A Holdbéli krónikákkal debütáló Marissa Meyer sok év után idén újra mesefeldolgozással jelentkezett, egy duológia első kötetét kaptuk meg a Gildeddel. Még csak nemrég jelent meg ugyan a regény, de már van megjelenési dátum (2022 novembere) és fülszöveg a következő részhez, ami a Goodreads tanúsága szerint a Cursed címet kapta. De ne szaladjunk ennyire előre…
A Gilded a Rumpelstiltskin újragondolása, és már a fülszövegből egyértelmű, hogy maga Rumpelstiltskin itt a rejtélyes fiú lesz, aki elrabolja a főhősnő szívét, ami nekem, megmondom őszintén, azonnal felkeltette az érdeklődésemet.
Még mielőtt rátérnék magára a cselekményre és a karakterekre, szeretném megjegyezni, hogy egész jó ez a borító, van egy nagyon erős Once Upon a Time feelingje számomra, és ezekkel az aranyozott ágakkal, meg a háttérben lévő ágakkal határozottan jobban tetszik nekem, mint a keménytáblás verzióé, amiről ezek hiányoznak.
A prológust már hallottam Marissa Meyer felolvasásában, és nagyon izgalmasnak találtam, azt feltételeztem, hogy a főszereplőnk megbízhatatlan narrátor lett, és baromira kíváncsi voltam, hogyan fog ezzel játszani az írónő. Hát, sehogyan, mert Serilda nem megbízhatatlan narrátor. A történetek (vagy inkább hazugságok…?) és a (bal)szerencse istene, Wyrdith áldását (vagy inkább átkát?) bíró lány folyamatosan mesél, de amit az olvasó lát, az valóságos.
A történet maga érdekes, egy éjszaka a vad hajsza Serilda otthonánál köt ki, és a lány, hogy mentse magát, azt hazudja a Tündérkirálynak, hogy képes aranyat fonni szalmából (egész pontosan az Erlkönigről/Erlkingről/Alder Kingről van szó, de ennek nincs igazán bevett fordítása, a Goethe-vers fordításai közt a Tündérkirályon túl többek közt előfordul még Rémkirály, Lidérckirály, Villikirály is, itt lehet erről részletesebben olvasni). A Tündérkirály pedig természetesen próbára is akarja tenni őt ezek után…
Kedveltem Serildát, érdekes a történetmesélős képessége, néha már-már metának is a tűnik a dolog. Van egy történet is a történetben, azt is nagyon szerettem, és szerintem ügyes megoldás volt így behozni ezt a szálat. Serilda mellé kapunk miriádnyi, érzésem szerint a legkevésbé sem fontos vagy érdekes mellékszereplőkkel, közülük csupán kettő emelkedik ki.
Gild, azaz Rumpelstiltskin, aki egy imádnivaló love interest, engem azonnal levett a lábamról a pimaszságával meg a hosszú vörös hajával, és szerintem teljesen jól működik az ő története, sőt, a megvalósítás miatt már-már izgalmasabb, mint Serildáé. A másik fontosabb szereplőnk, azaz egész pontosan a gonosztevőnk pedig a Tündérkirály, aki talán a regény egyik legnagyobb meglepetése volt a számomra, mert pontosan olyan, mint amit az ember az Erlkönigtől elvár. Kegyetlen, önző, sötét, lélegzetelállítóan vonzó, a számtalan tündéres és egyéb sötét románc után az ember már-már azt várja, hogy ő is love interestté válik.
És akkor itt kezdődnek a problémák. (Vagyis nem, de mi most itt kezdjük a megvitatásukat.) A romantika Meyertől elvárhatóan elképesztően cuki, de olyan gyors, hogy már hiteltelen. Pedig Marissa Meyer tud instalove-ot írni, Scarlet és Farkas is az volt a Holdbéli krónikák második részében, de annyira magával ragadott mégis a dolog, hogy cseppet sem bántam. Na de Scarlet és Farkas viszonylag több időt töltött, Serilda és Gild viszont pár alkalommal találkozik csupán az egész regény alatt. Nem akarok hülyeséget mondani, de talán négyszer találkoznak, és ez alatt, bár nagyon próbálja az írónő tompítani a dolgot, de mégiscsak egymásba szeretnek. Sőt…
Kattints ide a spoilerért!
Nemhogy egymásba szeretnek, le is fekszenek egymással, ami egyszerűen kilóg mind az írónőtől megszokott románcból, mind az egyébként tipikus YA sztoriból. Nyilván szükség volt erre a már eredeti meséből is ismert „felajánlom az elsőszülöttemet” téma miatt, amiről először azt hittem, csak cseles megoldás Meyertől, mert majd később lehet mondani, hogy hát úgyis neked adom, persze, hiszen a te gyereked. Képzelhetitek, milyen elkerekedő szemmel figyeltem, amikor kiderült, hogy Serilda bizony a kötet végére teherbe esett!
Úgy érzem, a történet kellemetlenül megragadt a YA és a NA közötti határmezsgyén, NA-nak határozottan nem elég, YA-nak pedig meghökkentően sok, főleg a korábbi cuki románcok után, ahol szexet még csak véletlenül sem említettünk, a csók volt a legtöbb, abból is csak a legártatlanabb fajta szerepelt.
Ha már YA, akkor számomra ez a sok sötétség sem simul bele rendesen a történetbe. Lázasan gondolkozom, hogy azért van-e ez így, mert valami cukit és aranyosat vártam Marissa Meyertől, de nem. Szívesen fogadom a sötét történeteket, és ahogy már fentebb említettem, az Erlköniget baromi jól hozta is Meyer, remek antagonista, ahogy szuper volt a vad hajsza és az Aschen Woods is. Itt egy mondat erejéig kitérnék arra, hogy rengeteg a szövegben a német szó, nagyon erőteljes a germán mitológiás hatás, ami szerintem egyébként jól működött, bár nekem egy kicsit fura, mert valamennyire tudok németül, és a nevek nagyját értettem.
Tehát kettős érzésem volt hangulatilag, úgy éreztem, sok fordulat kilóg. Pedig maga a történetváz jó, az ötletek jók, csak a megvalósítás… És tovább már nem húzhatom, muszáj most már leírnom, hogy tele volt a könyv üresjárattal. A fülszöveg alapján azt feltételeztem, hogy az 500 oldalból vagy 450 a Tündérkirály kastélyában fog játszódni, de ez nem így volt. És szerintem ez egy kifejezetten rossz döntés volt, mert azokban a fejezetekben, amik otthon meg a kastély melletti városban játszódtak, nem sok minden történt.
És hát valljuk be, Serilda sem egy túl hasznos lány, a történetmesélésen túl nem ért semmihez, és ezt a képességét sem tudja Seherezádé módjára bevetni. Tehát rohangál összevissza, de nem derít ki semmit, és minden egyes lépéséről előre látszik, hogy hamvába holt ötlet.
Mindezek miatt nem tudom jó szívvel azt mondani, hogy ez egy remek könyv volt, főleg, hogy a számomra etalon Holdbéli krónikák és a Heartless – Szívtelen után azért elég magasan volt a léc. Természetesen vevő leszek a következő részre is, szó szerint, azt is meg fogom rendelni azonnal, és valószínűleg el is fogom olvasni, amint megérkezik, de őszintén remélem, hogy az már egy összeszedettebb írás lesz, mint a Gilded volt. Erre most csak 4/5-öt tudok adni.