Már az egyetem óta komolyabban érdeklődöm a gyerek- és ifjúsági irodalom iránt, ott jöttem rá ugyanis, milyen nehéz és szép feladat úgy szólni a fiatalokhoz egy könyvön keresztül, hogy az egyszerre legyen számukra szórakoztató és tanulságos. Egyszerre hozza meg a kedvüket a további olvasáshoz és kezdje meg őket felkészíteni az életre. Eközben a gyerek olvasóközönség nagy előnye, hogy sok mindent értékel, főleg a kreativitást, ami generációjuk sajátja. És ha a frappáns megoldások között az írónak sikerül megütnie a fiatalok hangját is, akkor nyert ügye van. Márpedig Jason Reynolds épp ilyen író.
A magyar olvasók a Hosszú az út lefelé című könyvön keresztül találkozhattak először Reynoldsszal. ami bár nem aratott itthon zajos sikereket (sajnos sok díjnyertes könyvvel és íróval ez a helyzet), olyan könyv, amit minden fiatalnak a kezébe kéne adni. A versformában megírt történet arról a bosszúláncól szól, ami felőrölheti a bandaháborúk és egyéb ellenségeskedések közepette nevelkedő fekete fiatalok életét. Miközben ez nagyon Amerika-specifikusnak hangzik, a könyvben megjelenő univerzális témáknak köszönhetően (mint például a testvéri szeretet, a bosszú kérdése, a hűség, a kiszolgáltatottság, a komoly döntések) mindenki könnyen azonosulhat a főhőssel, a tizenöt éves Will-lel, aki a bátyja gyilkosát készül megölni. Ezenkívül Reynolds rendkívül együttérző, lényegre törő és kreatív stílusa is közelebb hozza hozzánk a helyzetet és a karaktereket.
Reynolds hasonló megértéssel ír a gyerekekről a Look Both Ways (megjelenése nemsokára várható magyarul) című könyvében is, ami tulajdonképpen novelláskötet tíz különálló mégis összekapcsolódó történettel. Minden fejezet egy-egy gyereket (vagy gyerekcsoportot) mutat be, hogy kicsöngetés után merre viszi őket az útjuk az iskolából. Az író így több témán át igyekszik közelebb hozni az olvasóhoz a gyerekek vágyait, félelmeit, kreativitását és kitartását. Hiszen van, aki iskola után szerelmet vallani készül, más kisebb korából hozott félelmével néz szembe, megint más a barátjáért áll ki. A maga nemében minden gyerek hőssé válik, ahogy sikerül túllépnie önmagán és egy új oldaláról bemutatkoznia.
Hiszen a könyv címe nemcsak a hazafelé tartó útra utal, hanem arra is emlékeztet, hogy egy dolognak, helyzetnek, embernek mindig több oldala van, és nem lehet őket csak egy irányból nézni. Egy folyton hangoskodó, vagy „problémás” gyerekről kiderülhet, hogy nehéz terhet cipel magával, egy seprűből bármikor lehet kutya, és a bátor fellépés hiányának is több oka lehet. Reynolds arra int minket, hogy ne csak az iskolai viselkedésük alapján ítéljük meg a gyerekeket, hanem minden esetben lássuk meg a hátterüket, történetüket, küzdelmüket. És kreativitásukat…
Reynolds ugyanis mintha ebben látná a gyerekkor igazi szépségét: hogy minden helyzetben képesek kreatív megoldásokkal előállni, jót derülnek az elborult poénokon, amilyeneket csak a gyermeki agy képes kitalálni, és olyan szemmel látják a világot, amivel ha a felnőttek is bírnának, talán minden könnyebb lenne. Közben pontosan tudja, hogy az olyan komoly helyzetek, mint a betegség, gyász, családi problémák, előítélet sajnos sokaknál már gyerekkortól kezdve jelen vannak. Reynolds nem kerülgeti ezeket a témákat, nyíltan felvázolja őket, de úgy, hogy közben mégsem ezek kerülnek a középpontba, hanem a gyerekek kitartása és elszántsága, ami keresztülsegíti őket a nehézségeken.
Reynolds egyedülálló történetmesélési stílusát erősítik még azok a kis elrejtett képek is, amik összekötik a történeteket. Egy novellában tömörsége miatt minden szó számít, és Reynolds képes rengeteget mondani egy-egy szóval. Nemcsak a történeteken belül fest le egész helyzeteket egy-egy frappáns mondattal, hanem a fejezeteket össze is köti a történetekre jellemző képekkel. Az egyik jelenetben buzgón gyűjtött és gondosan leszámolt apró máshol a sarokba söpörve köszön vissza, ami fölött a gondnok bosszúsan értetlenkedik, hogy miért kell úgy eldobálni őket, mintha semmit sem érnének. Egy kutya egyszerre lehet vérszomjas szörny és terápiás állat, de olyan is akad, hogy egy történetben elhangzó mondatot csak egy másik történettel együtt érthetünk meg igazán. Reynolds ezzel is azt érzékelteti, hogy mindennek több oldala van, és hogy a legváratlanabb dolgok köthetnek minket össze másokkal.
És persze ott van még az égből zuhanó iskolabusz, amiről mindenki beszél, és amiről senki sem tudja, hogy mi, még maga az olvasó sem, egészen a könyv végéig, amikor olyan alakot ölt, amire a legkevésbé sem számítunk, ismét csak a felnőtt csőlátást és a gyermeki kreativitást hangsúlyozva. Ettől lesz a könyv nemcsak gyerek, hanem felnőtt szemmel is érdekes, és ezért érdemli meg, hogy kötelező olvasmány, vagy legalább az év gyerekkönyve legyen.
B.D.
Fejléckép innen, a két kép pedig innen és innen.
Forrásanyag:link.