Nem most kezdtem el nézni ezt az animét, viszont amikor (a tévében nézős korszak után) először elkezdtem nézni az elejétől, megakadtam vele. Talán valami olyasmi miatt lehetett, mint ami a Death Note-tal kapcsolatban is történt: egyszerűen nem találtam megfelelő feliratot az újabb részekhez, amelyek nem voltak szinkronizálva. Mindez persze már a múlté, végül úgy döntöttem, hogy angol szinkronnal nézem meg a végét, mert iszonyatosan fura volt japán hangokat hallani azoknál a szereplőknél, akiknél megszoktam már valami egyebet. Egy-két hónapja azonban végignéztem az egészet, amint azt említettem is korábbi bejegyzésekben. Most pedig elkapott a vágy, hogy írjak róla.
A sztori
Mi történne, ha a születésnapodon egy kútból előtörne egy szörnyeteg, hogy magával ragadjon és a középkori Japánban találnád magadat? Kagome Higurashival pontosan ez történik. A szörnyeteg azért rabolja őt el, hogy megszerezhesse a Kagome testében lévő ékkövet. Miközben próbál valahogyan megszabadulni a szörnyetegtől, meglát egy fiút, akit egy fához (az ő szentélyüknél is megtalálható szent fához) szegeztek egy nyílvesszővel. Végül kihúzza a nyílvesszőt, hogy a fiú segítségével megmenekülhessen a szörnytől.
Kiderül, hogy a fiú Inuyasha, egy félig ember, félig pedig szellem (az angol fordításban démonnak hívták) lény, aki a középkori események előtt ötven évvel szerelmes volt egy Kikyo nevű papnőbe. Kikyo őrizte a Négy Lélek Ékkövét, amelyet rengeteg démon próbál megszerezni azért, hogy erejüket növelhessék. A dolgokat persze csak bonyolítja, hogy Kagome nem más, mint ennek a Kikyo nevű papnőnek a reinkarnációja és a megszólalásig hasonlít a középkorban élt papnőre…
Miközben az ékkőért harcolnak, Kagome egy nyílvesszővel véletlenül darabokra töri, s a szilánkok szétszóródnak a vidéken. Innen indul Inuyasha és Kagome útja, akik felkerekednek, hogy összeszedjék az ékkő darabkáit, s útjuk során rengeteg barátot és ellenséget szereznek, míg végül sikerül megszerezniük az ékkő összes darabkáját, hogy a Négy Lélek Ékköve ismét egész legyen.
A véleményem
Őszintén? A legeslegjobb anime, amit valaha is láttam. Anno néztem sok-sok mindent, volt olyan, amit nagyon szerettem, de ez valahogy kimagaslik a mezőnyből. Ez bizonyára azért is van, mert egyszerűen ilyen típus vagyok: bejönnek a nagy, tragikus szerelmi történetek. Az Inuyasha ezen a szálon pedig nagyon erős. Persze, nekem is voltak olyan részek, amik kicsit untattak, túl sok volt benne a harc vagy túl sokszor mondták el ugyanazt (érdekes, ez utóbbi a sorozat elejére nem volt annyira jellemző, a végén viszont nagyon sokszor előfordult). Összességében azonban egyetlen szavam sem lehet, mert nagyon élvezetes volt végignézni az animét. (Bárcsak elolvashatnám a mangát is!)
A történet egyszerűen szuper. Ennek kapcsán is rá kellett jönnöm, hogy az igazán jó történetek azok, amelyek valójában egyszerűek, ám mégis nagyszerűek. Ez a helyzet az Inuyashával is. Lenyűgöző, ahogyan a múlt, a jelen és a jövő összefonódik a történetben és ahogyan szereplők fejlődnek és változnak, miközben végigjárják útjukat.
Nagyon szépen van megrajzolva az anime, illetve fantasztikus dalok csendülnek fel mind a történetek elején és végén, mind pedig az események közben, aláfestésként.
Itt a személyes kedvencem az anime során felcsendülő dallamok közül:
Tényleg nem tudom hangsúlyozni, hogy mennyire szeret(t)em ezt az animét. Úgyhogy nekem valószínűleg ez marad a kedvencem örökre. Ami azt jelenti, hogy nyilván elfogult vagyok, amikor 10/10-et adok rá, de ez már csak így lesz. Így érzem. Számomra tökéletesnek. :)