Már eltelt lassan egy hónap az óta, hogy megnéztem a moziban a legújabb Disney-mesét, de még nem írtam róla. (Mint ahogy nem írtam a Thorról sem, meg egy lerakat könyvről, amit az utóbbi időben olvastam. De hátha sikerül hamarosan beérnem magamat.)

Már akkor tudtam, hogy ez egy nekem való mese lesz, amikor láttam az első teaser trailert:

A történet alapját Andersen Hókirálynője adta, amit persze eléggé szabadon használtak fel, tehát az eredeti történethez nem sok köze van a Frozennek, de ez nem is baj. Mégpedig azért nem, mert így sikerült valami eredetit alkotniuk. Persze, ez egy ízig-vérig Disney-mese, úgyhogy nagyon nagy meglepetés nem lesz benne, de mégis úgy gondolom, hogy kiemelkedik a többi közül.

Egyrészt – hasonlóan az utóbbi idők meséihez, mint pl. a Meridához, vagy akár az Aranyhajhoz is – a Jégvarázsban nincsen bajba jutott hölgy, akit meg kell menteni. Azt hiszem, valahol lezárult ez az időszaka már a meséknek, amikor ott volt szegény, gyönyörű Hófehérke vagy Hamupipőke, akit a jó tündérnek kellett megsegítenie, hogy végül a herceg megmenthesse a hercegnőt.

Van két testvér (két hercegnő), Elsa és Anna. A nagyobbik, Elsa képes arra, hogy jeget és havat varázsoljon, azonban egyszer félresikerül a játék, és Anna megsérül. Ettől fogva Elsa elzárkózik a húgától és az egész világtól, hogy nehogy véletlenül bántson valakit maga körül. Ez egészen addig rendben is van, amíg a királyi pár oda nem veszik egy hajóút során, merthogy ekkor Elsát akarják királynővé koronázni. Végül azonban a koronázás utáni ünnepségen az emberek rájönnek Elsa képességére, aki így elmenekül, mire a húga utánasiet, hogy visszahozza a királynőt.

Innen kezdődik Anna és Elsa dalokkal tűzdelt története, amelyet gyönyörű megvalósításban követhetünk nyomon.

A történet persze sokrétűbb ennél, hiszen a testvéri szereteten, a kitartáson és a hiten kívül van benne többek között szerelem is, mégpedig egy kis csavarral, amit Disney-mesétől mondjuk nem vártam volna, függetlenül attól, hogy nem lepett meg. Az tény, hogy nagyon kézenfekvően intézték el a dolgot: ahelyett, hogy szerelmi háromszöget hoztak volna létre, és végül döntésre késztették volna Annát, megoldották helyette a problémát – és gonosszá változtatták az egyik fiút. Ez volt talán az egyetlen eleme a történetnek, aminél jobban örültem volna egy másik megoldásnak, de ez is csak egy aprócska megfigyelés, mert, természetesen, nem vártam szerelmi drámát és nehezen megmagyarázható döntéseket egy Disney-mesétől.

Emellett, úgy érzem, hogy nagy hangsúlyt kapott az önkép, illetve mások elvárásainak való megfelelés, illetve meg nem felelés problémája. Itt egész konkrétan Elsára gondolok, aki a mese végére megtanulja, hogy nem feltétlenül az a normális, illetve a jó, amit a körülöttünk élő emberek elvárnak tőlünk.

Aminek örülök, az az, hogy a sokat emlegetett „szeretet”, amely a megoldás kulcsa volt (ez mondjuk a magyar fordításban azonnal elárulta a mese végét is, míg az angol eredetiben nem utalt a végső megoldásra) végül nem egy hagyományos mesei feloldása volt a problémának, hanem ennél több.

Nagyon érdekes volt az is, hogy bár első ránézésre Anna tűnik a főszereplőnek, utólag visszagondolva nem feltétlenül tűnik igaznak ez a megállapítás. Elsa története, jelenetei éppen olyan fontosak voltak, mint Annáéi. Sőt, ahogy láttam, Elsa sokkal több nézőt inspirált (gondoljunk itt csak a fanartokra, például), mint mondjuk Anna.

Persze, kaptunk vicces sidekickeket is, mint például Olafot, a hóembert, akit Elsa teremtett, illetve Svent, aki Kristoff rénszarvasa. Szerintem mindkettő nagyon aranyos volt. Olaf kifejezetten vicces, illetve szívet melengető jeleneteket is kapott – gondolok itt például arra a dalra, amit Olaf a nyárról énekel, vagy amikor a végén kap egy kis felhőt a feje fölé. :)

Ami külön öröm volt, az az, hogy kifejezetten jól sikerültek a zenei betétek. Az utóbbi időben elég erőltetettnek tűntek számomra ezek a dalocskák a mesékben, de itt egyáltalán nem voltak zavaróak, sőt, teljesen belesimult a történetbe az, hogy egyszer csak fogták magukat, és dalra fakadtak a szereplők. A legeslegjobb persze Elsa dala volt, a Let It Go.

Összességében tehát egy szuper meséről van szó, nagyon-nagyon jól sikerült a Disney legutóbbi alkotása. Részemről 10/10, igazán nincs semmi, amibe bele lehetne kötni, leszámítva azt az apróságot, esetleg, amit a szerelmi háromszög feloldásáról írtam, de még egyszer hangsúlyozom, hogy ez egy mese, tehát eszerint kell értékelni, nem pedig drámai mélységeket várni tőle. Meg kéne néznem eredeti nyelven is. :)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük