EN: Like many ambitious New York City teenagers, Craig Gilner sees entry into Manhattan’s Executive Pre-Professional High School as the ticket to his future. Determined to succeed at life—which means getting into the right high school to get into the right college to get the right job—Craig studies night and day to ace the entrance exam, and does. That’s when things start to get crazy. At his new school, Craig realizes that he isn’t brilliant compared to the other kids; he’s just average, and maybe not even that. He soon sees his once-perfect future crumbling away. The stress becomes unbearable and Craig stops eating and sleeping—until, one night, he nearly kills himself. Craig’s suicidal episode gets him checked into a mental hospital, where his new neighbors include a transsexual sex addict, a girl who has scarred her own face with scissors, and the self-elected President Armelio. There, isolated from the crushing pressures of school and friends, Craig is finally able to confront the sources of his anxiety.
HU: Az ambiciózus, New York-i tinédzser, Craig Gilner eltökélte, hogy sikeres lesz az életben, ami azt jelenti, hogy be akar jutni a megfelelő gimnáziumba, a megfelelő főiskolára, a megfelelő munkahelyre. Ám amint Craiget felveszik a manhattani Vezetőképző Gimnáziumba, a nyomás elviselhetetlenné válik. Nem eszik, nem alszik, míg, egy este, majdnem megöli magát. Craiget, öngyilkossági kísérletének köszönhetően egy pszichiátriára utalják, ahol nem mindennapi új szomszédokat szerez: egy transzszexuális szex-függőt; egy lányt, aki ollóval esett az arcának; és az önmagát megválasztó Armelio elnököt. Itt Craig végre képes szembenézni szorongásának forrásával.
Úgy hallottam a könyvről, hogy a barátnőm kapta fordításra, és megkérdezte, hogy hogyan fordítanék valamit. Erre beleolvastam egy kicsit, hogy lássam legalább az előtte/utána lévő bekezdést, és azonnal mellbe vágott:
Who hasn’t thought about killing themselves, as a kid? How can you grow up in this world and not think about it? It’s an option taken by a lot of successful people: Ernest Hemingway, Socrates, Jesus. Even before high school, I thought that it would be a cool thing to do if I ever got really famous. If I kept making my maps, for instance, and some art collector came across them and decided to make them worth hundreds of thousands of dollars, if I killed myself at the height of that, they’d be worth millions of dollars, and I wouldn’t be responsible for them anymore.
Innentől tudtam, hogy ezt a könyvet nekem el kell olvasnom.
Ennek a könyvnek a varázsa abban rejlik, hogy bepillantást nyerhetünk egy depressziós ember elméjébe. Merthogy ezeket a gondolatokat zseniálisan írta le a maga is depresszióval küzdő Ned Vizzini.
“Mr. Gilner.” Dr. Mahmoud puts a hand on my shoulder. “You have a chemical imbalance, that is all. If you were a diabetic, would you be ashamed of where you were?”
“No, but—”
“If you had to take insulin and you stopped, and you were taken to the hospital, wouldn’t that make sense?”
“This is different.”
“How?”
I sigh. “I don’t know how much of it is really chemical. Sometimes I just think depression’s one way of coping with the world. Like, some people get drunk, some people do drugs, some people get depressed. Because there’s so much stuff out there that you have to do something to deal with it.”
Számomra a legérdekesebb az egészben az volt, hogy Craig egy okos srác, 93%-os a teljesítménye egy elitgimnáziumban, otthon minden rendben van vele, és mégis depressziós. Mert a rohanás, a fokozódó elvárások, amelyek körülvesznek bennünket, fojtogatóak. És azonnal felkaptam a fejemet arra, amikor az egyik orvos a cukorbetegséghez hasonlította a depressziót. Ha cukorbeteg lennél, akkor is szégyellnéd, hogy kórházba kerülsz? Nem, mert az a testeddel történik. Nem tudsz mit tenni. Nem mondhatják, hogy azért van, mert nem próbálkozol eléggé, mert szándékosan negatív vagy, mert… De a depresszió? Hiszen az ellen könnyedén küzdhetsz, csak akarni kell! Csak meg kell próbálni optimistán nézni a dolgokat! Mindenben van valami jó! Az a pohár igenis félig tele van!
De ez nem ilyen egyszerű. Már gyerekként akkora súly helyeződik a vállunkra az elvárások, a stressz, a folyamatos hajtás miatt, amekkorának nem lenne szabad. Mert ha csak négyest kapsz, akkor bezzeg a másik ötöst kapott. Ha mindenki más is négyest kapott, akkor nem baj, mert nem másokhoz viszonyítunk. Az iskolarendszer – és az élet is, úgy egyáltalán – nem arra ösztönöz, hogy a legjobbat hozd ki magadból, legyen az intellektuális, kreatív, reál, humán, akármilyen területen, szempontból, hanem arra, hogy 100%-osan teljesíts. És ha csak 93%-ot tudsz összehozni? Akkor valamit elrontottál. Mert ha másnak megy, neked is menni kellene. Akkor is, ha később semmi szükséged nem lesz rá, akkor is, ha valójában nem számít.
Tentacles is my term — the Tentacles are the evil tasks that invade my life. Like, for example, my American History class last week, which necessitated me writing a paper on the weapons of the Revolutionary War, which necessitated me traveling to the Metropolitan Museum to check out some of the old guns, which necessitated me getting in the subway, which necessitated me being away from my cell phone and e-mail for 45 minutes, which meant that I didn’t get to respond to a mass mail sent out by my teacher asking who needed extra credit, which meant other kids snapped up the extra credit, which meant I wasn’t going to get a 98 in the class, which meant I wasn’t anywhere close to a 98.6 average (body temperature, that’s what you needed to get), which meant I wasn’t going to get into a Good College, which meant I wasn’t going to have a Good Job, which meant I wasn’t going to have health insurance, which meant I’d have to pay tremendous amounts of money for the shrinks and drugs my brain needed, which meant I wasn’t going to have enough money to pay for a Good Lifestyle, which meant I’d feel ashamed, which meant I’d get depressed, and that was the big one because I knew what that did to me: it made it so I wouldn’t get out of bed, which led to the ultimate thing—homelessness.
Ez beleég az emberekbe. Teljesítménykényszeresek leszünk. Folyton elégedetlenek. És hiába tudjuk, hogy nem fontos ötöst kapni, hogy soha senki nem fogja megnézni azt, hogy hányast kaptál matekból középiskola második osztályában, sőt, a továbbtanulást leszámítva az érettségi bizonyítványod, de még a diplomádba kerülő jegy sem érdekli majd a kutyát sem. Mégis kényszert érzünk arra, hogy hibátlan dolgozatokat írjunk. Hogy versenyezzünk másokkal. Hogy megmutassuk, igenis tehetségesebbek vagyunk, hogy sikeresek leszünk, többre visszük.
És soha még csak el sem gondolkozunk azon, hogy mit is jelent sikeresnek lenni. És az It’s Kind of a Funny Story erre mutat rá. Ezerszer lerágott csont, ennek ellenére nem tudatosult az emberekben. Az a fontos, hogy boldogok legyünk, hogy azt csináljuk, amit élvezünk. Mert az élet nem arról szól, hogy 100%-osan teljesítsünk, hogy mindig ötöst kapjuk, hogy öt diplománk és négy nyelvvizsgánk legyen, hogy házat vegyünk, kocsit, külföldre járjunk nyaralni, hogy meglegyen a legújabb mobiltelefon és tablet. Ha mindenből ötöst kapsz, az még nem jelenti azt, hogy okos/tehetséges vagy. Azt meg főleg nem jelenti, hogy boldog vagy. És bár a szép ház, jó kocsi, legújabb kütyük okozhatnak örömet, nem feltétlenül jelentik azt, hogy boldog is vagy tőlük hosszú távon.
Ned Vizzini nagyszerűen, közérthetően tudja leírni azt, hogy milyen érzés depressziósnak lenni. Hogy milyen nehézségekkel néz szembe az ember – és a depresszió ugyanolyan módszer arra, hogy az ember képes legyen elviselni az elvárásokat, a stresszt, az életet, mint az, amikor valaki iszik, drogozik, folyamatosan számítógépes játékokkal játszik, olvas, filmeket vagy sorozatokat néz. Mindannyiunknak megvan az a „szórakozási forma”, ami kiragad a szürke hétköznapokból. Mert mindannyian menekülünk. Van, aki többet, van, aki kevesebbet.
Fantasztikusan őszinte volt a regény, és bizonyos részek eszméletlenül jól voltak megírva. Voltak viszont olyanok is, amelyekkel nehezebben tudtam azonosulni, de ezt betudom annak, hogy egy fiú szemszögéből íródott, egy férfi által, úgyhogy nem lehetett benne minden úgy, ahogy a másik nemnek fontosabbnak tűnik. Ennek a könyvnek az a legnagyobb előnye, hogy elgondolkoztat. Arra ösztönöz, hogy gondold, értékeld át az életedet. Mert csak egy van belőle. És úgy kell élned, ahogyan az neked jó, nem pedig úgy, ahogyan azt mások elvárják tőled. 8,5/10.
A regény februárban jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, Nyomás alatt címen.
Borító: 5/10
(Filmes borító: 7/10)
Sztori: 9/10
Kedvenc karakter: Noelle
Amit leginkább élveztem: Húsba vágóan őszintén mesélt a depresszióról.