Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.
Elsősorban azért, mert nincs lelke.
Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig talján, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.
Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit?
És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta?
Anyukám ajánlására olvastam el ezt a könyvet, és a sorozat címe alapján (Napernyő Protektorátus) valami teljesen másra számítottam. Lehet, hogy csak reménykedtem benne, hogy ilyen hangzatos címmel valami jó kis disztópiát fogok olvasni, viszont ez legkevésbé sem a megszokott ifjúsági regény: nem véletlenül lett Arany Pöttyös, hiszen felnőtteknek szól. Fiatalok is olvashatják, bár minimális szexuális tartalom van benne, és elsősorban a felnőtt női olvasóközönséget célozza meg a regény.
Érdekes az alapötlet: a viktoriánus Londonban a természetfeletti lények (vámpírok, vérfarkasok, szellemek) mondhatni természetesnek (pun intended) hatnak, hiszen mindenki tud a létezésükről. Sőt, a Brit Birodalom az ő segítségükkel tudott olyan hatalmassá válni, tehát a mindennapi politikai életben is kifejezetten fontos szerepük van. Vannak azonban úgynevezett természeten túli emberek is, akik egyetlen érintésükkel emberré tudják változtatni ezeket a természetfeletti lényeket. Ilyen a főszereplő, Alexia Tarabotti kisasszony is, ám az ő létezése nem annyira közismert, mint természetfeletti társaié. Mindezt némi steampunk vonulattal vegyítve tényleg érdekes világba nyerhetünk bepillantást.
Az írónő nagyjából ugyanannyi hangsúlyt helyezett a romantikus szálra, mint a nyomozásra, és ez jól is van így, mert ez a könyv tényleg nem próbál több lenni, mint ami: egy vicces, szórakoztató, könnyed olvasmánynál. Meg kell említeni, hogy E/3-ban íródott a regény, és gyakran nemcsak a főszereplő, Alexia gondolatait ismerhetjük meg, hanem a többi szereplőét is, ami sokszor kifejezetten jó ötletnek tűnik. A szereplők érdekesek, aranyosak, sőt, egyediek is (pl. Lord Akeldama, de maguk a főszereplők, Alexia Tarabotti és Lord Maccon is), úgyhogy minden megvan ebben a sorozatban ahhoz, hogy az ember megszerethesse.
Anyukám nagyon dicsérte a fordítást is, ami tényleg nem volt rossz, feltéve, hogy az eredetinek is ilyen a hangulata (nem olvastam bele angolul), viszont azért egy-két pontatlanságot találtam (például a „that’s funny” mondatnak nem feltétlenül az a jelentése, hogy „ez vicces”, és akkor ezt még tetézte is azzal, hogy a szöveg stílusához hűen a „mulatságos” szót használta). De nem úgy olvastam, hogy hibákat keressek benne, egyszerűen csak nem tudom kikapcsolni az agyamat teljesen, ha magyar szöveget olvasok. Szakmai ártalom.
Ha egy vicces, könnyed történetre vágyik az ember, és nincs gondja a természetfeletti vonulattal, illetve szereti a romantikus dolgokat, akkor melegen ajánlom ezt a könyvet, amelynek már két további kötete is megjelent a Könymolyképző gondozásában (Changeless – Változatlan és Blameless – Szégyentelen). Talán nem hagyják abba a sorozatot, hiszen az említetteken kívül van még kettő, magyarul meg nem jelent rész (Heartless és Timeless címmel). 8 pontot adok neki 10-ből. Jó volt, elszórakoztatott, szívesen olvastam.
A borítóért viszont nem vagyok odáig. Maga a kép sem tetszik annyira, viszont a felirat külön idétlenné teszi az összhatást. Lehet, hogy jobb lett volna legalább a feliratot kicserélni.
Borító: 7/10
Sztori: 8/10
Kedvenc karakter: Alexia Tarabotti kisasszony
Amit leginkább élveztem: A stílusát, vicces volt. :)