A modern Nagy-Britanniában mindent a mágiával bírók uralnak. Övék a vagyon, a politika, a hatalom… és persze te. Ha nem abba a bizonyos egy százalékba – a mágikus elitbe – tartozol, akkor tíz évet kell szolgálnod. Ha idősen kezded, nem éled túl, ha fiatalon, sosem teszed magad rajta túl.
Így megy ez a The Gilded Cage – Aranykalitka sötét, csodás világában. Ebben a csillogó környezetben élnek a mindenható Jardine-ék és a közönséges Hadley-k. A két családban csupán egyetlen közös van, mindkettőnél három gyerek született. Csakhogy a sorsuk összefonódik, amikor az egyik család a másik szolgálatába lép. Idővel mind megtudják, van-e mágia, ami még az emberi lelket is uralni tudja.
A szerencse hozott össze ezzel a regénnyel, és bár első blikkre is érdekesnek tűnt a sztori, nem hittem, hogy ennyire magával ragad majd. E/3-ban íródott regényről van szó, több szereplő szemén keresztül ismerhetjük meg a cselekményt, és nagyon helyesen tette Vic James, hogy így írta meg a regényt, ugyanis így rengeteg szemszögből láthattuk a Gilded Cage eseményeit, társadalmát, a szép lassan meginduló változásokat.
A történet nagyrészt a mágiahasználó Jardine család körül forog, hozzájuk kerül Abi és a családja, hogy letöltsék a tízéves szolgálati idejüket. Akad egy „aprócska” probléma azonban: Abi öccsét, Luke-ot nem fogadja be a család, az ő jelentkezését visszautasítják, és a törvényekre fittyet hányva bezsuppolják a Manchester melletti rabszolgavárosba, Millmoorba.
Itt válik két nagy szálra a történet. Az egyik szálon fut a Jardine család sztorija, rajtuk és a hozzájuk közel állókon keresztül bepillantást nyerhetünk az alternatív Nagy-Britannia társadalmi felépítésébe, és láthatjuk, hogyan formálódnak a politikai-hatalmi erők. Én nagyon élveztem ezt a vonalat, szerintem elképesztően izgalmas volt, az írónőnek sikerült épp annyit és úgy mesélnie, hogy ne fárasszon, és mindig haladt előre a cselekmény.
A másik szál Luke szemszögéből, Millmoorban játszódik, ahol egy bizonyos orvos lázadást próbál szítani, eleinte csak azzal, hogy segít megoldást találni a mindennapos igazságtalanságokra, később pedig azáltal, hogy a tudomására jut egy fontos információ az Egyenlők parlamentjéből, ami – ha jól használják – akár felkeléshez is vezethet. Természetesen Luke-ot is bevonják a játékba, és a két történetszál szép lassan, ám több ponton is összefonódik.
A karakterek – ha nem is mindig szimpatikusak – nagyon érdekesek, jól felépítettek. Mindenkinek megvan a maga motivációja, a kapcsolati szálak szövevényesek, és csak elvétve akadt olyan szál, ami kevéssé hatott meg. Ez utóbbi kategóriába tartozik például Abi, a legidősebb Hadley lány szerelme, de megmondom őszintén, ez is minimálisan volt jelen a regényben, tehát abszolút elfogadható mennyiségben kaptuk a tini romantikát.
Az egyik legérdekesebb karakter szerintem a legkisebb Jardine fiú, Silyen volt, aki sötét, különleges képességgel bír, és ennek a háttere és magyarázata is megdöbbentően izgalmas és érdekes volt. Még nem teljesen értem, mit miért tesz (a végső célja persze nyilvánvaló, ez egyértelműen kiderül a könyvből), érdekes lesz megfigyelni, hogyan alakul a sorsa.
Nagyon szerettem még a karakterfejlődést, szinte mindenki változott, vagy legalábbis lépéseket tett a változás irányába. Ez tényleg egyetlen hatalmas sztori, és bár tökéletes az első könyv íve, még csupán a felvezetést olvashattuk.
Azt kell mondanom, Vic James meglepően tehetséges író. Nem számítottam rá, hogy ennyire jól felépített, gazdag fantáziával megírt regényt fogok olvasni. És ez még csak az első rész a trilógiában! A második rész, a Tarnished City már megjelent, a harmadik, a Bright Ruins pedig talán jövőre várható.
Hogy kinek ajánlom? Az ajánlással, miszerint Victoria Aveyard és Kiera Cass rajongói biztosan szeretni fogják, nem értek egyet. Legalábbis a második részével, Aveyard könyveit még nem olvastam, viszont A Párválasztóhoz hangulatban semmi köze nincsen. Aki szerette azt a könnyed, habos-babos történetet és hasonló olvasmányra vágyik, az ne a Gilded Cage-et vegye a kezébe. Itt bizony nem sok szerelem akad (érzelem rengeteg, de nem épp a romantikus fajtából), és sokszor igazán megrázó dolgok történnek. A világ csillogó, de a rothadó fajtából, hiszen azonnal belelátunk a társadalom működésébe, megismerjük a nyomorúságos árnyoldalt is.
Azoknak ajánlom, akik szeretnének egy jól felépített, izgalmas alternatív mágiahasználó világról olvasni, akik nem bánják, ha egy regény sötéten realisztikus, és akik nem igazán vágynak a romantikára, az ugyanis itt csupán minimálisan jelenik meg. Ez a regény inkább a társadalmi változásokra és a személyiségfejlődésre koncentrál, nagyszerűen festi le a kirobbanni készülő forradalom előszelét, mindezt a karakterek személyes tapasztalatain és életének változásán keresztül, így az ember sosem távolodik el a szereplőktől, mindig úgy érzi, hogy maga is részese a történetnek, izgulhat a karakterek sorsán. És van is min izgulni, ugyanis Vic James nem bánik kesztyűs kézzel a szereplőivel!
Maga az írónő is azt mondta, hogy ez egy félig YA, félig felnőtt sztori, a fiatal karakterek miatt jelen vannak a felnőtté váló fiatalok problémái, ugyanakkor izgalmas olvasmánynak bizonyulhat az urban fantasyt kedvelő felnőtt olvasók számára is. Én emiatt ajánlottam mind a Sötét Örvény, mind pedig a Vörös Pöttyös könyvcsaládba, meglátjuk, mit gondol a kiadóvezetés. A fordítás már kész, az írás jelenleg szerkesztés alatt áll, de minden bizonnyal még idén megjelenik a Könyvmolyképző kínálatában.
Összességében tehát nagyon ajánlom, 9/10 pontot adok rá, az egyetlen levonást azért kapja, mert volt egy-két millmoori rész, ami nekem nehezen csúszott, de ez csak személyes preferencia.
Borító: 8/10 (mindhárom szép, a legjobban talán a harmadik, az amerikai tetszik)
Sztori: 9/10
Kedvenc karakter: Silyen Jardine
Amit leginkább élveztem: A szövevényes, gazdag fantáziával szőtt történetet, a kidolgozott háttérvilágot, és az összefutó szálakat.