Kifejezetten kellemes meglepetés volt az ötödik Anita Blake regény, a Véres csontok olvasása. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan fogok vele haladni. Ezzel a sorozattal általában úgy vagyok, hogy beleolvasok, aztán félreteszem (ez most sem volt másképp), majd megint előveszem, és olvasgatom, és megint szüneteltetem, s ezáltal elég hosszú időbe telik kiolvasni egy-egy könyvet. Most csak egy szünetet tartottam, mert kifejezetten érdekes volt.
Ismét megkaptuk azt, hogy több szálon is futott a történet, és végül ezek összeálltak eggyé, bár ez nem igazán lepett meg, sőt már gondolkoztam is közben, hogy vajon mi a kapcsolat az egyes dolgok között. Ilyen szempontból kicsit kiszámíthatóak a történetek, ami nem feltétlenül baj, mert az akciódús cselekmény ezt feledteti.
Anita most elutazik máshova, így nem St. Louisban játszódik a történet. Ez mondjuk nem sokat számít, mert az eredeti helyszín is olyan, hogy nem sokszor érzi azt az ember, hogy ismerős a terepen. Barlangok, hatalmas házak, erdők a városon kívül, stb., és mindig újabb helyeket kapunk.
Ugyanígy van ez a mitikus lényekkel is: mindig feltűnnek más fajta alakváltók, más fajta vámpírok, sőt, most még tündéreket is kaptunk. A tündércsaládnak van egy titka, ami a végére már egészen érdekelt, bár a megoldás nem lett olyan őrületesen nagy fordulat.
Jó volt, hogy kicsit elszabadultunk Richardtól, mert őszintén szólva, engem már kezd idegesíteni a pasas (és ó, micsoda öröm, hogy már elolvastam a hatodik rész 30%-át, és idáig végig benne volt Anita kedvenc farkasa). Ehelyett Jean-Claudról tudtunk meg egyet, s mást, illetve Anita véleménye is megváltozott a vámpírról. További pluszpont volt Larry karakterének az elmélyítése, igazán szimpatikus figura lett belőle.
Összességében kezdem egyre jobbnak találni a sorozatot. Nem egetrengető vagy igazán maradandó, de szórakoztató és következetes. 8/10 pont. A borítókért nem kifejezetten vagyok oda egyébként. Az első még tetszett, a második is egész jó volt, onnantól viszont lejtmenet. Nem azt mondom, hogy nagyon rondák, mert azért az túlzás, de nem is igazán tetszenek.
Még annyit fűznék hozzá, hogy a fordítónak sikerült szarvashibát elkövetnie. Ez ahhoz képest, hogy nyilvánvalóan egy gyakorlott fordítóról van szó (csak Anita Blakeből ez volt az ötödik, és nyilván nem ez a sorozat volt a legelső, ha igen, akkor nagyon irigylem), és nem értem, hogy ilyen apróságokat miért nem lehet, ha máshonnan nem, a Leiter blogról megtanulni.
„Kettőben kávé, kettőben pedig szódavíz volt.”
Az eredeti pedig: „Two of the cups held coffee, the other two sodas.”
Mennyire esélyes, hogy egy olyan pohárban, amit a mekiben is adnak, szódavíz van? Nem valószínűbb, hogy valami üdítő? Legjobb barátnőnktől, a Wikipediától idézve: „A soft drink (also called soda, pop, coke, soda pop, fizzy drink, tonic, mineral or carbonated beverage) is a beverage that typically contains water (often, but not always carbonated water), a sweetener, and a flavoring agent.”
Egyébként ez visszatérő hiba mind a szinkronokban, mind pedig a könyvek fordításánál. Amit a legjobban utálok, az a college / kollégium dolog, de erről szerencse már kezdenek leszokni a fordítók.