[su_box title=”Fülszöveg” style=”bubbles” box_color=”#5d1e5f”]
In the next installment of the New York Times bestselling Throne of Glass series, follow Chaol on his sweeping journey to a distant empire.
Chaol Westfall has always defined himself by his unwavering loyalty, his strength, and his position as the Captain of the Guard. But all of that has changed since the glass castle shattered, since his men were slaughtered, since the King of Adarlan spared him from a killing blow, but left his body broken.
His only shot at recovery lies with the legendary healers of the Torre Cesme in Antica—the stronghold of the southern continent’s mighty empire. And with war looming over Dorian and Aelin back home, their survival might lie with Chaol and Nesryn convincing its rulers to ally with them.
But what they discover in Antica will change them both—and be more vital to saving Erilea than they could have imagined.
[su_accordion][su_spoiler title=”A magyar fülszövegért kattints ide!” open=”no” style=”default” icon=”plus” anchor=”” class=””]
A New York Times bestseller Üvegtrón sorozat következő része a távoli birodalomba utazó Chaol történetét meséli el.
Chaol Westfall számára mindig a rendíthetetlen hűsége, az ereje és a királyi testőrség parancsnoki posztja számított a legmeghatározóbbnak. Csakhogy mindez megváltozott az után, hogy az üvegpalota szilánkokra tört, az embereit lemészárolták, és bár Adarlan királya megkímélte a végzetes csapástól, a teste belerokkant a harcba.
Egyedül a legendás Torre Cesme gyógyítói segíthetnek rajta – a déli kontinens hatalmas birodalmának fővárosában, Anticában. Északon Doriant és Aelint háború fenyegeti, és az életük múlhat azon, képes-e Chaol és Nesryn meggyőzni a kaganátus uralkodócsaládját, álljanak melléjük.
Csakhogy az anticai út mindkettejüket megváltoztatja, és amit kiderítenek, jóval fontosabb szerepet játszhat Erilea megmentésében, mint hitték.[/su_spoiler][/su_accordion][/su_box]
Az a helyzet, hogy az Empire of Stormst még nem fejeztem be, ennek viszont már a végére értem, és pár dolgot elspoilereztem magamnak, de nem volt olyan vészes, illetve hát… semmi olyan nem történt ezek alapján az EoS-ban, amitől leesett volna a fejem meglepetésemben.
Lássuk a regényt…
[su_service title=”Történet” icon=”icon: heartbeat” icon_color=”#681f27″ size=”26″][/su_service]
A történet ott kezdődik, ahol a negyedik rész befejeződik, mivel most Chaol és Nesryn útját követjük végig, akik elutaznak a déli kontinensre, hogy meggyőzzék a kagánt, segítse őket a háborúban Morath ellen. Itt már alapból látszik a kései építkezés, mert eddig nem nagyon emlegették a déli kontinenst, meg hogy mi van ott, tudtuk nagyjából, véletlenül, hogy létezik, de ha megnézzük a tréképeket, csak a negyedik részben tűnik fel a Keskeny-tenger meg a déli kontinens, mert eddig nagyjából le sem volt szarva. Igen, a novelláskötetben megjelenik, de a történetben egészen idáig NULLA szerepet játszott mindez. Ez nem gond önmagában, főleg hogy SJM-nak gyakorlatilag bármit megbocsátanak a rajongók, csak mint mondtam, a kései világbővítés és építkezés jele.
A képet tovább árnyalja Yrene, akit eddig csak az egyik novellából ismerhettünk, ő a harmadik nézőpontkarakter Chaol és Nesryn mellett. A történet során az ő életük alakulását, összefonódását kísérhetjük nyomon.
[su_service title=”A világ” icon=”icon: heartbeat” icon_color=”#681f27″ size=”26″][/su_service]
Itt most van értelme erről beszélni, mert a déli kontinenssel egy teljesen új világ nyílik meg számunkra, amelyet Mongólia és a keleti kultúra ihletett. A kaganátus egzotikus világ, ahol az uralkodót már-már istenként tisztelik, azonban ő nem él vissza ezzel. Kicsit utópisztikus is volt ez az egész ilyen szempontból, Chaol még ki is mondja, hogy ennél csodásabb, tökéletesebb birodalmat még sosem látott, és mindenkinek róluk kellene példát venni. A kaganátus sok tekintetből nagyon haladó szellemű, senki sem ütközik meg például a testiségen vagy a biszexualitáson, homoszexualitáson, ugyanakkor nagyon hagyománytisztelőek, és bár SJM igyekezett azt mutatni, hogy mennyire biztos kulturális alapon áll ez a birodalom, nekem kicsit törékenynek tűnik az egyensúly a leírtak alapján, és igazából azon alapszik, hogy igyekszünk mindent elfogadni és a szárnyaink alá venni, nehogy később vallási vagy kulturális alapú problémák adódjanak. Az uralkodói taktika jó, ugyanakkor mégis kissé valahogy az az érzésem, amit fent írtam, hogy törékeny az egyensúly.
A haladó szellemhez és a hagyománytisztelethez némi misztikum is járul, a hegyekben a harcosok rukokon szárnyalnak, a Torre Cesmében pedig mágiával gyógyítanak.
Szerencsére nemcsak Anticát, a fővárost ismerhetjük meg, hanem elrepülünk a rukok hegyeibe is, és nekem nagyon tetszik az, ami ott van, kár, hogy nem látogathattunk el a déli kontinens minden részére.
Csak utólag jutott eszembe, hogy ott volt a Torre is… Őszintén? Annyira érdektelen volt számomra. A könyvtár érdekes volt, de a résvári után azért annyira nem újszerű, és nem is értem, hogy miért kapta róla (elvileg) a címét a könyv. Érthetetlen az egész.
[su_service title=”A szereplők” icon=”icon: heartbeat” icon_color=”#681f27″ size=”26″][/su_service]
Chaol
Tudom, rengetegen utálják szegényt, de én úgy gondolom, itt ő az, aki valójában át lett verve, akit elhagytak, és Sarah csak most, utólag mutatta meg, hogy mennyire kettős volt az ő helyzete, hogy mennyire nehéz elszakadni attól, amit igaznak tartasz, amiben hiszel, és ez sajnos sokaknak már késő. Nem mindenki került olyan helyzetbe, főleg tizenévesen, hogy átérezze, mennyire szürke terep tud lenni néha az élet, hogy mennyire nem egyértelmű, ki a jó és ki a rossz, mi a helyes döntés és a helytelen. Persze, amikor azt olvasod, hogy Celaena Aelin a főszereplő, akkor nyilván azt gondolod, hogy „Miért nem egyértelmű mindenki számára, hogy ő a jó???” De ha belegondolsz, ott, benne a világban már hogy lenne egyértelmű…?
Mindenki azt írta, hogy Chaol mekkora jellemfejlődésen megy keresztül, de én nem így fogalmaznék, szerintem ez nem jellemfejlődés, hanem egész egyszerűen egy problémafeldolgozás. Helyreteszi magában a dolgokat, de a jelleme maga nem változik… Ugyanazok a dolgok értékesek számára, ugyanolyan hősiesen fog cselekedni, mint ahogyan korábban is tette volna. Csak elenged bizonyos dolgokat annak érdekében, hogy a saját életét élje és ő is boldog lehessen.
Yrene
Felemás érzéseim vannak Yrene-nel kapcsolatban, nagyon kicsi választja el attól, hogy ő is idegesíteni kezdjen, mint Aelin. Talán az az egyetlen menti meg ettől, hogy nem olyan önhitt, és nincs elszállva attól, hogy miféle hatalommal bír. Azt már sokkal nehezebb volt olvasni, amikor mások ömlengenek róla, de szerencsére ő nem gondol magára egyfajta megváltóként.
De kicsit unalmas már, hogy megint mindenki gyönyörű, tökéletes, önzetlen, a legnagyszerűbb… Yrene is, természetesen. És bár Sarah előszeretettel emlegette őt „woman”-ként, amikor más szemszögéből volt róla szó, hát sokféleképpen viselkedett Yrene, csak felnőttként nem, úgyhogy bocs, de én nem tudok rá nőként tekinteni.
Nesryn
Őszintén? Ő volt a leghitelesebb karakter a három közül. Visszafogott, ugyanakkor őszinte, és nála tudok a leginkább bólogatni, hogy igen, ha valaki, akkor ő megérdemli, hogy boldog legyen. Érdekes volt a gyökértelenség gondolata, és jó, hogy az otthonának érezte a déli kontinenst. Van ilyen. Nem mindenkinek az az otthon, ahol megszületik. Kicsit csökönyös és makacs dolog volt a részéről, de árnyalja a képet, hogy mennyi sérelem érte a származása miatt, és ha egyszer tényleg délre húz a szíve…
A kagán gyerekei
Szerettem a mellékszereplőket, a kagán gyerekei érdekesek voltak. Arghun, a legidősebb természetese az, akit utálni kell, nem volt miért szeretni őt. Sartaq kedves és őszinte, őt automatikusan megszerette az ember, még jó, hogy azért férfiassá is tette Sarah, magabiztossá és néha incselkedővé, nem ártott a sok kedvesség mellé. Hasar szintén a nem kedvelendő szereplők listáján volt, de ő az, akinél történik változás, én egyébként kedveltem őt. Kashinról keveset tudunk meg, de ő is szimpatikus volt. Duvának kevés szerep jutott.
A rukhinnál
Borte volt az egyik legszuperebb karakter, róla nagyon szívesen olvasnék még, főleg a szerelmi életéről, érzem, hogy ez egy nagyon jó sztori. :)) Houlun szimpatikus volt, Falkan számomra semleges.
A Torréban
Kedveltem a gyógyítókat, Hafiza szimpatikus, Eretia pedig vicces, ahogyan a könyvtárosnő, Noshua is.
[su_service title=”Fordulatok” icon=”icon: heartbeat” icon_color=”#681f27″ size=”26″][/su_service]
Spoileres rész!
Nesryn szála izgalmas volt, talán azt mondanám, a Maeve-vel kapcsolatos információ volt a legjobb fordulat a történetben. SJM próbálta úgy beállítani, mintha a Chaol-Yrene vonulat is ennyire izgalmas lenne, de… Nem jól írta meg, szerintem. Túlságosan elhúzta, olyan jelentéktelennek tűnt minden „nagyobb” felfedezés, pedig önmagában az, hogy a gyógyítók mire képesek, jó fordulat, és megváltoztathatja a háború végkimenetelét.
[su_service title=”Történetvezetés” icon=”icon: heartbeat” icon_color=”#681f27″ size=”26″][/su_service]
Spoileres rész!
Egy kicsit csalódtam SJM-ban, mert egyrészt lassan indult be a sztori, másrészt túl nagy volt a hangsúly az érzelmeken, és mivel már szétbarmolta az összes romantikus szálat, ezért rohadtul nem érdekelt, hogy ki kihez vonzódik, de erről majd később.
A végével két nagy problémám is volt. Az egyik az, hogy gyűlölöm, amikor egy szereplő ostobasága miatt a másiknak fel kell áldoznia magát. Utálom. Szokjunk már le arról, hogy az ostobaság viszi előre a történetet. Ez eddig nem volt jellemző az írónőre. Nem tudott jobbat kitalálni, hogy összehozza a végtelenül nyálas befejezést?
A másik pedig Duva volt… NULLA volt a felépítése ennek a fordulatnak, még utána magyarázta is a bizonyítványát, amikor Duva bizonygatta, hogy jaj, de azt hitte, rájönnek majd. Esküszöm, az jobb lett volna, ha a démon a katunban (a kagán feleségében) van, és az nem csak egy félrevezetés. Mást ezzel úgy kihajítanának a szerkesztők, hogy a lába nem érné a földet… De SJM-nak már mindent szabad, mert sztáríró.
[su_service title=”Romantika” icon=”icon: heartbeat” icon_color=”#681f27″ size=”26″][/su_service]
Spoileres rész!
Annyira nem tudott lázba hozni, hogy néha már a szememet forgattam, hogy jajj, hagyjuk már! Amikor meg Chaol azon gondolkozott, hogy jaj mert Aelin milyen rendes volt, és megvárta, hogy véget vessen az ő kapcsolatuknak, csak utána jöttek össze Rowannel… Hát azon teljesen kiakadtam. Egyáltalán nem így történt, és nem volt semmiféle jelzése annak, hogy Chaolban ez egyáltalán felmerül. Mert amíg csak ő hiszi, hogy ez így van, az oké, de ezt így tálalni az olvasóknak nem oké. Megint magyarázzuk a bizonyítványunkat?
Szóval néha a rosszullét kerülgetett a nagy szirupos összeborulásoknál, az meg aztán, hogy a végén még össze is házasodtak, nagyon kiverte a biztosítékot. Jajj, össze van kötve az életünk, jajj, nagy szerelem, ELSŐ LÁTÁSRA, mert már akkor tudtam, amikor megláttalak… Hagyjuk már, ne szórakozzunk egymással. Ez egy tinglitangli YA könyvben oké, de SJM a harmadik résznél úgy döntött, hogy ő innentől nem tinglitangli, karakterközpontú YA-ot ír. Akkor viszont tessék felnőni a feladathoz!
Esküszöm, Nesryn és Sartaq szerelme hihetőbb és aranyosabb volt, mint ez, ami Yrene és Chaol között ment a szánalmas beleerőltetett sértődésekkel és pálfordulásokkal. Amikor már másodszorra lépte meg, hogy hirtelen valaki megsértődik a saját hülye gondolatain, kezdtem a falat kaparni.
Nem muszáj erőltetni ám a romantikát, ha ennyire szét van már cseszve az egész. De azért az már mindennek a teteje, hogy itt higgyek el mindenféle nagy szerelem első látásra sztorit. Bocs, de nem. Komolyan mondom, Borte és Yeran kapcsolata eredetibb és hihetőbb volt, mint a nagy Chaol-Yrene románc.
Valaki mondja már meg végre SJM-nak, hogy NEM kell mindenkit összehozni valakivel. Legyen már vér a pucájában!
[su_service title=”Összességében” icon=”icon: heartbeat” icon_color=”#681f27″ size=”26″][/su_service]
A kaganátus izgalmas volt, az új szereplők szintén, ezúttal nem a semmiből rántottuk elő őket, szóval érdekes volt. A történet egyik nagy csavarja ütött, a többi nem volt megfelelően előkészítve, végigvezetve. Kíváncsi vagyok, innen hova tovább, és nagyon örülnék neki, ha SJM bátor lenne, és meg merné húzni, hogy kinyír pár szereplőt az utolsó részben. Például bátor és durva lenne, ha kinyírná Rowant, azonban gyáva húzás lenne megölni Hasart vagy Kashint. A többieknél sajnos elképzelni sem tudom, hogy halállal végződjön a történet. Úgyhogy megmondom őszintén, nem számítok sok jóra ezentúl… Sajnos nem érzem azt, hogy veszélyben lennének a karakterek, és ez egy világközpontú történetnél, amivé a harmadik rész óta vált a sorozat, baj.
[su_box title=”Értékelés” style=”bubbles” box_color=”#5d1e5f”]
Borító: 8/10 (nem csúnya, csak nem illik a sorba)
Sztori: 7,5/10 (jobb volt, mint az előzőek, talán azokra kellett volna kevesebbet adni, mert erre inkább 7-et adnék)
Kedvenc karakter: Borte
Amit leginkább élveztem: A világ bemutatását, az egzotikumot. A mellékszereplők érdekesek voltak, valódiak, nem olyan műviek, mint amilyen a főszereplők többsége a sorozatban (vagy amilyennek be vannak állítva, mert Aelin pl. pont nem olyan jó és csodás lélek, mint amilyenek beállítják).[/su_box]
Kép: innen