Miután Kennedy Waters holtan találja édesanyját, fenekestül felfordul az egész élete. Az ideig meg sem fordul a fejében, hogy a világot valójában a sötét szellemvilág lényei irányítják. Erre akkor döbben rá, amikor egy ikerpár, Jared és Lukas Lockhart betörnek Kennedy szobájába, és elpusztítják azt a veszélyes szellemet, amelynek a lány megölése lett volna a feladata. A testvérektől tudja meg, hogy édesanyja egy titkos ősi szervezet, a Légió tagja volt, melynek célja és feladata a világ megvédelmezése egy bosszúszomjas démontól. És a szervezet öt tagját ugyanazon az estén gyilkolták meg. Most Kennedy-nek kell átvennie anyja szerepét a Légióban, hogy fényt derítsen az igazságra, és hogy életben maradjon. Két másik Légió-tag, Csuhás és Alara segítségével a fiatalok azt a fegyvert keresik, amivel elpusztíthatják a démont. Útjuk során a démon általa irányított szellemekkel is felveszik a harcot.
Bevallom őszintén, hogy nem is hallottam erről a sorozatról egészen addig, amíg meg nem bíztak a második rész fordításával. Ekkor persze gyorsan el kellett olvasnom ezt is, mint tavaly a Mercy Falls sorozatot, de egyáltalán nem bántam. Ennek több oka is volt: az egyik az, hogy viszonylag rövid a regény, a másik pedig az, hogy pörögnek az események.
Az alapfelállásban nincs semmi eredeti, de ettől függetlenül szórakoztat. Alapjáraton szeretem a „kincsvadászós” sztorikat, bár olvasni nem sokat olvastam, szerintem, de a kalandfilmeket szoktam szeretni. A Törhetetlen ilyen volt, hiszen gyakorlatilag arról szólt, hogy az öt fiatal kereste a Váltót – illetve, hogy egészen pontos legyek, annak darabkáit. Mindehhez a Légió korábbi tagjainak, azaz a szereplők rokonainak meggyilkolása és a világunkat megszállni készülő démonok biztosították a körítést.
Kennedy egészen szimpatikus volt, bár megmondom őszintén, hogy az eidetikus memória nekem már egy kicsit sok volt. Elhiszem, hogy az írónő valamivel érdekessé próbálta tenni ezt az egyébként a végletekig egyszerű karaktert, de egész nyugodtan meghagyhatta volna olyannak, amilyen: átlagosnak. Könnyű lett volna vele azonosulni (bár így sem volt nehéz), és legalább nem sóhajtottunk volna fel unottan, hogy „még egy szuperképességgel megáldott főszereplő”. Annyi biztos, hogy legalább nem volt idegesítő, ami hatalmas előrelépés, mert már én is kezdem megunni ezt a műfajt, és rengeteg borzalmas karakterrel találkoztam már. A többi szereplő is szimpatikus volt, főleg Csuhás, de igazából mindenki elég sablonosnak tűnt az utóbbi években olvasott regények alapján.
A szerelmi szál kiszámítható volt, és Kami Garcia beleesett a szokásos hibába: a szereplők két hét után halálosan szerelmesek voltak egymásba, és olyanokat mondogattak, amit élő ember soha ki nem ejt a száján. Valahogy túl volt dramatizálva az egész. Ezt leszámítva viszont tényleg nem panaszkodom a történetre, mert szívesen olvastam, a természetfeletti háttér tulajdonképpen érdekes volt, és mindig történt valami, sosem éreztem azt, hogy leült a regény. Természetesen hatalmas cliffhangerrel zárul a rész vége, de ne aggódjatok: a következő rész nagyjából ott folytatja, ahol az előző abbahagyta, semmiről sem maradunk le.
Összességében tehát nem volt a könyvvel semmi gond, szerintem jókor kapott el, úgyhogy szívesen olvastam. Gyorsan a végére lehet jutni, hiszen tényleg nem egy hosszú darab, könnyed kikapcsolódásnak tökéletes. 7/10 pontot adok neki, és azért nem többet, mert tényleg semmi extra nincs benne. Elolvastam, elszórakoztatott, ennyi. Ha így áll neki valaki olvasni, biztos, hogy nem fog csalódni benne.
Borító: 8/10
Sztori: 7/10
Kedvenc karakter: Csuhás
Amit leginkább élveztem: Pörgött a sztori, mindig jöttek az újabb és újabb fordulatok.