem, miért váltottál ismét nevet.

Ráadásul volt egy pillanat, amikor rettenetesen karakteridegen és érthetetlen volt, amit Bryce művelt. Egy végtelenségig makacs nő képes volt gyakorlatilag feladni az elveit, és ez egyáltalán nem tetszett.

Mindez azért dühítő, mert Sarah tud másmilyen karaktereket is írni. Az Üvegtrónban határozottan megmutatta, hogy sokféle karaktert tud írni, akik sokféleképpen tudnak erősek lenni, akkor itt most miért kellett ismét megírni Aelint?

Hunt Athalar pedig egy az egyben Rowan. Sötét múltú, elképesztően erős, tragikus múltbéli szerelem, rögtön ugrik és védelmezi a nőt, akire azonnal rá van gerjedve. És mindezt úgy mondom, hogy egyébként kedvelem Huntot. Rowannel sem volt semmi bajom. De a főhősök ketten együtt…

Romantika

És ezzel el is érkeztünk a regény egyik sarkalatos pontjához, a romantikus szálhoz. HALÁLRA UNTAM MAGAM. Mégpedig azért, mert ez egy Aelin és Rowan 2.0 volt. És annyira, de annyira dühít, mert én vagyok az, aki rettenetesen tud még a legbénább szerelmi szálnak is örülni, de itt egyszerűen nem érdekelt. Nem tudott lelkileg megérinteni.

Alig vártam, hogy visszatérjünk a nyomozáshoz, hogy a tesós szállal foglalkozzunk, komolyan mondom, még a mellékszereplők szerelmi élete is jobban lázba tudott hozni, mint Bryce és Hunt.

És ezzel az a legnagyobb baj, hogy a fele könyv arról szólt, hogyan kerül közelebb egymáshoz a két főhős (ezzel egyébként nem volt gondom, szórakoztató volt), aztán hogyan gerjednek rá egymásra, hogyan tagadják még maguk előtt is az érzéseiket, blablabla… Még leírni is unalmas, nem hogy több száz oldalon keresztül olvasni erről!

Tiszta szerencse, hogy legalább azt nem írta bele, mint Aelin és Rowan esetében, hogy őket aztán az ég is egymásnak teremtette.

Mellékszereplők

De térjünk át egy kellemesebb témára, mégpedig a mellékszereplőkre. Az egyik legfontosabb Bryce legjobb barátnője, a farkas alakváltó Danika Fendyr. Imádtam őt, az első néhány fejezetben (és néha később is) azt kívántam, bár az ő történetét olvashatnám. Mert izgalmas a családi helyzete, izgalmas a szerelmi élete, a sors, amibe beleszületett.

És itt elgondolkoztam, hogy vajon jó választás volt-e Bryce arra, hogy az írónő bemutassa Crescent Cityt/Midgardot, és az a helyzet, hogy nem. Hunt nagyon jó volt, mert vele nem kicsit kicseszett a rendszer, tőle sok mindent elvett, és neki folyamatosan meg volt kötve a keze. Bryce viszont azt csinált, amit akart, és igazából semminek nem volt tétje, bárkinek beszólhatott, bármit megtehetett.

Danika ellenben nem tehetett meg bármit, akármennyire is nagy volt a szája. Mert farkas volt, és hűséggel tartozott a falkájának, a többi farkasnak. És sokkal izgalmasabb lett volna azt végignézni, hogyan küzd meg ő a rákényszerített sorssal, az elvárásokkal és az anyjával. Jobban átérezhető lett volna a világ.

A regény legszebb pillanatai a Bryce-Danika barátsághoz kötődnek. Azt meg kell hagyni az írónőnek, hogy rettenetesen jól bánik az érzelmekkel és nagyon szép barátságokat, kötelékeket tud lefesteni.

A másik kedvenc karakterem Ruhn Danaan volt, az Autumn King Starborn fia, Bryce tesója. Imádtam, amikor megjelent, magát a karakterét is, az apjával való kapcsolatát, a rangját, az élethelyzetét, a Bryce-szal való kapcsolatát, sőt, még azt a picike szerelmi szálat is, ami kibontakozni látszik nála. Nagyon remélem, hogy többet is fogunk látni belőle a következő részben. Igazából reménykedtem benne, hogy ott már ő lesz a hangsúlyosabb, de a könyv végi események miatt sajnos letettem erről.

Fury Axtar is nagyon izgalmas volt, leginkább azért, mert nem sok mindent tudunk róla azt leszámítva, hogy bérgyilkos. És igen magas pozícióban ülnek a szövetségesei. És alig várom, hogy újabb és újabb részletek derüljenek ki róla!

Ha már Bryce baráti négyesének három tagját megemlítettem, akkor jönnie kell a negyediknek is, Juniper Andromedának, aki kedves karakter, de valahogy semmilyen, mert szinte alig látjuk. Csak van. Ha nagyon kell, ott van Bryce mellett, de azért baromira elfoglalt is. Szóval van is, nincs is. Emiatt kicsit semleges volt számomra.

Lehabah cuki, őt is szerettem, többet csak spoileresen tudnék írni róla, valamint Syrinxet, aki furcsamód egy macska és egy kutya keverékének tűnt, de működött a dolog.

A többi karaktert nem említem név szerint, mert nem igazán láttuk őket, de gyakorlatilag mindenkiről szívesen olvastam, a negatív karakterek is jól sikerültek, Sabine az egyik legjobb szerintem. Remélhetőleg a következő két részben még többet látjuk őket.

A nyomozás

Kifejezetten élveztem, végig voltak izgalmas fordulatok, és azért írtam még az értékelés elején, hogy hullámvasút volt, mert akadtak olyan pillanatok, amiknél igencsak elégedett voltam. Kétszer mondtam azt, hogy na, ez igen, ez tökös húzás volt, ebből egy volt olyan, amit nem csinált vissza az írónő. A romantikázás meg karakterépítés miatt kicsit széthúzódott a nyomozás, aminek tulajdonképpen sem az eseményei, sem pedig a vége nem volt kifejezetten izgalmas, de összességében jók voltak a fordulatok és ezért pozitív élményként jegyzem.

A cselekmény szerkezete

Muszáj szót ejtsek a dramaturgiáról, mert írós szemmel nézve érdekes volt. Ha csak a cselekményt nézem, tök ügyes volt az írónő. Nem tudom, hogy saját kútfőből, vagy a szerkesztője kapta így össze a regényt, de egy csomó minden a helyén volt. Néha volt olyan érzésem, hogy bizonyos dolgok túlságosan is kapóra jöttek, de ettől függetlenül le a kalappal, és a tétek is olyan szépen emelkedtek!

NA vagy felnőtt?

Érdekes kérdés, hogy ez most egy NA vagy egy felnőtt könyv-e. Az tuti, hogy rengeteget káromkodnak benne, isznak, drogoznak, szexelnek. Mármint említés szintjén. Mert amúgy (hála a jó égnek) összesen másfél szexjelenet van benne. Bevallom, tartottam tőle, hogy sokkal több lesz, kellemes meglepetés volt, még ha a további kötetekben, attól tartok, nem is kerülhetjük majd el, hogy legyenek.

A témákat tekintve viszont… Nem is tudom. Univerzálisak voltak. Akár YA is lehetett volna, ha a szereplők fiatalabbak. Egyszerűen nem volt benne semmilyen olyan téma, ami egy konkrét életszakaszhoz kapcsolódna, mert a veszteség feldolgozása, az új szerelem, a testvéri és baráti kapcsolatok helyrehozása, az önmagunknak való megbocsátás bármilyen korban előjöhet. Ilyen szempontból furcsa volt egy kicsit a dolog, mert valójában csak a körítés és a szereplők kora teszi felnőtté a regényt.

Összességében

Kicsit keménynek tűnhet az értékelésem, de megmondom őszintén, ez azért van, mert úgy érzem, hogy az írónő nem aknázta ki a benne rejlő tehetséget, és ahelyett, hogy újabb kihívások elé állította volna magát, inkább a biztosra ment. Csak a biztosat már olvastuk egyszer. Kétszer. Háromszor.

Ennek ellenére ez nem egy rossz könyv, csak épp nem nyújtott újat számomra. És mivel annyira annyira vártam, hogy fog, csalódtam egy kicsit.

Voltak részek, amiket kifejezetten élveztem, ahol csak úgy elfogyott száz oldal, viszont sokáig olvastam, részben fáradtság és az olvasási kedv általános hiánya miatt, de részben azért, mert ez megint egy 800+ oldalas féltégla, és talán a szereplőkkel való játszadozásból elég lett volna egy kicsit kevesebb is, akkor biztos jobban izgatja a fantáziámat, hogy ugyan, hova fut ki a cselekmény.

Kíváncsian várom a következő részt, remélem, többet látunk majd az izgalmasabb mellékszereplőkből! És nagyon izgi volt a könyv legvége is, kíváncsi leszek, mi az, ami évezrednyi szunnyadás után most ébredezni kezd a pokol bugyraiban…

[su_box title=”Értékelés” style=”bubbles” box_color=”#5d1e5f”]

Borító: 9/10
Sztori: 8/10
Kedvenc karakter: Danika, Ruhn
Amit leginkább élveztem: A testvéri szálat, azokat a karaktereket, akiket korlátozott a merev társadalmi szerkezet.[/su_box]


Fejléckép: TOR.com

4 hozzászólás

  1. Szia! A könyv elején fel van tüntetve, hogy a v.k. 33. évében kifejezés. A v.k. pontosan minek a rövidítése? Benne volt a könyvben, de sajnos nem találtam meg.

    1. Author

      Szia! Vanírok kora. A negyedik fejezet elején említi, hogy a vanírok megjelenéséhez igazították a naptárat.

  2. Szia a Crescent City 3. részét tervezed fordítani? Mikorra várható, ha igen? Nem találtam érdemleges infót róla. Nagyon köszönöm, ha válaszolsz.

    1. Author

      Szia! A következő részt már nem én fogom fordítani. Pontosabbat a kiadó tud mondani a megjelenésről, írhatsz nekik Facebookon, a moly.hu-n vagy akár az info@konyvmolykepzo.hu címen is.
      A legutóbbi információ, amit láttam róla, az, hogy őszre tervezik a megjelenést, ennél a karcnál írtak hozzászólásban választ erről: https://moly.hu/karcok/2064146

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük