könyvek, fordítások, sorozatok, kritikák

Neil Gaiman – Norse Mythology

by infinitedreams

 Introducing ​an instant classic―master storyteller Neil Gaiman presents a dazzling version of the great Norse myths.

Neil Gaiman has long been inspired by ancient mythology in creating the fantastical realms of his fiction. Now he turns his attention back to the source, presenting a bravura rendition of the great northern tales. In Norse Mythology, Gaiman fashions primeval stories into a novelistic arc that begins with the genesis of the legendary nine worlds; delves into the exploits of the deities, dwarves, and giants; and culminates in Ragnarok, the twilight of the gods and the rebirth of a new time and people. Gaiman stays true to the myths while vividly reincarnating Odin, the highest of the high, wise, daring, and cunning; Thor, Odin’s son, incredibly strong yet not the wisest of gods; and Loki, the son of giants, a trickster and unsurpassable manipulator. From Gaiman’s deft and witty prose emerges the gods with their fiercely competitive natures, their susceptibility to being duped and to dupe others, and their tendency to let passion ignite their actions, making these long-ago myths breathe pungent life again.

Egy ​új klasszikus: a jól ismert skandináv mítoszok a történetmesélés nagymestere, Neil Gaiman elképesztő átiratában.

Az ősi történetekből Gaiman regényszerű ívet kovácsol, kezdve a kilenc világ legendás megteremtésével, majd sorra veszi a félistenek, törpék és óriások tetteit. Például Thor pörölyének ellopását, aki ezután kénytelen nőnek öltözni – ez az ő szakállával és étvágyával nem kis feladat –, és úgy visszalopni. De elmeséli a legmeghatóbb történetet is, amikor Kvasir, a legbölcsebb isten véréből megfőzik azt a sört, amely aztán létrehozza a költészetet. A számtalan kaland Ragnarökkel, az istenek alkonyával, új idők és emberek születésével zárul.

Gaiman keze alatt a régi poros mítoszok újra élettel telnek meg. A regény mesteri és szellemes prózája kiemeli az istenek versengő énjét, megmutatja hajlamukat arra, hogy átverjenek másokat, és őket is átverjék, valamint megismerteti az olvasót azzal a tulajdonságukkal, hogy a szenvedélyt mindig hagyják felülkerekedni a józan eszükön.

Kíváncsi voltam erre a könyvre, és vártam is. Méghozzá azt, hogy valami olyasmi lesz, mint az Odd, ami egyébként az első hosszabb fordításom volt, azzal kilincseltem a kiadóknál műfordítói munkáért, de sajnos senki sem ugrott rá, hogy kiadja. Talán azért, mert az Agave szokta kiadni a Gaiman-könyveket, ők pedig nem tervezték sem akkor, sem azóta. Pedig be szoktak vállalni gyerekkönyveket is Gaimantől, meg a múltkor nagy meglepetésemre kiderült, hogy az Interworldöt is kiadják. Azt hiszem, azóta már a második résznél járnak.

De hogy végre rátérjek a konkrét könyvre… Őszinte leszek, csalódást okozott. Nem azért, mert nem volt szépen megírva. Szépen meg volt írva. És nem azért, mert nem voltak érdekesek a történetek. Azok voltak. De ezek nem Gaiman történetei, nem sok eredeti volt benne, volt, amit már olvastam korábban is. És igen, azt vártam, hogy lesz benne valami extra, valami “gaimanes”, valami olyan, amiért megéri elolvasni ezt a könyvet. Ennyi erővel bárki más is írhatta volna, és simán kiadathatta volna északi mitológiás könyvként.

Egyébként szívesen olvastam, szeretem a mitológiákat, régen egész sok ilyen könyvem volt, és szerettem őket olvasgatni. A nyelvezete is hozta a Gaimantől elvárt és megszokott színvonalat, úgyhogy tulajdonképpen jó élmény volt – csak semmi extra. Ha az ember épp mitológiás hangulatában van, és úgy gondolja, hogy olvasgatna ilyesmit, akkor hajrá, de ugyanennyi erővel kézbe vehet bármi mást is, vagy böngészheti az internetet. Ezért igazán nem érdemes a Norse Mythologyt olvasni. De úgyis fogják. Mert Gaiman. Mert ő húzónév. Mert bármit ír, azt kiadják és az emberek olvassák is. Amivel semmi baj, de jobb lenne megint valami eredetit és lenyűgözőt olvasni tőle.

A borító egyébként nagyon tetszik, igazán szép lett. :) Arról viszont fogalmam sincs, hogy hány pontot adjak neki. Molyon bejelöltem a 4 csillagot, de ez igazából csak annak szólt, hogy szépen megírt régi történeteket olvashattam. Nem pedig annak, hogy ez valami különleges volt. Ez a sokat emlegetett tisztességes iparosmunka volt. Kapjon mondjuk 6,5/10-et, így hangot adok a csalódottságomnak is valamelyest.


Fogalomzavar

by infinitedreams

Korábban már írtam az angol novella szó (könyves berkekben) gyakori félrefordításáról, most viszont egy-két magyar fogalmat szeretnék tisztázni – az említett poszt miatt részben ismét.

Ma éppen egy borítóleleplezéses bejegyzést olvastam az egyik legismertebb könyves bloggernél, aki megírta, hogy jön az adott író két új regénye, majd pár mondattal később jelezte, hogy az egyik kisregény, a másik meg novelláskötet. Most akkor mi? Két regény vagy egy kisregény és novelláskötet? Nem olyan bonyolult dolog, egyébként. Ha az ember nincs tisztában a fogalmakkal, akkor nagyon leegyszerűsítve tegye fel magának a kérdést, hogy milyen hosszú az adott írás. Ha egy egész vastag könyvnyi, akkor regény, ha pár oldalas, akkor novella, ha pedig a kettő között van, mint pl. On Sai Szürke szobák vagy Böszörményi Gyula Beretva és tőr c. műve, akkor kisregény.

A másik problémám az, amikor összekeverik a novelláskötetet és az antológiát. Itt is pofonegyszerű a képlet. Egy író írta a kiadványban szereplő novellákat? Akkor novelláskötet. Több író tollából származnak az írások? Akkor antológia.


On Sai – Esővágy

by infinitedreams

Exkluzív válogatás On Sai novelláiból

Bölcsesség, derű, kínzó önvizsgálat, rakoncátlan, pajkos humor, hatalmas vállalás.
On Sai világokat alkot számunkra, hogy megkönnyítse létünket a teremtett világban, és hogy ablakokat nyisson világainkra, ajtókat belső útjainkhoz.
Hol képet kapsz, hol gondolatbonbont, nyugtalanító kérdést;
hol egy üde ötletet, felszabadító élcet.
Tizenhárom történet, tizenhárom feledhetetlen élmény, mely elkísér!
Boldogan nyújtjuk át számodra, Kedves Olvasó.

Csemegézz, érezz, érts!

Azt hiszem, érdemes leszögeznem már az elején, hogy én kifejezetten szeretem a novellákat, úgyhogy nálam előnnyel indult ez a gyűjtemény. Olyan is volt, mint amire egy novelláskötetnél számítok: az egyik történet jobban, a másik kevésbé tetszett, fogott meg éppen az olvasás pillanatában.

Voltak igazán ötletes novellák, amelyek nagyon tetszettek (Hogyan ölne Jung?; Az emlékkufár amit másokhoz hasonlóan én is sokáig „emlékfutárnak” olvastam ; Nyolc négyzetméter a világ; Orkszar- és barackillat); voltak olyanok, amelyek elgondolkodtattak (Mentsd meg Krisztust!; Dajkamese); és akadtak írások, amelyek nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményt (pl. a címadó Esővágy). De nézzük őket szépen sorban!

Jóvágású vérfarkas nősülne

Azt hiszem, jó ötlet volt ezt a novellát tenni előre, mert berántja az olvasót a novelláskötetbe azzal, hogy hirtelen találkozunk a Halállal, aki épp a lábát áztatja egy tóban. Maga a történet nem volt rossz, élveztem, bár nem éreztem azt, hogy fú, na, ez valami hatalmas élményt nyújtott. 3/5

Scar első bálja

Aranyos történet volt, de most nem vágytam Scarra meg Artúrra, és egyébként sem ők a kedvenceim a Szivárgó sötétségből. De azért tetszett, érdekes volt. Főleg Artúr és Scar vitáját élveztem, az adta meg a történet savát-borsát. 4/5

Hogyan ölne Jung?

Ez nagyon jó volt. Egy kicsit hosszú, de teljesen azonosulni tudtam a főszereplő életérzésével, nagyon tetszett a novella pszichológiai, lélektani vonatkozása is. Tetszett a háttérben lappangó sötét titok és a végkimenetel. Az egyik legjobb novella a kötetben. 5/5

A mágia ára

Tetszett, bár nem igazán éreztem, hogy egyedi lenne. Szívesen olvastam, de sejtettem a végkifejletet és nem igazán ragadott magával. Jó volt, jó volt, de egy emlékezetes novellához ennél több kell. 3/5

Az emlékkufár

Ezt először emlékfutárnak olvastam, de ahogy láttam, nem én voltam az egyetlen. :) Nagyon-nagyon jó volt az alapötlet, az már egy hajszálnyival kevésbé tetszett, amerre végül a történet haladt, de nem panaszkodom, nagyon jó volt. Ez is a legjobbak között van. 5/5

Sose szólj be egy varázslónak!

Totál aranyos sztori, kicsit mesés (úgy értem, fairy tale-es), merített a szokásos mesei elemekből (pl. az elvarázsolt herceg(nő), a három királyfi, a három próba), de ennél több volt. És nagyon szerettem a tolvajlány narrációját, nagyon jó hangja volt a karakternek. 4,5/5

Ébredés

Értem én, hogy miről szólt, meg amúgy nem volt rossz, de ez teljesen olyan sztori, ami bevezetője egy hosszabb kalandozós sorozatnak. Elment. Nem találtam benne semmi egyedit, viszont megérintett az, ahogyan a főszereplővel a démonok bántak. Ez persze Bea írói stílusát és tudását dicséri. 3/5

Csak mi, lélekharcosok

Bevallom, ezt most nem olvastam el, mert korábban már olvastam. Egy kicsit hosszúnak éreztem, egy kicsit különösnek, merengősnek, de összességében tetszett. Nem hagyott mély nyomokat bennem, nem érintett meg, de lehet, hogy ez csak az én személyes kapcsolatom a történettel, mert amúgy semmi baj vele. 3,5/5

Nyolc négyzetméter a világ

Ez egy nagyon egyedi és érdekes történet volt. Tetszett, hogy a főszereplő egy kád és tetszett a jövőbeli világ. És az is, ahogyan a kád vonzalma hirtelen megváltozott. :)) Aranyos kis történet volt, mondanám, hogy 5 pontos, de igazából nem, csak meghökkentő és újszerű volt a nézőpont. Valahogy nem hatott rám a szexuális tartalom, talán ez volt a baj vele. 4/5

Orkszar- és barackillat

Abszolút idétlen cím és fantasztikus alapötlet. Ráadásul a vége is pazar volt, ez valami olyasmi történetvezetés, amit én is a magaménak érzek. Nagyszerű volt, bár helyenként számomra egy kissé homályos és “kapkodó”. Ilyen volt a történetmesélés tempója, ezzel semmi gond. 5/5

Mentsd meg Krisztust!

Ez az egyik elgondolkodtató történet volt. Az a helyzet, hogy alapból nem vagyok odáig a vallásos sztorikért, de szerencsére Bea tudja ezt a helyén kezelni, és úgy előadni, hogy ne érezzem tukmálásnak, úgyhogy felesleges volt az elővigyázatosság részemről. Tetszett, bár ez egy olyan történet, amit igazán sosem fogok tudni hova tenni magamban. 4/5

Dajkamese

Szuper volt. Ez is kicsit olyan, amit nem tud az ember hova tenni, de abszolút tetszett. Szeretem az ilyen különleges gondolatmenetű, meghökkentő történeteket. És örültem, hogy nem volt hosszú, ez így pont megfelelőnek bizonyult. 5/5

Esővágy

Nagyon tetszik a címe, és éppen ezért sokat vártam tőle. De igazából nem kaptam. Mert nem volt benne semmi extra, elég egyértelmű volt, merre fut a történet. Talán túl sokat olvastam már ahhoz, hogy az ilyenek magukkal ragadjanak. Nem azt mondom, hogy rossz volt, de a nyelvezete is túlságosan romantikus-költői volt számomra, és a történet sem tudott magával ragadni. Ha reálisan pontozom, akkor 3/5, ha hangot adok a csalódottságomnak, akkor 2,5/5

Nagyon-nagyon remélem, hogy az Esővágy áttörést jelent majd, és ezentúl több novelláskötet is megjelenik majd, mert szerintem igenis élveznék az olvasók, csak eddig nem igazán találkoztak ilyesmivel, hiszen a szórakoztatóirodalom nagyrészt regényeket jelent itthon, maximum egy-két befutottabb írónak merik megjelentetni a novellásköteteit (gondolok itt pl. Neil Gaimanre). Egyébként ez szerintem abszolút nem volt Vörös pöttyös, és értem én, hogy ezzel szélesebb közönséghez jutott el a könyv, de szerintem nem illik oda. Akkor már inkább Arany pöttyös. De akár kaphatnának a novelláskötetek egy új kategóriát is… :) Összességében 8/10-et adok rá, nagyon élveztem.

Ó, és még annyit hozzátennék, hogy tetszettek az illusztrációk, határozottan hozzátettek az élményhez. A borítón lévő kép különösen szép lett (talán pont azért is helyeztem olyan magasra a mércét a novellával kapcsolatban).

U.i.: Ja, amúgy miért kell On Sai könyveit mindig a “bölcs” jelzővel illetni? Abszolút nem szándékom negatív kritikát megfogalmazni, mert tetszett a kötet és örülök, hogy megvettem, de én most ebben semmi olyat nem találtam, ami annyira nagyon bölcs lett volna.


On Sai – Calderon, ​avagy hullajelölt kerestetik

by infinitedreams

Calderon kapitány nem mindennapi férfi. Egy jóképű, ifjú főnemes, aki eldobta a rangját egy lányért. Csakhogy a lány meghalt, így Calderon öngyilkos akar lenni. Úriember nem temetkezik hitelbe. Calderon másodkapitányi állást szeretne egy űrhajón, hogy egy kényelmes urnára gyűjtsön, de döbbenetére a kapitányi munkakört kapja meg. Vajon miért sóz rá a Flotta egy hatalmas űrcirkálót, amit nem tud vezetni? Milyen Játszma folyik körülötte? Mit kavarnak a nemesek a háttérben? És mit kezdjen Tainával, a csinos japán kadétlánnyal, akiből árad a narancsillat? És aki a parfüm per légköbméter arányt is képes kivizsgálásra felterjeszteni? Taina szamuráj családok leszármazottja, és ugyanúgy űzi a Játékot, vagyis más manipulálását, mint Calderon. Bármit megtenne, hogy az űrben maradhasson, hiszen odahaza nagyapja már férjet keres számára. A lány útmutatást kér az Ősanyáktól, de a jóskövek veszélyre és halálra figyelmeztetik. Mire rájönnek, mi folyik a háttérben, csak önmagukra számíthatnak, és a kettejük között kialakult érzékeny kötelékre. Vajon elég jó játékosok, hogy szavak nélkül is megértsék egymást? És Taina elég ügyes ahhoz, hogy a kapitányt rávegye a túlélésre?

Most azt fogom csinálni, amit egyébként nem igazán szabad: értékelést írok egy olyan könyvről, amit már ezer éve olvastam. Egészen pontosan 2015 júniusában, pár nap alatt, ugyanis nagyon elkapott a hangulata. Azt hiszem, ez egy ilyen könyv, hangulat kell hozzá. De ha az megvan, akkor alig tudja letenni az ember.

Nagyon tetszett a könyv nyitása, és külön örültem, hogy Calderon nem nyavalygott olyan nagyon sokat a felesége halála miatt, és amikor mégis, akkor is inkább a maga önző módján tette. Ez valahogy közelebb hozta, emberibbé tette a karaktert, aki egyébként kívülről vicces, de valójában borzalmasan tenyérbemászó lehet. (Egyszer voltam egy On Sai előadáson, ahol mesélte, hogy néha feltesznek neki olyan kérdéseket, mint pl. hogy mit tennének a karakterei, ha egy szobába kerülnének vele. Erre ő azt mondta, hogy Calderon valószínűleg szóba sem állna vele, rangon alulinak érezné a dolgot.) Ennek a dualitásnak a jegyében bontakozott ki és tart a mai napig is a kapcsolatunk. Talán ez számomra a regény legnagyobb problémája: nehezen azonosulok a szereplőkkel.

A mellékszereplők zöme számomra a legkevésbé sem emlékezetes, egyedül Calderon sógora maradt meg (ő sem pont a személyisége, inkább a Calderonhoz fűződő kapcsolata miatt), illetve Oregon admirális, de neki is inkább csak a neve. Na jó, talán emlékszem még az admirális titkárnőjére is, valami B betűs, de rá csak azért, mert mindig ott ficegett az orrában valami szemölcs vagy mifene, és rettentően idegesített. :) A másik főszereplő, Taina sem lopta be magát igazán a szívembe. Nincs vele semmi baj, egyszerűen csak unom Japánt, mert annyian odáig voltak érte. Ha valami autentikus történetről van szó, semmi gond, sőt, nagyon érdekes országnak tartom, de emlékszem, az volt az érzésem, hogy mintha ez… ha nem is divatból, de a japános hullám miatt alakult így. Véletlenül sem állítom, hogy így van, de ez az érzés maradt meg bennem az egész japános vonal miatt.

Mivel egyik főszereplőt sem szeretem, ezért nem is igazán érdekel a románcuk sem. Viszont tetszik a világ, tetszik a társadalmi berendezkedés, a Játék, a nemesek. És tetszett maga a történet is. Sodró volt, pergő, minden lapja újabb izgalmat hozott. Az egyetlen kissé unalmas és kizökkentő rész a kardos jelenet volt, amikor Calderon egyesül Zorachhal. Azt nem igazán tudtam hova tenni, nem is kötött le annyira, és nem éreztem igazán odaillőnek ezt a transzcendens élményt, valahogy kilógott a regényből, hiába képezi részét a világnak. (Talán pont azért lógott ki annyira, mert akkor még nem tudtam, hogy milyen jelentős része ez a világnak, ez csak a második, jelenleg olvasott részben kristályosodott ki, legalábbis számomra.)

Összességében persze csupa jókat tudok mondani róla, nagyon élveztem, de hangulat kellett hozzá. Akkor ez épp megvolt. A második résszel nem jártam ilyen szerencsésen, azt letettem, egyszerűen nem kötött le. Ki kellett várni azt az időszakot, amikor élvezni kezdtem Calderon kapitány újabb kalandjait. A molyos értékelésem alapján ez egy 9,5/10-es könyv, szóval átszámítva legyen mondjuk 8/10.

 


Kerstin Gier: Silber – Az álmok első könyve

by infinitedreams

Ez vajon tényleg lehetséges?

Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen.
Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…

Már akkor megakadt a szemem ezen a könyvön, amikor először elkezdték beharangozni. Hamarosan meg is szereztem, ezt kértem ajándékba valamikorra, talán tavalyelőtt karácsonyra, vagy ilyesmi. Mégsem kezdtem neki, de nem igazán tudom, mi ennek az oka. De így utólag nem bánom olyan nagyon, ugyanis bár tetszett a könyv, és mindenképpen elolvasom a következő két részt is, nem került be a kedvenceim közé.

Az alapszituáció nem kifejezetten eredeti vagy hihető, de érdekes. Maga a fősztori szintén nem kifejezetten eredeti és ámulatba ejtő, de az is érdekes. Van viszont két hatalmas erőssége ennek a regénynek: a karakterek és a stílus. Tetszettek a szereplők, aranyosak voltak – bár nem valami mélyen kidolgozottak, de ennyi ide elég is volt, ugyanis ez a könyv nagyjából 14-16 éveseknek szól. Teljesen VP, és igazából csak azért csalódtam egy picit, mert én valamiért azt vártam, hogy ez egy kicsit idősebbeknek szól. Merthogy – mint erre hosszú idő után rádöbbentem – a Vörös pöttyös könyvek igazából egy hatalmas gyűtjőkategória, és valójában nem igazán van tekintettel a korosztályra. Ugyanúgy bekerült oda a fiatal lányoknak szóló Heartland, mint a DUFF vagy az Ambrózy báró esetei, pedig szerintem ezek a könyvek nem ugyanazt a korosztályt vonzzák. Sőt, On Sai novelláskötete is VP lett, mégpedig azért, mert így nagyobb közönséget érhet el – puszta marketingokokból, nem pedig valódi korosztály-besorolás alapján. Úgy gondolom, hogy erre a Könyvmolyképző is rájött, ezért lettek új pöttyök (zafír és kristály), majd meglátjuk, ez mennyire segít, és mennyire oldja fel a VP dömpingérzetét. De vissza a Silberhez… Szerettem mind Livet, mind pedig a családját, a dadussal együtt. Az anyja új pasija és az ő gyerekei is tetszettek, bár Florence kissé sarkos volt, de hát ez egy tini szemszögéből sosem hiteltelen, így ezzel sem volt semmi baj. Akikkel viszont volt bajom, az Grayson három barátja volt, ugyanis sosem tudtam melyik melyik, totál összefolytak nekem, és pont ezért nem is értem, hogy miért pont azzal a fiúval kezdett alakulni a szerelmi szál, amelyikkel. Ennyi erővel valaki mással is elkezdődhetett volna valami, annyira jellegtelenek voltak szegények.

spoiler - kattints a megtekintéshez
Persze, ezzel sincs baj, hiszen ez egy 14-16 éveseknek szóló könyv, nem kell itt olyan komolyan venni az egészet.

A könyv másik, már említett, szuper kvalitása a stílusa. Könnyed és humoros, olvastatja magát. Igazán jól szórakoztam rajta, és valószínűleg ez az, amiért tovább fogom olvasni, mert bár egyfajta függővéggel végződött, a történet maga azért nem olyan, hogy lerágom a tíz körmömet, vajon mi fog történni a szereplőkkel és mi lesz a következő fordulat.

A borító nagyon-nagyon tetszik, szerintem szuper munkát végzett a grafikus. :) Örülök, hogy a magyar kiadásban is megtartották az eredetit.

Összességében tetszett, de engem nem varázsolt el: 7,5/10.


Everlost (Part II)

by infinitedreams


Theme by Ali Han | Copyright 2017 infinitedreams blog | Powered by WordPress