A Millennium-trilógia harmadik, egyben befejező részében ott folytatódik a történet, ahol az előző könyv végén abbamaradt. Tulajdonképpen egy kicsit olyan volt nekem, mintha be sem fejeződött volna, hiszen azonnal elkezdtem olvasni a harmadik részt.
Az elején éreztem néhol azt, hogy kicsit döcögősen indul a dolog, mert rengeteg oldalt szentelt Larsson a Szekció leírásának. És ez mind rendben is lett volna, ha a Szekció jelenjével foglalkozik, nem pedig oldalakon át taglalja a régmúlt eseményeket és összeesküvés-elméleteket.
Ettől eltekintve a történetre ismét csak azt tudom mondani, hogy élvezetes volt, és voltak olyan részek, ahol egyszerűen alig tudtam letenni a könyvet. A legemlékezetesebb ilyen rész a bírósági tárgyalás volt: egyszerűen szuper volt, ahogy Annika kikérdezte azt a tanút, akinek az állításaira gyakorlatilag az egész per épült.
Mivel tudom, hogy még jó néhány könyvet tervezett az író, ezért talán annyira nem volt meglepő a legutolsó néhány oldal, de őszintén bevallom, hogy valami más befejezésnek jobban örültem volna. Azonban érdekesnek találtam azt, hogy kerek egész a történet, és a harmadik könyv végén minden szálat szépen elvarrtak. Ez azonban egy olyan dolog, aminek csak örülhetünk, mert így legalább egy teljes sorozatot olvashatunk és nem szakadt félbe egy remek történet.
Persze jó néhány kötetre való anyag van még ezekben a karakterekben, illetve számos mellékszereplőt előtérbe lehetne hozni, olyanokat is, akik például csak említés szintjén szerepeltek a történetben (ilyen volt például Camilla, Lisbeth testvére).
Összességében tehát ismét csak azt mondhatom, hogy nagyon jó volt, és rettenetesen sajnáltam, hogy vége lett. De aki az első kettőt elolvasta, annak ez már kötelező darab. 8/10 lesz itt is, de csak azért, mert a Szekciós részek némelyike unalmasra sikeredett.