Spoileres, úgyhogy ennek tudatában olvasd! :)

Nem is tudom, hogyan kezdhetnék hozzá. A problémám azonban sajnos nem abból fakad, hogy ez a könyv annyira más volt, mint a többi, és pozitívan csalódtam benne. Nem. A problémám az, hogy nem akarok még egy ugyanolyan kritikát írni. Pedig ez egy másik könyv.

Mégis, teljesen ugyanolyan, mint az előző. Már körülbelül egy hete befejeztem, és őszintén mondom, hogy semmi sem maradt meg a történetből. Talán azért, mert nincs neki.

Valami olyasmiről szól, hogy miután Elena átváltozott, a nyüglődik egy kicsit Stefan és Damon között (persze Stefant választja, ki mást), és közben Elena megvilágosodik: végre nem csak saját maga foglalkoztatja, hanem elkezd érdeklődni a városa lakói iránt. Merthogy úgy érzi, felelősséggel tartozik értük. És amikor egy „Másik Erő” felbukkan, és kutyákat uszít, hóvihart gerjeszt, meg egyebek, akkor bizony Elenának színre kell lépnie, hogy segítsen. Na, körülbelül ennyi történt benne, de ezt egyetlen bekezdésben is tökéletesen le lehet írni. Még Bonnie szenved benne egy kicsit, illetve Meredith, a kis okostojás kitalálja, hogy Elena vámpír lett.

Az összes szereplő még mindig ugyanolyan lapos és semmitmondó. Egyedül a Damonos részek voltak élvezhetőek. Illetve, a végére kezdett már egészen belelendülni a dologba, de olyan átlátszó volt a vége, hogy egy cseppet sem lepett meg. Illetve, egy dolog meglepett: a végkifejlet. Persze mindezt a szőnyeg alá söpri az, hogy tudom, van folytatás, és Elena Gilbert visszatér.

A vége pedig különösen csöpögős volt: Elena halálos „ágyán” megesketi Stefant és Damont, hogy kibékülnek. Milyen szép.

A magyar borítóról ugyanaz a véleményem, mint az eddigiekről; megismételni is felesleges. Viszont találtam egy amerikai borítót, ami nem rossz.

Tulajdonképpen azzal akartam kezdeni a bejegyzést, hogy „nem is tudom, hogy minek olvastam egyáltalán el”. Talán azért, mert nem szeretem az elvarratlan szálakat, és reménykedtem benne, hogy valami jó is lesz benne.

Összességében megint tudok adni neki egy 5/10-et.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük