Szokás szerint pár évvel lemaradva (de még a film előtt!) sikerült magamévá tenni James Dashner The Maze Runner című trilógiájának azonos című első kötetét, amely magyarul Az útvesztő címet kapta.
Az alaptörténet szerintem szuper:
Főhősünk, Thomas felébred egy sötét szobában. Csakhogy van egy kis probléma: azon kívül, hogy fogalma sincs róla, hogy hol van, azt sem tudja, hogy ki is ő. Csak a keresztnevét tudja, de semmi egyebet. Fogalma sincs róla, hogy hány éves, hogy kik a szülei, hogy vannak-e testvérei. Tudja, hogy hogyan működik a világ, de nem emlékszik senkire, és semmilyen konkrét eseményt nem tudna megnevezni az életéből.
És akkor a szoba egyszer csak elkezd mozogni. Felfelé. Aztán fentről fény vetül Thomasra, és fentről tinédzser fiúk néznek le rá. Kiemelik Thomast, és ekkor kezdetét veszi az őrület. Merthogy kiderül, hogy Thomas megérkezett a Glade-re (ahogy láttam, magyarul a Tisztás nevet kapta), ahol már több mint két éve élnek ezek a különböző korú tinédzser fiúk. Vannak egészen fiatalok és Thomas korabeliek is, akiről úgy saccolják, hogy 16 körül lehet. A Glade pedig egy hatalmas labirintus közepén van. Egy labirintus, amelyet meg kell oldaniuk, ha valaha is ki akarnak innen szabadulni.
Minden hónapban újabb és újabb fiút küldenek fel a labirintusba, illetve minden héten megkapják a szükséges ellátmányt, amelynek segítségével életben maradhatnak és tovább folytathatják az útvesztő alkotta rejtvényt. Aztán nem sokkal később ismét érkezik valaki. Egy lány, Theresa. És innentől minden megváltozik: a mesterséges nap a fejük felett eltűnik, nem érkezik újabb ellátmány, és ami a legfontosabb: nem záródik be a Glade-et körülvevő falakon a négy hatalmas kapu, ami azt jelenti, hogy a kint élő szörnyűségek, amelyek éjszaka előjönnek, most már szabadon bejuthatnak a Glade-re.
Úgyhogy most már Thomason és a többieken múlik, hogy minél hamarabb kijussanak erről a helyről, ami egyértelműen a vesztüket akarja.
Ötletes a történet. A háttérben persze húzódik egy nagyobb kérdés (mégis ki rakhatta őket be oda és miért?), így végig képes ébren tartani az ember figyelmét a könyv, még ha tulajdonképpen olyan nagyon sok minden nem is történik a regény folyamán. Én úgy éreztem, hogy nagyobb a hangsúly azon, hogy megismerjük a világot, a szereplőket, mint azon, hogy egy akciódús, folyton pörgős regényt kapjunk. Ám ez nem jelenti azt, hogy unalmas vagy lassú lett volna. Jól van megírva a történet, és sikerült mindig úgy abbahagynia a fejezeteket az írónak, hogy az ember kénytelen továbbolvasni… :)
A karakterek személyiségét tekintve úgy éreztem, hogy ez nem egészen az én korosztályomnak szólt, azonban a háttér, a sokszor kegyetlen történések miatt továbbolvasásra ösztönzött. Tulajdonképpen az előző mondatom első fele dicséretként is felfogható, hiszen ez azt jelenti, hogy hűen rajzolta meg Dashner a tizenéves fiúk érzelemvilágát – más kérdés, hogy egy kicsit idősebb nőnemű olvasóként ez talán egy kicsit távolabb áll tőlem, mintha mondjuk egy női főszereplővel írott könyvet olvastam volna egy női írótól ugyanebben a kategóriában. Ami azt illeti, egész üdítő volt most ez a változatosság. Mostanában szinte csak E/1-ben, nők által írt regényeket olvastam. Ennek a könyvnek viszont egy fiú a főszereplője és E/3-ban íródott.
Thomas nem volt nekem „első látásra” szerelem, de azért kedveltem. A többi figura is érdekesre sikerült. Newt volt az egyik kedvencem, de Minhót is szerettem. És persze ott volt Chuck, aki rögtön Thomas barátja lett. Nagyon emberiek voltak. Nem mind bátor hősök – bár Thomas az volt, persze :) -, de képesek arra, hogy belássák a hibáikat és igyekeztek korrigálni őket. Persze volt egy antihős is, Gally, ám ő nem sikerült annyira erősre. Igazából az ilyesmik miatt hatott néha gyerekesebbnek a történet a kelleténél. Nem igazán tudom jól szavakba önteni, mert ez inkább csak egy érzés volt a regény olvasása során.
A könyv végül kap egyfajta lezárást, bár, trilógiáról lévén szó, a történet folytatódik tovább, még ha kapnak is a szereplők egyfajta nyugalmat egy kis időre. Kicsit kevésbé van lezárva, mint mondjuk Az éhezők viadala (az első rész a trilógiából), de mondjuk nem olyan szinten folytatásos, mint A párválasztó.
A fordításról nem tudok nyilatkozni, mert eredetiben olvastam a művet, de kíváncsi lennék, hogy hogyan oldott meg egy-két dolgot a fordító. Például a szavakat, amiket a „Glader”-ek használnak: shuck, shank és klunk, csak hogy a leggyakoribbakat említsem.
Összességében tetszett. Lehet, hogy ha kicsit fiatalabb lennék, akkor jobban odáig lennék érte. De jó volt, szerintem megéri elolvasni. Más hangulatú, mint a mostanában divatos női főszereplős, két fiú között őrlődős regények, bár ez természetes, tekintve, hogy férfi írta, hímnemű főszereplővel. A disztópikus, mondhatni poszt-apokaliptikus háttér pedig igazán élvezetessé teszi a regényt. Mondjuk 7/10-et adok a regénynek. Kicsit hullámzó volt nálam, de összességében tényleg szívesen ajánlom. Azt viszont nem értem, hogy magyarul miért nem jelent (még) meg a többi rész. Olyan csúnya dolog elkezdeni egy sorozatot, aztán nem folytatni.
Egyébként az imdb szerint 2014 őszén jön a film, amiből idáig még csak néhány képet láttam, de azok elég jól néztek ki. Bízom benne, hogy jól sikerül majd! :)
Borító: 6/10
Sztori: 8/10
Kedvenc karakter: Newt
Amit leginkább élveztem: Az útvesztőt, az izgalmat, a titkokat.