[su_box title=”Fülszöveg” style=”bubbles” box_color=”#5d1e5f”]
Lost and broken, Celaena Sardothien’s only thought is to avenge the savage death of her dearest friend: as the King of Adarlan’s Assassin, she is bound to serve this tyrant, but he will pay for what he did. Any hope Celaena has of destroying the king lies in answers to be found in Wendlyn.
Sacrificing his future, Chaol, the Captain of the King’s Guard, has sent Celaena there to protect her, but her darkest demons lay in that same place. If she can overcome them, she will be Adarlan’s biggest threat – and his own toughest enemy.
While Celaena learns of her true destiny, and the eyes of Erilea are on Wendlyn, a brutal and beastly force is preparing to take to the skies. Will Celaena find the strength not only to win her own battles, but to fight a war that could pit her loyalties to her own people against those she has grown to love?
[su_accordion][su_spoiler title=”A magyar fülszövegért kattints ide!” open=”no” style=”default” icon=”plus” anchor=”” class=””]
bűntudattól és haragtól gyötört Celaena képtelen lenne Adarlan királyáért egy csepp vért is kiontani. Nincs más választása, fel kell vennie ellene a harcot…
A Tündérkirálynő talán segít neki elpusztítani a királyt, de ennek ára van. Celaena egyszerre küzd sötét emlékeivel, és a szíve is majd’ megszakad egy kilátástalan szerelem miatt. Tudja-e így teljesíteni az alku rá eső részét, és képes lesz-e az egykor erős és hatalmas terraseni királyság élére állni? Talál-e segítőtársakat?[/su_spoiler][/su_accordion][/su_box]
Az írás spoileres, főleg a korábbi részeket illetően.
[su_service title=”A történet” icon=”icon: free-code-camp” icon_color=”#ca400f” size=”26″][/su_service]
Az a helyzet, hogy úgy érzem, történetmesélési váltás történt a második és a harmadik rész között — és ez nagyon veszélyes dolog. Eddig karakterközpontú mesélés zajlott, Celaena volt a főszereplőnk, meg néha (egyre többször) azért láttunk bizonyos dolgokat Chaol és Dorian szemszögéből is. De a fókusz Celaenán és az ő kapcsolatain, valamint az addig mellékszálnak bizonyuló misztikus vonulaton.
Mindez a harmadik kötetben megváltozott, Celaena elment Wendlynbe, és a világ kitágult. Nemcsak az ott történtek miatt, nemcsak az addigi kapcsolatrendszerek teljes megsemmisülése miatt, hanem mert egyre újabb, Calaenától teljesen független karakterek is bekerültek a nézőpontok közé.
A történet maga vontatott volt, hiába írta meg szépen az írónő, nem történt semmi. Az egész kötet egyetlen nagy alapozás volt a legvégére, hogy egy regény alatt gyorsan elhiggyük, mennyire fontossá váltak bizonyos emberek, mennyire nagy utat járt be mindenki – néhány hónap alatt.
Sajnálom, de akármennyire is tetszik a sorozat, ez nem egy jó darab. Nem hittem Celaenának, nem hittem Dorian nagy szerelmének, így – bár vele sem történt semmi izgalmas – a kezdeti érdektelenség ellenére egészen megszerettem Manont, ő ugyanis újdonságot jelentett, ő még hiteles volt. Továbbá Chaol is hiteles maradt számomra, ő nem ment végig egy hatalmas, érthetetlen váltáson.
[su_service title=”Celaena” icon=”icon: free-code-camp” icon_color=”#ca400f” size=”26″][/su_service]
Nem emlékszem, mikor olvastam utoljára olyan sorozatot – ha egyáltalán –, ahol ennyire nem a főszereplővel értettem egyet. Celaena fekete-fehéren látja a világot, meg sem próbál megérteni másokat, és nekem ez nem tetszik. Mindig másokat hibáztat, Nehemia halála is mindig valaki más hibája, főleg Chaolé, véletlenül sem az övé, ne adj isten magáé Nehemiáé. Az egész történetrész egy hatalmas baromság volt, de legalább jól szét lehetett szedni Celaenát és Chaolt.
Celaena számomra csodás királynő helyett egyre inkább egy megtört, a gyászba és a fájdalomba belebolonduló lány, aki felnőttnek hiszi magát, de érzelmileg még nem az. Nem tudom komolyan venni. Nem tudom szeretni. És ez a világközpontú mesélésnél nem is lenne baj, csakhogy ez a sorozat nem annak indult, hanem karakterközpontúnak, ott pedig már a legtöbb esetben – ahogyan itt is – igenis baj, hiszen ő a főszereplő, ő a tűz örököse.
[su_service title=”Chaol” icon=”icon: free-code-camp” icon_color=”#ca400f” size=”26″][/su_service]
Nem titkolom, a kezdetektől fogva a Team Chaolhoz tartozom, éppen ezért odáig meg vissza voltam a második résztől, és teljesen elnéztem, hogy a történetvezetés nem volt elég feszes, ugyanis annyira gyönyörűen volt megírva Celaena és Chaol kapcsolata, hogy le a kalappal.
Erre jött egy műbalhé, valami, amivel jól szét lehetett szedni a két szereplőt, amikor problémák adódtak a kapcsolatukban. Ahelyett, hogy dolgoztak volna rajta, az írónő szétszedte őket. Celaena megint megmutatta, mennyire önző, Chaol viszont… Nem éreztem azt, hogy Nehemia halála Chaol hibája. Egyszerűen nem.
Chaolban iszonyatos vihar dúlt, mert egy olyan alapvető dolog került konfliktushelyzetbe, ami a lénye alapja: a lojalitása. Kellett egy kis idő, hogy ezt kibogozza. Én nem hibáztatom őt, bár nem is tetszik, hogy ennyire vaskalapos néha, hogy ennyire megrémítette mind Celaena, mind Dorian mágikus oldala. Viszont ő legalább valódi személyiségfejlődésen megy keresztül, megtanulja elfogadni mindezt, és biztos vagyok benne, hogy Celaenát is megtanulná elfogadni – már ha az írónő ezt hagyná.
[su_service title=”Dorian” icon=”icon: free-code-camp” icon_color=”#ca400f” size=”26″][/su_service]
Doriant kedvelem, mindig is kedveltem, de egyszerűen hiteltelen volt számomra a hirtelen szárba szökkent szerelem a gyógyítóval. Akármennyire szépen volt is megírva, egyszerűen nem… Az tetszett, ahogyan küzdött az apja (rém)uralma ellen és a saját mágiájával, mágiájáért. Mondjuk azóta sem tiszta, hogy lehet neki bármiféle varázslatos képessége, remélem, erre a későbbi kötetek valamelyikében konkrét választ kapunk.
A könyv végén a fordulat szuper volt, és nagyon sajnálom őt, egyáltalán nem ezt érdemelte szegény.
[su_service title=”Manon” icon=”icon: free-code-camp” icon_color=”#ca400f” size=”26″][/su_service]
Eleinte nem voltam rá kíváncsi, aztán egyre jobban megkedveltem szerettem róla olvasni Na jó, talán egy kicsit meg is kedveltem, hiszen SJM kedvelhetőre írta. Ő az, aki a jelek szerint rádöbben majd, hogy nem mindig a saját társadalmának szabályait kell követni, ő lesz az újító vezető. Eddig megfelelően kezelte az írónő a kegyetlenség és a változás arányát, meglátjuk, mi sül ki belőle.
[su_service title=”Rowan” icon=”icon: free-code-camp” icon_color=”#ca400f” size=”26″][/su_service]
Kedveltem, abszolút pozitív szereplő volt, a maga szenvedéseivel. Viszont nem tetszett a folyamatos szexuális feszültség közte és Celaena között. Az ember folyton azt várta, hogy na most, most lesz valami… És én a magam részéről mindig megkönnyebbültem, hogy semmi sem történt. Mert kedvelem én Rowant, és abszolút nem zavarna, ha összejött volna vele Celaena, de egyrészt jobban tetszik így, hogy barátok, másrészt Chaol. Chaol! Nagyon szomorú leszek, ha a sorozat végén nem ő lesz a befutó, mert ez az egész szenvedés, ami most meg a negyedik rész elején megy (egyelőre ott tartok), mind iszonyatosan felesleges lenne.
Az viszont nem tetszett, hogy visszanyerte a szabadságát, és azonnal véresküt fogadott Celaenának. Most erre miért volt szükség? Miért?
[su_service title=”Aedion” icon=”icon: free-code-camp” icon_color=”#ca400f” size=”26″][/su_service]
Őt is szerettem, tetszettek a belső konfliktusai, és nem bántam, hogy ennyire hű odaadással szereti az unokatestvérét, Aelint. (Az viszont már zavar, hogy most sem múlik ez a vak szeretet, az égvilágon semmit sem mérséklődik, de végül is még nagyon az elején vagyok a negyedik résznek, úgyhogy hátha…) Az idő megszépíti az emlékeket, felerősödnek a mindenféle pozitív érzelmek, de menjünk már el hiteltelenbe, kezd sok lenni a varázslatosan mély kötelékekből. Ráadásul Celaena legfeljebb harcosként, túlélőként érdemel tiszteletet, egyébként nem igazán.
[su_service title=”Romantika” icon=”icon: free-code-camp” icon_color=”#ca400f” size=”26″][/su_service]
Említettem már, hogy mennyire ki vagyok bukva a Chaol dolog miatt? Tudom, hogy igen, úgyhogy ezt nem is ragzom tovább. Szerencsére a harmadik részben nem igazán volt szerelmi szál, leszámítva azt a hiteltelen gyors kis valamit Dorian és Sorscha között, de az érzelmileg nem érintett meg. Gyűlöltem, hogy Celaena ennyire gyorsan túltette magát Chaolon, hogy néha megforgatta a gyűrűt, de az is csak egy nyomorult írói eszköz volt, hogy SJM – cseppet sem hitelesen – megmutassa, hogyan lép túl Celeana Chaolon. És akkor ott volt a szexuális feszültség Rowannel, amiből hála a jó égnek, semmi sem lett.
Szóval apróságok voltak, de szerencsére nem sok fejlemény volt egyik szereplőnél sem. Akkor vált volna csak igazán hiteltelenné a történet…
[su_service title=”Misztikus szál” icon=”icon: free-code-camp” icon_color=”#ca400f” size=”26″][/su_service]
El kell ismernem, ez határozottan jó, és tetszik is (csak ne történt volt a mesélés módjában ekkora váltás). Tetszik a világ, és Celaena meg a tűz is menő, csak kicsit már untam a végére. De érdekes az, ahogyan tágul a világ, érdekes az, amit az ellenségről megtudunk.
[su_service title=”Összességében” icon=”icon: free-code-camp” icon_color=”#ca400f” size=”26″][/su_service]
Csalódott vagyok. Hiába van szépen megírva, hiába „logikus”, iszonyatos törés volt a regényben a váltás miatt. Én elvagyok a világközpontú meséléssel, de nem a kedvencem. Mások talán kevésbé megbocsátóak… Nem tudom, mi a normális, de elég nagy a lemorzsolódás a sorozatnál mind a magyar, mind a külföldi könyves oldalak alapján. Nem véletlen. Az olvasók nem szeretik, amikor átvágják őket. Az írónak pedig feladata tartani magát ahhoz, amit megígért – nemcsak egy könyvön belül, hanem egy egész sorozaton belül.
[su_box title=”Értékelés” style=”bubbles” box_color=”#5d1e5f”]
Borító: 9/10 (szokás szerint nagyon szép, de a történethez nem sok köze van, ezért egy pontot levonok)
Sztori: 7/10 (hiába van szépen megírva, sokszor vontatott, mint a sorozat harmadik kötete, csalódást okozott)
Kedvenc karakter: Manon
Amit leginkább élveztem: A legvégét, mert ott végre történt valami.[/su_box]