Nemrégiben interjú jelent meg az Enchanted Living Magazine honlapján Holly Blackkel, akinek itthon is kiadták már több sorozatát (az Átokvetőket, A Spiderwick Krónikát és a Cassandra Clare-rel közösen jegyzett Magisztérium sorozatot), és legutóbb a The Cruel Prince — A kegyetlen herceg című regényével hódította meg az olvasókat.
Ezt az interjút olvashatjátok most magyarul is.
Enchanted Living: Szerinted milyen egy elvarázsolt erdő?
Holly Black: Van egy gondolat a The Cruel Prince – A kegyetlen hercegben, amit egy Tündérföldén nevelkedett halandó lány fogalmaz meg, miközben egy másik lányt figyel. „Körbepillant az erdőben, azt reméli, ha a környezetünk nem varázslattal átitatott, akkor semmi más sem. Ez persze badarság. Az összes erdő varázslatos.” És ezt komolyan is gondolom. Van valami varázslatos abban, ha az ember akár csak egy kisebb erdőféleségben jár, beszívja a lehullott levelek, a moha, a páfrányok illatát, ez egyszerre megnyugtató és élénkítő.
EL: Az írásaid nagy része elvarázsolt erdők körül forog. Miért ilyen megragadó környezet számodra az erdő?
HB: Az erdő egyfajta köztes helyként működik a mesékben – ott vannak a boszorkányok és a farkasok, az ember ott rejtőzik el a gonosz királynő elől, tele van veszéllyel, változással. De ha valaki kertvárosban nő fel, az erdő akkor is egyfajta köztes hely. Gyerekként ott játszik, és ilyenkor mintha nagyon messzire kerülne az otthonától, még akkor is, ha valójában csak pár saroknyira jár. Tizenévesen oda lopózik, hogy a barátaival igyon. Éppen ezért nagyon hatásosnak érzem őket a történeteim világaként.
EL: Van olyan erdei esemény bármelyik könyvedben, ami megtörtént eseten alapszik?
HB: Az események nem, de maga az erdő igen. Van egy hely az első regényemben, amit „üvegmocsárnak” neveztem, egyszerűen csak azért, mert gyerekként is így hívtuk. Valójában nem is mocsár, csak egy fákkal körbevett, picike patak és rengeteg törött üveg. A The Cruel Prince – A kegyetlen hercegben pedig rengeteget merítettem Cornwall és Devon erdeiből, amiket elképesztően varázslatosnak találtam, amikor ott jártam.
EL: Van kedvenc erdőd vagy kedvenc helyed a természetben, ahol szeretsz lenni?
HB: A Julius Lester ösvény a Puffer’s Pondnál, abban a városban, ahol élek. [Amherst, Massachusetts államban – a fordító megjegyzése.] Igazából csak egy kellemes fás rész, patak szeli ketté, amin különös kis hidak ívelnek át, és gyönyörű levélmennyezet borul az ember fölé.
EL: Mivel töltöd legszívesebben az időd az erdőben?
HB: Szeretek sétálni, főleg olyankor, ha megakadok a történetvezetésben. És szeretek a családommal bóklászni. A fiam imád botokat hajigálni a vízbe, figyeli, ahogy elcsorognak, vagy kavicsokkal kacsázik. Az erdőben mindig akad látnivaló.
EL: A karaktereid gyakran jól ismert helyeken élnek, aztán hirtelen mágikus dolgok történnek velük. Veled mi történne, ha egyszer csak Tündérföldére vagy egy elvarázsolt erdőbe kerülnél?
HB: Hát, az kapóra jön, ha az ember tisztában van a szabályok egy részével, de úgy sejtem, seperc alatt lerészegednék a tündérbortól, és borzalmasan elvarázsolnának.
EL: Van kedvenc erdős meséd?
HB: Azt hiszem, a Világszép Vaszilisza a legjobb példa arra, hogy az erdők egyszerre veszélyesek és lehetőségekkel telik. A mesében Vasziliszát az erdőbe küldi a gonosz mostohaanyja, hogy szerezzen tüzet a Vasorrú Bábától. A Vasorrú Bába mindenféle lehetetlen feladat elé állítja Vasziliszát, és azzal fenyegeti, hogy ha nem teljesíti őket, akkor megöli. Szerencsére Vasziliszát segíti egy bábu, amit a haldokló anyjától kapott. A bábu segítségével minden feladatot teljesít, és haza is térhet, egy lángoló szemű koponya világítja meg neki az utat. Amikor hazaér, a tűz kipattan, szétterjed és hamuvá perzseli Vaszilisza gonosz mostohaanyját és mostohatestvéreit.
EL: Mesélnél nekünk egy kicsit az új könyvedről, a The Wicked Kingről?
HB: A The Wicked King a Levegő népe trilógia második része. Egy halandó lányról, Jude-ról szól, akit a szülei gyilkosa, az elfhoni nagykirályi udvar tábornoka nevel fel Tündérföldén. Jude a saját helyét keresi a nagykirály udvarában, de útját állja a legifjabb – és Jude szerint egyben legborzalmasabb – herceg, Cardan herceg. A The Cruel Prince – A kegyetlen herceg azt a kérdést feszegeti, mi mindenre hajlandó Jude a hatalomért, a The Wicked King pedig azt, mire hajlandó azért, hogy megtartsa a megszerzett hatalmat.
EL: Milyen tanácsokkal tudnál szolgálni a kezdő írók számára?
HB: A legjobb tanácsok, amiket az évek során kaptam és továbbadtam: Először is, az olvasói énednek írj, ne az írói énednek. Másodszor, fejezd be azt, amit elkezdtél. Harmadszor pedig, hacsak nincs valamiért nagyon ellenedre, keress valakit, akivel egymás írásait értékelitek.
EL: És az utolsó kérdés: hogyan őrzöd meg a varázst?
HB: Nehéz folyton varázslatosnak megélni az életet. Amikor rengeteget dolgozik az ember és nagyon sok a dolga, nehéz azt érezni, hogy bármi is varázslatos lenne. De szerintem van néhány dolog, ami azért segít – ha gyönyörű dolgok vesznek bennünket körül, ha átadjuk magunkat a művészetnek, a zenének, az írásnak, ha időt szakítunk gyertyagyújtásra. De a legfontosabb az, hogy legyenek olyan emberek az életünkben, akik szintén a varázst keresik.
Fotó: Jared Subia és Stergo