Idén három könyvet kértem születésnapomra, ezek egyike Neil Gaiman legújabb regénye, a The Ocean at the End of the Lane, amelynek címe meglepően hosszúnak bizonyul, amikor le kell írni. :) Eredetileg a US borítóval szerettem volna megrendelni (ez látható jobb oldalt), viszont a Bookline-on a UK borító vált elérhetővé, így hát ez lett belőle (bal oldalt). Tulajdonképpen nem jártam rosszul ezzel sem, sőt, nagyon is megtetszett időközben ez a verzió. Tényleg gyönyörű kiadvány. Egy kicsit másnak tűnik, mint a magyar könyvek, talán a ragasztás mintha egy kicsit máshogyan működne, de lehet, hogy csak kevés regényt olvasok mostanában könyv alakban.
A történet a következő: egy férfi ellátogat arra a helyre, ahol gyerekkorának egyik meghatározó élményét élte át: a Hempstock farmra. Eszébe jut, hogy a gyerekkori barátja, Lettie Hempstock mindig azt mondta a farmon lévő kis tavacskára, hogy az bizony egy óceán. Így hát főhősünk hátramegy a tavacskához és leül az előtte álló padra. És ekkor visszatérnek az elfeledett emlékek… Egy bányászról, aki öngyilkos lett a család autójában. A Hempstock farmon élő három nőről: Lettie Hempstockról, aki igazán sokat tud ahhoz képest, hogy még csak 11 éves, Mrs. Hempstockról, Lettie anyjáról és persze az öreg Mrs. Hempstockról, aki azt állítja, hogy emlékszik az ősrobbanásra… Ursula Monktonról, aki a hétéves kisfiút használta arra, hogy átszökhessen erre a világra…
Szép lassan, egy átlagosnak tűnő, középkorú férfi életéből átcsúszunk egy hétéves kisfiúéba, s a hétköznapi világot felváltja egy olyan, amely titokkal és lehetetlen teremtményekkel van tele.
Nagy reményekkel fogtam bele a regénybe, viszont az elején egy kicsit elkedvetlenített az, hogy egy gyerek szemszögéből írja le az egészet. Végül megkedveltem a főszereplőt, és tulajdonképpen egy felnőtt mesélt, nem pedig egy gyerek. Így hát nem volt problémám a főhőssel. A regényt a Neil Gaimantől megszokott könnyed, egyszerű, ám mégis lenyűgöző stílus jellemezte végig.
És a történetben sem kellett csalódnom: kerek egész volt, ám mégis azt az érzetet kelti a befejezés az emberben, hogy a mesének sosincs vége. Valamiért egy kicsit hasonló érzésem volt, mint a Temető könyvének a végén. Viszont, míg abban egy picit csalódtam, itt erről szó sincsen. Akkor lettem volna csalódott, ha mézes-mázos, romantikus filmbe illő vége lett volna, s minden szál el lett volna teljesen és tökéletesen varrva. Nem illett volna egy ilyen befejezés ehhez a könyvhöz.
Érdekes történet volt. Legfőképp Hempstockék voltak igazán lenyűgözőek. Nem csodálom, hogy olyan sokáig éltek a farmjukkal együtt Neil Gaiman fejében… :)
Azt hiszem, hogy kell egy bizonyos hangulat a könyvhöz, különben nem tud belemerülni az ember ebbe a világba, akkor pedig megette a fene az egészet.
De ha megvan a hangulat, akkor igen kellemes olvasmányt nyújt ez a nemrég megjelent regény. :) 9/10 pontot adok rá. Tényleg jó volt olvasni. De nekem valami hiányzott belőle, azt hiszem, és ezt az űrt csak részben töltötte ki az, hogy tökéletes volt a befejezés.
Egyébként elgondolkodtam, hogy vajon a US verzióban más volt a központozás? Más szavakat használt? :) Minden egyes Mrs, amely mögött nem volt pont, ezt juttatta eszembe. És minden ladybirdnél és hasonló szónál azonnal beugrott a megfelelő amerikai változat. Nos, ehhez a kezembe kellene kaparintanom egy US verziót… :) Kíváncsi vagyok rá nagyon. Egyrészt nem látom értelmét, másrészt viszont ki tudja. Kitelik tőlük… :)