[su_box title=”Fülszöveg” style=”bubbles” box_color=”#5d1e5f”]
Elizabeth Carlson is living in the pits of hell- also known as grief.
Her husband of eight years, the father of her four children and the love of her life, died from cancer. Grady’s prognosis was grim, even from the start, but Liz never gave up hope he would survive. How could she, when he was everything to her?
Six months later, she is trying to pick up the pieces of her shattered life and get the kids to school on time. Both seem impossible. Everything seems impossible these days.
When Ben Tyler moves in next door, she is drowning in sorrow and pain, her children are acting out, and the house is falling apart. She has no time for curious new friends or unwanted help, but Ben gives her both. And he doesn’t just want to help her with yard work or cleaning the gutters. Ben wants more from Liz. More than she’s capable of ever giving again.
As Liz mourns her dead husband and works her way through the five stages of grief, she finds there’s more of her heart to give than she thought possible. And as new love takes hold, she peels away the guilt and heartache, and discovers there’s more to life than death.
[su_accordion][su_spoiler title=”A magyar fülszövegért kattints ide!” open=”no” style=”default” icon=”plus” anchor=”” class=””]
Elizabeth Carlson a poklok poklát járja – más szóval gyászol.
Nyolc évig volt Grady felesége, négy gyereket szült neki, ő élete szerelme, csakhogy a férfi meghalt. A prognózis kezdetektől fogva borzasztó volt, ám Liz sosem adta fel a remény, hogy Grady meggyógyulhat. Hogyan is tehette volna, ha egyszer ő volt a mindene?
Fél évvel később igyekszik összeszedni széthullott életei darabkáit, és időben eljuttatni a gyerekeket az iskolába. Mindkettő lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Manapság mintha minden lehetetlen lenne.
Amikor Ben Tyler beköltözik a szomszédba, Liz bánatban és fájdalomban fuldoklik, a gyerekei lázadoznak, a ház kezd rájuk omlani. Nincs ideje kíváncsi barátokra, nem vágyik kéretlen segítségre, ám Ben mindkettővel megajándékozza. És nem csak az udvaron meg az eresz kitakarításában akar segíteni. Ben többre vágyik Liztől. Sokkal többre, mint amennyit ő a történtek után valaha is adni képes.
Liz igyekszik feldolgozni a férje halálát, keresztülvergődi magát a gyász öt szakaszán, és rádöbben, hogy jóval többet képes adni, mint azt korábban gondolta. Új szerelem kél a szívében, miközben lehántja a bűntudat és a fájdalom kérgét, és ráeszmél, hogy az élet sokkal fontosabb, mint a halál.[/su_spoiler][/su_accordion][/su_box]
A rengeteg pozitív molyos értékelés alapján úgy indultam neki ennek a könyvnek, hogy fájdalmas, de szép útja lesz annak, hogyan dolgozza fel Liz a férje halálát, és hogyan szeret bele a szomszédba költöző fickóba. Komolyan mondom, én annyira nyitott voltam…
[su_service title=”Cím” icon=”icon: heart-o” icon_color=”#bf2933″ size=”26″][/su_service]
A cím határozottan tetszik, ötletes és érzékletes.
[su_service title=”Narráció” icon=”icon: heart-o” icon_color=”#bf2933″ size=”26″][/su_service]
Liz Carlson narrálja a történetet E/1 múlt időben, illetve a nagyobb egységek (a gyász öt szakasza) közötti átkötőrészek jelen időben íródtak, de ezek csak pár oldalt tesznek ki.
[su_service title=”Történet” icon=”icon: heart-o” icon_color=”#bf2933″ size=”26″][/su_service]
A fülszöveg mindent elárul, valóban arról szól a történet, hogyan dolgozza fel Liz a gyászt és szeret bele a szomszédba. A történetről ennél többet nem igazán lehet mondani anélkül, hogy belemennék a részletekbe, spoilerezni meg gyakorlatilag nincs mit, mert tényleg szó szerint az történik, ami a fülszövegben van, csak részletesebben kifejtve.
[su_service title=”Hangulat” icon=”icon: heart-o” icon_color=”#bf2933″ size=”26″][/su_service]
Liz gyakorlatilag végigsírja a regény első felét/kétharmadát, és bár ez érthető, egy idő után már sok. Amikor minden harmadik bekezdésben megerednek a könnyei, zokog, összetörik, fájdalom mardossa a szívét-lelkét, az már kezd unalmassá válni. És sajnos ezeket a részeket jó hosszan elnyújtja, és igyekszik költőien kifejezni, ami néha összejön, néha nem annyira.
Aztán mire Liz átlép a harag szakaszába, és folyamatosan dühössé válik, addigra már az olvasó is dühös kissé, hogy itt van ez a nő, a segge alá tettek mindent, és igen hatalmas trauma érte, de olyan szinten önző, hogy az valami elképesztő. De erről majd később.
Végül, amikor már az elfogadásnál jár, akkor megenyhül az olvasó is, mert ugye megjön az esze, végre rádöbben, milyen kivételezett helyzetben van, és hogy van egy férfi, aki hajlandó őt elviseli az összes nyűgjével meg a négy gyerekével együtt, és így a legvége már egészen aranyossá és romantikussá válik a történet.
[su_service title=”Karakterek” icon=”icon: heart-o” icon_color=”#bf2933″ size=”26″][/su_service]
Liz Carlson: Elmondom, micsoda Liz Carlson. Egy kiváltságos helyzetben lévő nő, akit bár hatalmas csapás ér, amikor elveszíti élete szerelmét, a sors gyakorlatilag azonnal az útjába sodorja élete második nagy szerelmét. Barátai ugyan nincsenek, bár erről bevallottan ő (is) tehet (a családjával meg a férjével foglalkozott, elmerült a családi életében, ahogyan a barátai is, de ugye egy barátságot ápolni kell, anélkül vége), támogató családja van. A húga rengeteget segít neki, a szülei sajnos messze laknak, a férje családjával pedig érdekes a kapcsolata.
Szóval itt van nekünk Liz, akinek van egy háza (amiben ő is benne van anyagilag, de azért lássuk be, hogy leginkább a férjének köszönhető, és azért ez Amerikában nagyobb dolog, mint Magyarországon, bár lassan itt is kezdünk odáig jutni, hogy luxus egy saját ingatlan), életében egy napot nem dolgozott még valószínűleg főállásban (bár azt mondja, hogy „vissza” akar menni dolgozni, előtte elmeséli, hogy még egyetemre járt, amikor teherbe esett az első gyerekkel, aztán kétévente jött a másik három, szóval kétlem, hogy „vissza” tudna menni bárhova is dolgozni, tekintve, hogy valószínűleg az életben nem dolgozott még, hiszen az egyetem óta főállású családanya, és otthon van a négy gyerekkel), és most sincsen szorult anyagi helyzetben, hogy a férje meghalt, ugyanis maradt egy lerakat pénz a férje életbiztosításából, ráadásul még a férj cégéből is jön a pénz. Ez egyébként lehetett volna egy komoly problémaforrás, mert a cég egy ideig rosszul megy, de nem volt az, abszolút hiteltelen volt az egész azután, hogy elmesélte Bennek, hogy ő a férje életbiztosításából él — és nem a cég profitjából. Szóval jól elbaltázta az írónő ezt a lehetőséget, és csupán arra használta fel a céget, hogy Liz összebalhézhasson, majd kibékülhessen a céget vezető sógorával, illetve a sógoron látszódjon, hogy iszonyatosan megviseli a bátyja halála, de azért ő is összekapja magát idővel.
Az a helyzet, hogy Liz eszméletlenül depressziós, már-már a gyerekei jólétét fenyegeti a dolog (arra nem képes, hogy időben elvigye őket iskolába, meg hogy megcsináljon olyasmiket, amik eddig is az ő feladatai voltak, és nem azért, mert most az ő nyakába szakadt egy csomó másik dolog is, és nincs rá ideje/energiája, hanem mert ő képtelen rá. És azt mondom, hogy ez rendben van, abszolút depressziós, de az égvilágon SENKI nem mondja neki, hogy figyelj, ez így nem oké. Bocsánat, de, a mumus iskolai tanácsadó (aki egyébként vénlány és kurvára nem értheti meg az ő fájdalmát), de ő is csak a gyerekekről beszél, nyilván. A legnagyobb döbbenet számomra az, hogy még Liz húga, a pszichológiát hallgató egyetemista sem mondja a nővérének, hogy figyelj, menj el valahova, mert ez így nem lesz jó. Hanem hagyják, hadd süppedjen bele a nyomorába, hadd hanyagoljon el mindent, arra nem képes, hogy összeírja, mit kell csinálnia, és befizesse a számlákat/kivigye a kukát időben, hogy elvigyék a szemetet. És esküszöm, mindezzel semmi baj nem lenne, ha az írónő tett volna valamit ezzel kapcsolatban. De nem, Liz királylány, aki várja, hogy megérkezzen a herceg fehér lovon.
És a herceg meg is érkezik…
Ben Tyler: Ilyen férfi a világon nincs, komolyan. Szexi, gazdag (ügyvéd), türelmes, segítőkész, hűséges, romantikus… Nincsen rossz tulajdonsága a fickónak. Semmi. (Mármint logikusan biztos van, csak nem tudjuk meg, mert Liz sem tudja meg.) Egyébként ennek ellenére kedveltem őt, mert abszolút racionálisan viselkedett a legtöbb helyzetben. Néha kicsit úgy tűnhet, hogy nyomulósan viselkedik, de egyébként egyáltalán nem, tényleg a végsőkig vár mindennel. Az egyetlen, amit nem értek, az az, hogy miért szeretett bele Lizbe. Esküszöm, gőzöm nincs. Oké, elvileg most egész jól néz ki, de itt nem a külsőről volt szó. Amúgy viszont el kell fogadnunk, hogy itt olyan mély belső kötelék alakult ki, hogy csak na. De Lizről semmiféle pozitívumot nem tudunk, amikor poénkodik, akkor sem igazán vicces. Most vagy az írónőnek szar a humora, vagy direkt ilyenre írta meg Lizt, ezt nem tudom.
Emma: Jó fej, és aranyos, csak kár volt őt pszichológiahallgatónak megtenni, mert így abszolút hiteltelenné tette őt, hogy egy büdös szót nem szólt, hogy a nővérének terápiára van szüksége, annyira súlyos az állapota már.
A gyerekek: Nem volt velük baj, egész normálisak és hitelesek voltak, és abszolút nem voltak idegesítőek a történet szempontjából.
A sógor és az anyós: Esküszöm, ez volt a könyv egyetlen vonulata, ami tényleg jól sikerült. Liz sosem volt jóban az anyósával, és tök érdekes, ahogyan a kapcsolatuk alakul. A sógorral, Trevorral annyira nem izgalmas, de jóval hitelesebb, mint bármi más a könyvben, úgyhogy egyáltalán nem bántam, amikor ez a két szereplő felbukkant (általában együtt tűntek fel a színen, talán egy kivétel volt ez alól).
Tl;dr: Liz Carlson egy idegesítő hülye p…, akinek annyira jó dolga van, hogy megengedheti magának, hogy gyakorlatilag az életképtelenségig belesüppedjen a férje gyászolásába. Ben Tyler a tökéletes pasi, szó szerint, semmi hibája, de ettől függetlenül szimpatikus. A többiek rendben vannak.
[su_service title=”Stílus” icon=”icon: heart-o” icon_color=”#bf2933″ size=”26″][/su_service]
A történetmesélés stílusa rendben van, csak itt-ott válik érthetetlenné, amikor elvontabb dolgokról ír az írónő, és nem mindig sikerül átadnia azt, amire gondol, illetve olykor-olykor előfordul, hogy ugrik egyet, ilyenkor talán érdemesebb lenne bebiggyeszteni egy átkötőmondatot, de azért nem vészes a dolog. Néha egyébként már az írónő is érzi, hogy túltolja a dolgot, olyankor bedob egy-egy poént, hogy kissé felrázza a szöveget, de egyébként alapvetően szar a humora, vagy neki, vagy direkt Liznek.
[su_service title=”Romantika” icon=”icon: heart-o” icon_color=”#bf2933″ size=”26″][/su_service]
Az van bőven, és egyébként aranyos is, meg rendben van. Csak ugye kétsoronként félbeszakítja az, hogy Liznek mennyire rossz, és ő mennyire szenved és fél mindentől. A vége egyébként tényleg romantikusra sikerült, szépen volt megírva. Csak mire oda eljutottunk…
[su_service title=”Összességében” icon=”icon: heart-o” icon_color=”#bf2933″ size=”26″][/su_service]
Én tényleg azt vártam, hogy ez majd jó lesz. Szép és szívszaggató, megrendítő történet. Ehelyett bosszantott. Bosszantott, hogy Liz egyszer sem döbbent rá, mennyire kivételes helyzetben van, hogy mennyire rohadtul szerencsés — és ezt most nem Ben miatt írom, hanem alapból a helyzetére. Hányan vannak olyan helyzetben, hogy ha meghal a házastársuk, és ott maradnak a gyerekekkel, akkor nem szakadnak meg a munkában, hanem vezetgetik a háztartást és közben sírnak? Az lett volna itt a valódi realisztikus helyzet, ha Liznek tényleg vannak anyagi problémái, ha esetleg tényleg dolgoznia kell, így viszont számomra hiteltelenné vált a szenvedése. Ha legalább fél mondatban megemlítette volna, hogy egyébként tudja, milyen állati szerencsés ilyen szempontból, de nem, neki minden rossz és összeesküdött ellene a világ, és hogy képzeli a férje, hogy meghalt és otthagyta őt. Jó lehetett volna ez az egész, ha maga a főszereplő nem ennyire idegesítő, mert bevette volna a gyomrom még a tökéletes herceget, Bent is, simán, de ez így már sok volt.
[su_service title=”Kinek ajánlom?” icon=”icon: heart-o” icon_color=”#bf2933″ size=”26″][/su_service]
Aki szereti a fájdalmasan romantikus könyveket, és el tud vonatkoztatni attól, hogy Liz Carlson milyen kivételes helyzetben van, de ezt nem említjük, csak sajnáljuk őt. Folyamatosan. Ha ez téged nem zavar, akkor könnyedén meglehet, hogy nagyon fogod szeretni ezt a könyvet, mert az alapötlet rendben van, a szakaszos megoldás ötletes, a többi szereplő szintén oké, és a történetnek megfelelő az íve. Nekem sajnos nem jött be, de ez azért van, mert én egy realisztikus írástól azt várom, hogy az valóban a valóság talaján mozogjon, ne pedig ilyen elrugaszkodott alaphelyzettel álljon elő, hogy az egészet nagyobb gondok nélkül kihegyezhesse a főszereplő érzelmi vergődésére.
[su_box title=”Értékelés” style=”bubbles” box_color=”#5d1e5f”]
Borító: 4/10 (borzalmas, mintha valami amatőr random odapakolt volna egy képet meg a szöveget, de kap pár pontot, mert szép a szívecske)
Sztori: 7/10 (a sztori maga elment, de semmi extra)
Kedvenc karakter: Ben (józanító hatású volt) meg Emma (élettel teli volt)
Amit leginkább élveztem: Talán azt, ahogyan a sógorral meg az anyóssal alakult a kapcsolat, valamint azt, amikor Liz néha értelmesen oldotta meg a gyerekei problémáit.[/su_box]