Mostanában valahogy nem nagyon írtam. Nehéz rávennem magamat, meg egyébként is van egy csomó dolog. Úgy érzem, mindennel le vagyok maradva, nem fordítok semmire sem elég időt. Aztán, lehet, hogy ez nem így van, egyébként, csak előtört a maximalizmusom megint. Ami egyébként végtelen lustasággal párosul, úgyhogy általában csak próbálom a lehető legkevesebb befektetéssel a lehető legtöbb eredményt elérni.
Most már egyébként dolgoznom kéne, de annyi késztetést érzek rá, mint döglött csigákat pakolgatni az út egyik oldaláról a másikra. Ez most nem tudom, hogy jött.
Elkezdtem újranézni a Sherlockot, mert bevallom őszintén, hogy tökre elfelejtettem már, hogy mi történt. Persze, a lényeg (Moriarty, Irene Adler, medencés jelenet, a második évad mindblowing utolsó része) azért megmaradt, de úgy gondoltam, hogy megnézem még egyszer mielőtt magamévá teszem a harmadik évadot. Eredetileg Mátéval akartam nézni, hátha Moffat neve behúzza, de nem húzta. Úgyhogy most én is le vagyok maradva, pedig úgy terveztem, hogy megnézem még gyorsan a 3×1 előtt az egészet. Na, hát közben lement a 3×3 is, én meg még csak most jutottam el odáig, hogy van még egy rész hátra. Azért haladok.
Na, ennyi mostanra, megyek dolgozni. Fuck.